Tizenöt éve robbant ki Szlovákia rövid történetének legnagyobb pénzügyi botránya. Egy vállalkozói csoport egy céghálózaton keresztül elindított egy befektetési piramisjátékot. Az okozott kárt majdnem félmilliárd euróra becsülik, a károsultak száma 170 ezer, a történetből pedig máig kifeslenek az elvarratlan szálak.
A piramisjáték alapelve, hogy a csúcson, illetve a csúcs alatti szinteken lehet jól járni, de minél később kapcsolódunk az üzletbe, annál kevésbé. A befektetéseknél ezt úgy bonyolították, hogy irreálisan magas hozamokat ígérve gyűjtötték a betéteket. A hozamokat viszont nem a befektetés reális hozamából, hanem az új betétekből fizették ki.
A történteknek sokféle magyarázata van, és sokfelé kereshetjük a bűnöst. Szidhatjuk a kisbefektetők felelőtlenségét, a pénzügyi politika hozzáállását, a kormány elutasító álláspontját a kisbefektetők kárpótlására, és megállapíthatjuk, hogy mindenkinek igaza van.
Kárhoztathatjuk az egyes befektetők felelőtlenségét, mert nem vették észre, hogy az irreálisan magas hozamok mögött átverés van. De miért is gondolták volna, amikor pár hónappal korábban a bankok is hasonlóan magas hozamokat kínáltak, mert akkor a kormány épp magas inflációs célt követett. Ők voltak azok a kisemberek, akik megszenvedték a rendszerváltozást, a megtakarított pénzük elértéktelenedését, esetleg egy időre még a munkájukat is elveszítették, és végre megcsillant előttük a remény, hogy a megtakarított pénzükkel a nyertesekhez csatlakozhatnak.
Szidhatjuk a pénzügyi politikát, a pénzügyi piacot ellenőrző mechanizmusokat, mert felkészületlenek voltak az ilyen átverésekre. Ahogyan az egész társadalmunk felkészületlen volt a rendszerváltozásra, a privatizációra, és arra, amiként a nyugat rendszere bevonult és kifosztotta a kisembert.
Szidhatjuk a kormányt, mert nem kártalanította a betéteseket, de meg kell hallgatni azt az érvet is, hogy erkölcstelen azokat támogatni, akik a 30%-os hozamokért kockáztattak, míg a legszegényebbeknek nem adunk semmit sem. Szidhatjuk Ficót is, aki a 2006-os kampányban megígérte a károsultak kárpótlását, de végül ez is csak kampányígéret maradt. Szóval jó kis gubanc ez, az már biztos.
De nézzük a történetet időrendi sorrendben:
1997 ősze – Egy ismeretlen személyekből álló pénzügyi csoport Vladimír Fruni „arcával” megvásárolja a Horizont Slovakia nevű társaságot, és ezzel az addigi kassai zöldségárus profilt vált és betétek gyűjtésébe kezd a B.M.G. Invest és az AGW nevű társaságokon keresztül. Hihetetlenül magas hozamokat ígér.
1998 – A polgárok óriási pénzmennyiséget helyeznek e társaságok kezelésébe. A Horizont ebben az évben 246 millió korona könyvelési veszteséget mutat ki, viszont a kezelt betétek nagyságát ekkor már 2,5 milliárd koronára jegyzik.
1999 – A Horizont vesztesége 873 millió koronára nőtt. Fruni a betéteseket azzal nyugtatta, hogy a befektetések később hozzák meg a várt hasznot, előreláthatólag 2002-ben.
2000 – Schmögnerová pénzügyminiszter is figyelmeztet, hogy a szlovákiai piacon működő nem banki intézményeket nem felügyelik, és nem esnek semmilyen korlátozás alá. Egyes becslések szerint a társaságok 1998-tól ekkorra már összesen mintegy 6 milliárd korona veszteséget halmoztak fel, a követelések majdnem tízmilliárdra rúgtak. De az emberek továbbra is zsákszámra teszik be a pénzüket, így az üzlet mehet tovább.
