2016 politikai történéseire leginkább a migránsválság nyomta rá a bélyegét. Az év első hónapjai a parlamenti választások jegyében zajlottak. A pártok gőzerővel kampányoltak a csikorgó hidegben, mondtak és tettek ezt-azt, próbálták eladni magukat, mint végül kiderült, ki több, ki kevesebb sikerrel.
Januárban még bizakodtak a jobboldali politikusok, hogy talán mégis lesz esélye egy jobboldali koalíciónak, amely alternatívát nyújthatna Robert Fico és pártja, a Smer-SD-vel szemben. Akkor még Richard Sulík, az SaS elnöke is abban bízott, végre talán övé lehet a hőn óhajtott pénzügyminiszteri poszt, Procházka Hálója még mereven elutasította a Smerrel való bármilyen együttműködést, s akkor még Bugár Béla is – bár ő csak óvatosan nyilatkozgatott – látszólag a jobboldal mellett állt. Aztán minden másként történt.
A szilveszteri kölni eseményeket meglovagolva januárban hangzott el Robert Fico kormányfő ominózus kijelentése a muzulmánokról, miszerint meg kell akadályozni, hogy Szlovákiában egységes muszlim közösség alakuljon ki – ami megmozgatta a hazai Smer-támogatókat, az európai intézményekben viszont sokan nem jó szemmel nézték, és sokak szerint – többek között Andrej Kiska köztársasági elnökünk szerint is – a későbbiek során Miroslav Lajčák itta meg mindennek a levét, akit nem választottak meg az ENSZ főtitkárává. Fico kijelentését még a főügyészség is megvizsgálta, persze kivetnivalót nem talált benne. A moszlim értelmiségiek Szlovákia elhagyását helyezték kilátásba a kormányfő kijelentései miatt, amiért Szlovákia polgárai nem igazán szomorkodtak.
Az MKP-nak nem jött be a migránstéma
Ami bejött Robert Ficonak, nem jött be Berényinek. Bár az is igaz, ő messze nem fogalmazott olyan élesen, mint a kormányfő. A migránshullám előzményeiről, fordulópontjairól és következményeiről Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel tartott közös fórumai a választási kampányban a magyarlakta vidékeken nem hozták meg az MKP-nak a várt sikert.
Bár a Csemadok a Most-Híddal is tárgyalóasztalhoz ült, végül kijelentette, csak a Magyar Közösség Pártja vállalja fel a Csemadok programját, így a Csemadok Országos Tanácsa nyilatkozatban fejtette ki, hogy az MKP-t támogatja majd a március 5-ei választásokon, amit a felvidéki magyar liberális értelmiség egy része nehezményezett.
Februárban már sejteni lehetett, hogy óriási a közöny, az emberek elfordultak a politikától és a politikusokat nem sokra tartják. Andrej Kiska köztársasági elnök országjáró körútja során valamennyi megyeszékhelyre ellátogatott, februártól pedig az interneten is kampányolt a választási kedv növelése érdekében.
Bugár is színt vall
A felmérések ekkor azt mutatták, mind közelebb kerülnek egymáshoz az MKP és a Most-Híd preferenciái, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke pedig ezúttal is visszautasította az MKP elnökével folytatandó nyilvános vitát. Ekkor már egyre hangosabban beszéltek arról, hogy Robert Fico a Most-Híd, KDH, SNS hármasból választ majd koalíciós partnert magának, bár a Smer elnöke ekkor még abban reménykedett, erős kétpárti koalíciót alakíthat. Nos, ez sem így történt.
Február vége felé Bugár már nyíltan is elkezdett beszélni a Smerrel való esetleges koalícióról, de Procházka még ekkor is elutasító volt Robert Ficoval szemben. Február végén azonban már sem Procházka, sem a KDH, sem a Most-Híd nem írja alá azt a nyilatkozatot, amelyben az SaS javaslatára elutasították volna a Smerrel való választás utáni együttműködést.
