Sorozatunk egy gömöri kistájegység, Medvesalja hagyományos tánc-, dal- és szokáshagyományának bemutatását tűzte ki célul. Az előző részben közzétett rövid, de a táncgyűjtés szempontjából lényeges kitérő után térjünk vissza az írásunk vezérfonalához.
A körtánc, azaz a karéj jellemzői
Medvesalja néptánchagyománya közepesen gazdagnak mondható. A női táncok közül ismert a körtánc, a karéj. Így is, úgy is említik a nevét, gyakran karéjként. Ezt mindegyik faluban ismerték. Lassú lépegető és gyors sürgő-forgó részekből áll. Motívumkincse aránylag szegény. A lassú részben az egy- és kétlépéses csárdáslépést és ezek változatait: kettőt jobbra, egyet balra, vagy kettőt balra, egyet jobbra, vagy egyet balra, egyet jobbra, stb. járták.
Gyakori eleme a táncnak az, hogy az egylépésessel állandóan egy irányban haladnak. Ebben a részben főleg az éneklés a domináló. A táncnak nincs meghatározott dallama, amilyen sorrendben eszükbe jut a nóta, olyan sorrendben éneklik. Általában a lassú részben énekelt dalokat éneklik a gyors részben is, – természetesen gyorsított tempóban. A tempóváltás előtt erőset dobbantanak, vagy 2-4 dobogós cifrát járnak, csak úgy zene nélkül.
A csoportban, a bandán belül nincs kijelölt „táncvezető”. Általában az kezdeményezi a tempóváltást, aki az éneket, az új dalt kezdi. Az éneket is egymást váltva kezdik, akinek éppen eszébe jut. Molnár Mária, született Pál Mária (1904) tajti lakos erre így emlékezett…”Ha már kifogytunk a nótából, olyankor valaki bekiáltotta, na, kezd el Mari. Mert volt egy nóta, amely az én nótám volt. Kimentem a rétre ibolyát kaszálni… Amíg azt elénekeltük, közben újabbak is jutottak eszünkbe”.
A lassút a gyors rész általában akkor követte, ha már abba akarták hagyni a dalolást, a táncolást, illetve ha már pihenni akartak. A gyors rész figurákban gazdagabb volt. Ott a bokázó különböző változatai, valamint a futó és a rida lépések fordultak elő. A ridát többnyire serdőnek hívták. Előfordult, hogy a ridának a végén a kör párokra szakadt és úgy párosan forogtak még tovább. Később, ha elölről kezdték a táncot, akkor megint egy hosszabb lassú rész következett.
A tánc korosztályhoz nem volt kötve. Lényegében minden korosztály táncolta, de külön bandákba csoportosulva. A lányok és a fiatal menyecskék délutánonként a szabadban is, az idősebbek csak családi ünnepeken, illetve mulatságokban.
A csárdásnak több változata is él Medvesalján
A másik, minden medvesaljai községben ismert tánctípus a csárdás volt. Ennek az országszerte általánosan ismert páros táncnak több változata is él itt, úgymint: a kettes csárdás, az eleresztős csárdás, a forgatós kettes csárdás, a vasvári csárdás, a cippelcsárdás, a gyors vagy magas csárdás (gyorsat jelent a magas megnevezés is).
A csárdás két részből, egy hosszabb lassúból és egy rövidebb gyorsból áll. A lassúban általában a lépegető motívumokat járják: az egyes, a kettes csárdáslépést, a sétáló forgó és ridaforgó lépést, valamint ritkán előfordulnak a cifralépések valamely változatai is. A gyors részben a lassú táncban alkalmazott lépésekhez csatlakozik még a cifra, a bukós, a kopogós, a sergő, a bokázó, a különböző csapásoló és tapsikoló lépés. E részben gyakori, hogy a férfi fél kézre engedi a párját, és a szabadon maradt kezével oda-odacsap az elöl-oldalt-hátul felemelt láb csizmaszárára.
A tánc szerves részét képezi a párt elengedve szabadon táncolás is. A párok elengedik egymást és egymással szembefordulva szabadon táncolnak. A nő cifra, bokázó és forgó lépéseket jár, a férfi pedig csapásoló, tapsoló figurákkal gazdagítja a táncot. Tánc közben a nő gyakran helyben pörög, a férfi pedig kis körív mentén sétáló lépéssel haladva megfordul a saját tengelye körül, miközben erősen figurázik. Ilyenkor szívesen táncolnak mindkét kezüket magasan a fejük fölé felnyújtva, vagy csípőre helyezve.
A tánc dallama is kötetlen, rendszerint a lassúban alkalmazott dalokra táncolják a gyors részt is. A zenekar ritmust vált és a lassúból átcsap a gyorsba, a lendületesbe, a Mede István bácsi által magasnak nevezett tempóba. Gyakori eset, hogy betyárballadát játszanak csárdásba és később azt játsszák a ropogós gyors csárdás dallamául is. Például a Vidrócki híres nyája… vagy az Endre bárót… énekben balladaként éneklik, csárdást kísérő dallamaként pedig lassúban és gyorsban egyaránt játsszák. A csárdások közül egyetlen kivétel a vasvári csárdás. Ennek van saját dallama, a Sárga szöget veretek a csizmámba…, és az Engem a vármegye nem szán… kezdősorú dalok. Az elsőt a lassú, a másodikat a gyors részben húzza a cigány.
A férfi táncok közül a vasvári verbunk és a pásztorbotoló, illetve a kampós bottal járt tánc élt a vidéken. Élt, mert ma már inkább csak az emlékével találkoztunk. A medvesaljai községekben nem is táncolta senki, illetve a gyűjtés utolsó napjáig úgy tűnt. Az egyházasbásti és a medveshidegkúti adatközlők is csak szóban mesélték el, hogyan nézett ki a vasvári, illetve a pásztorbotoló. Végül a bakóházai Ádám Zoltán volt hajlandó bemutatni a vasvári verbunkost. Megmentette vele Medvesalja táncos becsületét, mert hogyan nézne ki egy olyan gömöri altájegység, ahol a vasvárit ne tudnák bemutatni. A juhászbotolóról pedig csak beszéltek, illetve elmondták, hogyan nézett ki a tánc és milyen dalokra táncolták.
A csoportos és az elnépiesedett polgári táncok közül csak a gólyatánc került elő. Táncolási módja és a dallama megegyezik, illetve azonos a más vidéken feltárt gólyatánccal. Beszélgetés közben említették, hogy városban tanulták, illetve táncmester tanította az 1920-30-as években. A táncmester alkalmanként Rimaszombatból, Losoncról és Salgótarjánból járt ki hozzájuk.
E rövid összegző írás után a következőkben közöljük az egyes adatközlőkkel folytatott beszélgetéseket és a tőlük feljátszott dalok szövegét. A beszélgetések rámutatnak – a táncok ismertetése mellett – a társadalmi háttérre is, és azokra a körülményekre, amelyek hatással voltak a falu táncos és általában a kulturális életének a kialakulására.
(Folytatjuk)