2001 – A társaság több mint 4,6 milliárd koronával emeli az alaptőkéjét. A szlovák titkosszolgálat is megjósolja a csődöt, miután elemezte a társaság gazdálkodását. A társaság megtagadja a betétesek tájékoztatását a gazdálkodásáról.
2002. február 4. – A Horizont és a B.M.G fiókjai zárva maradnak. A kliensek azt a magyarázatot kapták, hogy a tervezett tulajdonosváltás miatt átvilágítják a cégeket, és csak ezután nyit ki a fiókhálózat. Az új külföldi tulajdonosjelöltek egy hét után egetverő csalásokat állapítanak meg, és elállnak az üzlettől. Addig a Horizont és a B.M.G Invest összesen 62,78 milliárd koronát kezeét. forgatott meg. A rendszer 53 milliárdot fizetett vissza a betétekre és a hozamokra. A bedőlés után a károsultak száma a cégek hivatalos nyilvántartása szerint több mint 170 ezer betétes volt.
2002. február 17. – A cégvezetők továbbra is állítják, hogy a társaságuknak nem lesz gondjuk a betétek visszafizetésével, mivel az amerikai befektetőnek elegendő eszköze van a követelések kiegyenlítésére.
Ezután a rendőrségé lesz a főszerep. Dzurinda kormányfő kijelenti, hogy az állam nem kártalanítja a betéteseket, mert a törvények szerint az ilyen tranzakciók nem tartoznak a betétbiztosítási alap tételeibe.
2002. március 1. – A horvát rendőrség nemzetközi elfogatóparancs alapján letartóztatja Frunit és Marián Šebeščákot, František Matík továbbra is szökésben marad.
2002. március 12. – A nyomozók arra a következtetésre jutnak, hogy a nem banki társaságok tevékenysége valószínűleg már a kezdetektől fogva – a piramisjáték formáit használva – csaláson alapult, mivel már 1998-tól veszteségesek voltak, és fizetni csak az új betétekből tudtak. Viszont továbbra is folytatták az erőteljes reklámot, és ígérték a kimagasló hozamokat.
2002 októbere – Az üggyel kapcsolatban megvádolják Jozef Majskýt, Dávid Brtvát és Patrik Pachingert is. A vád szerint a trió azzal a céllal lépett a cégbe, hogy „kitunelozza” (a szlovákiai olvasók előtt ismert a fogalom, a magyar szakma erre a tevékenységre az angol tuneling kifejezést használja, még nem találta meg a magyar megfelelőjét.)
2006 – 2007 – A bíróság először zárolta a vádlottak vagyonát, majd Frunit és Matíkot (távollétében) 11,5 éves szabadságvesztésre ítélte. Egy másik eljárásban Majský, Brtva és Pachinger teljesítményét „jutalmazta” a bíróság 12, 11 és 10 év börtönbüntetéssel. Ezt az ítéletet később a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette. Majský így is leült két évet, Brtva pedig ötöt. Az ügyészség a kár mértékét 14 milliárd koronára becsülte.
2006. június 16. – Több újság képviselője kapott egy listát a kliensek adatairól, a befektetett összegről, a kifizetésekről. Ez a megszűrt lista abból az adatbázisból való, amit Mečiar CD-jének neveztek el.
2011. július 27. – Fruninak elengedtek két évet, így idő előtt szabadult. Pár hónappal később Šebeščák 52 évesen meghalt.
2015 októbere – Többszöri elhalasztás után végre ítélet születik Majský, Brtva és Pachinger ügyében.
A főszereplők sorsa
Egy közös vonásuk van, hogy egyikük sem vallotta magát soha bűnösnek.
Marián Šebeščák († 52)
Ő kapta a három elítélt közül a legenyhébb, 7 éves büntetést, mivel a bíróság értékelte az együttműködését. A B.M.G. Invest és a Horizont Slovakia igazgatója volt, ahonnan később visszahívták. Szerinte Fruni és Majský akarta „kitunelozni” a céget, és Majský úgy viselkedett, mint egy maffiózó keresztapa, aki semmit sem írt alá, csak rendelkezett.