A március 5-ei választás után aztán jött a hidegzuhany: Bugár Béla és Procházka összeállt Robert Ficoval és Andrej Dankoval egy négyes koalícióban, s ezzel Richard Sulík ambíciói a jobboldali koalíciót illetően szertefoszlottak.
Az MKP ezúttal is – immár harmadszor – a parlamenti küszöb alatt maradt, aminek következtében Berényi József lemondott a pártelnöki posztjáról. Kiesett a parlamentből a KDH is, ez rövidzárlatot okozott a kereszténydemokraták berkeiben, olyannyira, hogy – kicsit később – nem kis meglepetésre a KDH-ba röviddel azelőtt belépett Alojz Hlinát választották meg pártelnöknek.
Meglepetésként hatott az is, hogy mindennemű tagság és értékelhető elvek híján parlamenti párt lett Boris Kollár Sme rodina nevű vadonatúj pártja, amely kizárólag arra építette a kampányát, hogy elmarasztalóan beszélt a politikusokról. És nem utolsósorban sokakat sokkhatásként ért az is, hogy bejutott a parlamentbe Kotleba újfasisztának mondott pártja.
Az elmaradt MKP – Most-Híd találkozó
Aztán márciusban a Most-Híd – talán a választási sokk hatására – hirtelen tárgyalóasztalhoz ült volna az MKP-val, annak érdekében, hogy a parlamenti választások után a szlovákiai magyar politika jövőjéről egyeztessenek. Az MKP először majdnem rá is állt a találkozóra, az akkor még pártelnök Berényi József ugyanis úgy vélekedett, tárgyalni kell a Most-Híddal a közeledésről, mert az előrehozott választások elkerülhetetlenek. Az utolsó pillanatban, miután Bugár Béla bejelentette, pártjától felhatalmazást kapott a Smerrel, az SNS-szel és a Sieť párttal történő kormánykoalíciós tárgyalások megkezdésére, az MKP mégis meggondolta magát, és lemondta a találkozót.
Közben Simon Zsolt, a Most-Híd parlamenti képviselője, aki az első politikusi elindítója volt a Most-Híd projektnek, s akit a szlovák sajtóban megjelent találgatások már Szlovákia régi-új agrárminisztereként láttattak a Smerrel folyó koalíciós alkudozások eredményeként, a választásokat követően kifejezésre juttatta nemtetszését a formálódó kormánykoalícióval kapcsolatban, majd kilépett a Most-Hídból. Azt már nem tudjuk meg, hogy ennek valóban elvi okai voltak-e, avagy a csalódottság eredményezte Simon döntését, mivel nem lehetett harmadszor is agrárminiszter.
Kormányalakítás – kisebb zökkenőkkel
Rekordidő alatt felállt a Smer-SD–SNS–Most-Híd–Sieť négypárti koalíció, és első lépésként – a média és az ellenzék képviselőinek heves tiltakozása ellenére – mindjárt titkosította is a koalíciós szerződését (a titkosítást később feloldották). Bugár sietve bejelentette, nem fogja kérni a hatályos szlovák állampolgársági törvény megváltoztatását. Cserébe ezért kapta állítólag az ígéreteket a kisiskolák megmentésére, az állami kisebbségi kulturális alap létrehozására és az előrelépésre a vasúti feliratok kétnyelvűsítése terén.
Az új kormány munkáját kicsit megzavarta, hogy röviddel a kormány megalakítása után infarktus gyanújával kórházba került Robert Fico kormányfő, akit meg is műtöttek a pozsonyi szívkórházban. Napokon belül a parlament új elnöke, Andrej Danko is gyomorműtéten esett át.
Az új kormány alig kezdte el a munkáját, és máris kirobbant az első megabotrány, a Bašternák-ügy néven elhíresült adócsalási ügy, amelybe Robert Kaliňák belügyminiszter is belekeveredett. Az ellenzék megkísérli leváltani a belügyminisztert az ügy miatt, persze sikertelenül, bár tüntetéssorozat is indul a miniszter leváltására, és az államfő is a leváltását sürgeti, sőt közvetve még Brüsszelben is lemondásra szólították fel a belügyminisztert.