2007-ben szabadult, állítólag pénz nélkül, utána Csehországban vállalkozott, ott halt meg 2011-ben gyomorrákban. A családja sem tudja, hol van eltemetve, és a szlovák bíróság is csak jóval később értesült a haláláról.
Vladimír Fruni (61)
Menő zöldségárusból lett 1997-ben pénzügyi guru, állítólag havi ötmillió koronás fizetéssel. A bíróság megfosztotta csaknem a teljes mesés vagyonától, például a háromszintes, csillagvizsgálóval felszerelt villájától is, amelyben ma árvaház működik. De elvesztette három Harley Davidson motorkerékpárját, autókat, hajókat, motorcsónakokat, akárcsak a szamurájkard- és pipagyűjteményét is. 2011-ben szabadult, Kassán él egy panellakásban, a nyilvánossággal nem kommunikál.
A „háromkirályok”
A társaságok csődje után kezdett a rendőrség foglalkozni a Dávid Brtva, Patrik Pachinger és Jozef Majský trióval. A vád szerint azért léptek be a cégekbe, hogy kivigyék, kilopják a vagyont. Brtva és Pachinger már ült öt évet, Majský kettőt. A bírósági eljárást különleges ötletességgel tudták elodázni, több mint harmincszor napolták el a tárgyalást (például Pachinger nagymamájának halála miatt). De 2015 októberében a bíróság elítélte őket. Kilenc évet kaptak, illetve Pachinger hetet. Halmazati büntetésként még egyenként ötezer euró megfizetésére kötelezték őket, amit Majskýnak, mint szegény nyugdíjasnak elengedtek. Majský börtönbüntetését elhalasztották, mert magas vérnyomását a fegyházban nem tudnák megfelelően kezelni. Egyelőre rá van utalva gyermekei jóságára, akik továbbviszik az üzletet.
A másik oldal – a károsultak
A Horizont ügyfelei számára már befejeződött a csődeljárás. A károsultaknak a remélt 20-30%-os hozamok helyett a betétek 4,5%-át fizette vissza a csődbiztos 2012-ben. A BMG ügyfelei valószínűleg még rosszabbul járnak.
A Horizont 44 ezer ügyfele 368 millió euró betétet helyezett el a cég számláira, és ebből 15,2 millió eurót kapott vissza. Azért került csak ennyi szétosztásra, mert ki kellett fizetni a BMG-nek egy 7 millió eurós követelést, a csődeljárás költsége pedig legalább kétmillió euróra rúgott, amiből a csődbiztos jutalma 266 ezer euró. A BMG-nél több mint százezer ügyfél jelentkezett 468 millió eurós követeléssel, ők csak a betétük 1 százalékára számíthatnak, az AGW 19 ezer betétesének 89 millió eurós követelése pedig teljesen elveszett.
Eddig a tények, de egy ilyen horderejű ügy kavargása sok egyéb szemetet is a partra vetett. A háttérben azt beszélték, hogy közvetlenül a bedőlés előtt Majský 200-220 millió koronát vett ki készpénzben. De nem csak ő: míg az emberek az ajtón dörömböltek, egy bizonyos politikusi csoport az oldalsó ajtón további 40-50 milliót vihetett ki.
Érdekes fordulatot jelentett az ügyben a 2006-os betétesek listájának kiszivárogtatása. Ez már annyira politikai üggyé vált, hogy egyszerűen csak Mečiar CD-nek nevezték. Mečiar 2004-ben adott át a főügyészségnek egy adatbázist tartalmazó CD-t, ami akkor sokakban azt a reményt keltette, hogy végre kiderül, hová is lett a pénz. Igaz, míg az ügyészség a titkosszolgálat nagykapacitású gépeivel olvashatóvá tette a kódolt adatbázist, eltelt vagy három év. Dobroslav Trnka akkori főügyész rögtön bejelentette a nagyszabású vizsgálatot a pénzmozgásokról, illetve arra vonatkozóan, hogy egyáltalán adóztak-e a bevételek után a befektetők.