Új elnök – új csapat?
Az elnöki posztról lemondott Berényi helyett új elnököt választott az MKP Menyhárt József személyében, aki korábban az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke volt. Menyhárt azt ígéri, egy új és friss csapat lép a régi helyébe, ami azonban nem jelenti azt, hogy feladnák az etnikai alapú politizálást. Menyhárt azt mondta, szélesebb nyitásra, a magyar-magyar párbeszéd nem csak politikai szinten való megerősítésére törekszik, sőt a nyár folyamán azt is kijelenti, az MKP kész tárgyalni a Most-Híddal az együttműködésről, ami a nemzeti gondolkodású felvidéki magyarok körében nem aratott osztatlan sikert, bár sokan azt is látják, valamit tenni kell, mert „egyedül nem megy”.
Eközben Andrej Danko és Bugár Béla egyre közelebb kerül egymáshoz, mígnem Danko egyszer csak ki nem jelenti, Bugárhoz fogható jellem nincs a jobboldali politikusok közt. A látszat azt mutatja, hirtelen nagy lett a barátság a nemzetiek elnöke és a vegyespárt elnöke között. Ám Kaliňákhoz sem lett hűtlen Bugár, az ellenzéki partnerek közül elsőként áll ki Kaliňák mellett a Bašternák-ügyben, s arra buzdítja a lakosságot, hogy bízzanak az ügy kivizsgálásában. Lucia Žitňanská, a Most-Híd igazságügyi minisztere pedig kerek-perec kijelentette közben, nem támogatná Esterházy János perújrafelvételét. Nagyobb égzengést egyik tett se okozott a szlovákiai magyar közösségben.
Procházka bukórepülése
A harmadik Fico-kormány leggyengébb láncszeme nyilvánvalóan a talajt vesztett Procházka, aki mellől fokozatosan elfogynak a képviselők. Augusztusban aztán a párt új elnököt választ, a klinikai halál állapotában lévő Háló párt élére Roman Brecely közlekedési miniszter került, a Procházkával szembenálló öt parlamenti képviselő pedig elúszott egészen a Hídig. Bugár álma is teljesült végre, amin 2010-ben megbuktak a választás utáni tárgyalások, most megvalósult: övé lett a közlekedési tárca, és Brecely helyett az anno élsportoló Érsek Árpád (Most-Híd) lett a közlekedési miniszter. A négypárti koalícióból egy záradékkal hármas koalíció lett, Radoslav Procházka meg szép csendben a politikai süllyesztőbe került.
A Smeren belül sem minden tejfel
Közben Kaliňák egyre nagyobb gondot jelent a Smernek, ám Robert Fico kormányfő továbbra is kiáll – ki tudja miért, lehet találgatni – minisztere mellett. Ám Fico csökönyös ragaszkodása párton belül is gondokat okoz, Boris Zala EP-képviselő júliusban ki is jelenti: Robert Kaliňáknak mennie kell. Kaliňák menesztését sürgeti Zala európai parlamenti képviselőtársa, Monika Flašíková-Beňová is, bár messze nem olyan harcias a kérdésben, mint Zala, aki végül a tagsága megszüntetését kérte a Smerben.
Augusztusban Andrej Danko bejelenti, elképzelhetőnek tartja amiről már régebben suttogtak, hogy néhány év múlva ringbe száll a kormányfői posztért. A kormánykoalíció pedig továbbra is változatlanul elégedett magával és a teljesítményével, no meg a koalíciós partnerek közti együttműködéssel is, bár érezhetően kialakul egy mind gyakrabban felszínre kerülő ellentét Andrej Danko és a Smer egyes képviselői, legfőképpen Marek Maďarič kultuszminiszter közt.
A Smeren belüli hangok ellenére a párt decemberi tisztújító közgyűlése lényeges változást nem hoz, csupán annyi történik, hogy a várakozásoknak megfelelően Pavol Paška és Dušan Čaplovič többé már nem alelnökei a pártnak.
Magyar-magyar párbeszéd
Az MKP a tisztújító kongresszusa utáni első országos tanácsi ülésen bejelenti a magyar–magyar párbeszéd intézményes formájának létrehozását, amelyet a párt vezetésének véleménye szerint nemzeti közösségünk drasztikus fogyása és az együttgondolkodás szükségessége, illetve megmaradásunk biztosítása indokol. November végén azután valóra is válik az elképzelés: a szlovákiai magyar oktatásügy megerősítésének és fejlesztésének módjairól egyeztetnek azon a széleskörű, magyar-magyar párbeszédnek nevezett fórumon, amelyet országos szervezettségű magyar intézmények, illetve az MKP és a Most-Híd képviselőinek részvételével tartottak meg Dunaszerdahelyen. A fórum résztvevői közül többen előrelépésnek tartják a találkozót, mások viszont déjávu érzésről beszélnek, s azt állítják, nem alakult ki érdemleges vita a kérdéssel kapcsolatban.
Szlovákia uniós elnöksége
Szlovákia uniós történetének minden bizonnyal egyik eddigi legjelentősebb időszaka volt az év másik fele. Júliustól ugyanis fél évre Szlovákia vette át az uniós elnökséget, amelyet a migráció és a brexit jelentősen befolyásolt. Uniós elnökségünk legjelentősebb eseménye kétségkívül a szeptemberi pozsonyi csúcstalálkozó volt, amelynek legfőbb erénye, hogy vitát indított Európa brexit utáni jövőjéről. Minden bizonnyal eredménynek tekinthető az is, hogy az unión belül megszilárdul a visegrádi tagországok együttműködése, több kérdésben előre egyeztetnek, úgy ülnek Brüsszelben a tárgyalóasztalhoz.
A kormánykoalíción belül Fico és Danko álláspontja a migránskérdésben, főleg a kötelező menekültkvótákat illetően egyértelmű és változatlan, bár az uniós elnökség idején kicsit visszafogottabb, mint korábban. Bugár pedig, aki a választási kampány idején még a kormányfővel ellenkező álláspontra helyezkedett a migránskérdésben, most többnyire „bölcsen” hallgat. Az uniós elnökség kapcsán az állóvizet leginkább az a botrány kavarta fel, mely szerint a külügyminisztérium két volt alkalmazottja azt állította, hogy a tárca túl drágán és nem átlátható módon szervezte meg Szlovákia uniós elnökségével kapcsolatos rendezvényeit. Lajčák persze mindezt tagadta, Robert Fico pedig az uniós elnökségünk és a külügyminiszter lejárató hadjáratának tartotta mindezt az ellenzék és a média részéről, s bár érdemi cáfolattal egyikük se állt elő, a kormányfő egészen odáig elment, hogy kijelentette: „egyes újságírók mocskos szlovákellenes prostituáltak”.
A szlovákiai politikai életet is megrendítette, hogy hosszas betegség után októberben elhunyt Michal Kováč, Szlovákia volt köztársasági elnöke. Halála felélesztette a Mečiar-amnesztiák ügyét is, többen újból az eltörlésüket sürgették, többek közt Andrej Kiska köztársasági elnök is. Robert Fico viszont hajthatatlan a kérdésben, bár mint mondta, a mečiari amnesztiákat elítéli, jogilag azonban elképzelhetetlennek tartja az eltörlésüket.
Érdemleges hír még Szlovákia szempontjából az is, hogy mindeközben a Világgazdasági Fórum a globális konkurenciaképességről szóló jelentésében októberben közzétette éves korrupcióindexét, mely szerint Szlovákia Európa második legkorruptabb országa.
(Felvidék.ma összefoglaló)