Politikai szereplőket végül nem találtak a médiának kiszivárogtatott listán, egyedül a SMER támadta vele Ivan Miklošt, hogy a felesége ott parkoltatott hatmillió koronát egy évig, potom 31,5%-os éves hozamra. Mindenesetre a lista azért elgondolkodtató érdekességeket mutat. Ötmillió korona akkor is szép pénz volt. Ki gondolta volna, hogy a legegyszerűbb módja ekkora összeg befektetésének az, ha készpénzben leszámolják az igazgató kezébe.
Hihetetlen, de ezt így, ekkora tétellel nem hatan, hanem hatszázan tették, sőt közülük 22-en több mint harminc millió koronát helyeztek el ilyen formában a cégcsoport alapjaiba. Az újságírókhoz eljutott listán már csak az volt látható, hogy Szlovákiában „mennyi-mennyi kisembernek van nagy pénze”.
Az egyik közülük egy közép-szlovákiai nyugdíjas, aki 40 éve él a kis panellakásában, viszont a lista szerint megragadta az alkalmat és készpénzben bevitte potom 733 millió koronáját, ami fizikailag sem kis teljesítmény, hiszen ezresekben ez több mint száz méteres pénzoszlopot jelent. A bácsi persze nem tudott a milliókról semmit sem, ő csak kisebb összeget fektetett be – mondta, de csak az újságíróknak –, mert az ügyészség árgus szeme átsiklott felette.
A főügyészség a CD-t átküldte az adóhivatalba, ahol bölcsen megállapították, hogy bár több esetben nem fizettek adót a betétesek a hozam után, az adócsalás már elévült, így nincs értelme lefolytatni a vizsgálatot. A befektetett pénzek eredetét pedig egyáltalán nem vizsgálták.
A pénzügyesek szerint a per folyamán az igazi büntethetőséget nem is a nyomozati anyag szolgáltatta, hanem a jogellenes kifizetési mód. A hozamok kifizetését meg kellett volna előznie egy rendkívüli könyvelési zárásnak, a társaságoknál viszont ezt nem tartották be, hanem hanem a betétek lekötésének időtartama után automatikusan osztogatták a hozamokat. Érthető, hogy sok betétes csak a hozamot fizettette ki, és tekintettel az addigi sikerességre, a betétjét újra visszatette az alapba – azaz visszaforgatta.
Az ilyen típusú csalások sikerességéhez nagyon fontos a jó politikai háttér. Általában az ilyen üzelmeknél elengedhetetlen az érdekeltté tett VIP-klientúra kialakítása, hogy meglódulhasson, majd futhasson a szekér. A vizsgálatok eredménye sokakban hiányérzetet keltettek, mert nem kerültek a nyilvánosságra azon közéleti személyek nevei, akik, mint érdekelt VIP-betétesek, egyengették az alapok útját. Ahogy azt sem tisztázták, hogy bizonyos személyeknek miként sikerült „véletlenül” az utolsó pillanatban a pénzüket kimenteni a rendszerből.
A kivizsgálás csak a kifizetések módjára összpontosított. Az érintett időszakban (1997-2002) már léteztek azok a törvények, amelyek alapján a pénzügyi rendőrség és az ügyészség vizsgálhatta volna a betétesek pénzügyi forrásainak eredetét (kinek, miből, honnan lehetett annyi pénze), és úgyszintén a hozamok utáni jövedelemadó befizetését. Csak senkinek nem jutott eszébe emiatt vádat emelni, talán nem is volt érdeke.
Persze, lehet dühöngeni kínunkban, vagy kárörvendeni a történteken, de tudatosítanunk kell, hogy sokan az évek hosszú során összegyűjtött megtakarításaikat, vagy ingatlanjaik árát tették az alapba, és életek mentek tönkre értelmetlenül mások üzelmei miatt.