Tisztelt Olvasó! Sorozatunk legutóbbi részében kissé elhamarkodtam az elköszönést. Az előző cikksorozat kéziratának közlését követően – mivel érdeklődést váltott ki – módosult az elgondolásom. Néprajzi gyűjtéseim közlésére továbbra is heti egy alkalommal, keddenként kaptam lehetőséget. Köszönöm a Felvidék.ma szerkesztőségének, és élek is vele.
Az írásokkal bebarangolom az ország több, néphagyományokban gazdag területét. Folytatom Medvesalján, még van bőven anyagom, 1985-ben két héten keresztül naponta látogattam, illetve látogattuk az embereket.
Ág Tibor népdalgyűjtővel 1952-ben voltunk a vidéken először. Szerencsénk volt, akkor Egyházasbáston Mede Margitéknál kaptunk kvártélyt. Ő kolléga volt, a Csemadok járási titkára Füleken, s ebben a minőségében értette, hogy mire kell a Csemadoknak a felgyűjtött néphagyományi anyag. Gazdag volt az „aratás”, így aztán még sokszor felkerestük ezt a tájat.
A további írásokban a beszélgetőtársak közléseiből szemezgetve főleg a táncos eseményekre összpontosítok, de a dalok szövegei is ide tartoznak, azok is nélkülözhetetlen értéket hordoznak. Milyen értéket jelent ma már a több mint százötven évvel ezelőtt, Erdélyi János által közreadott a Magyar népköltési gyűjtemény? Az érték megmaradását a megőrzés biztosítja. A közlés, a dalok, a táncok újbóli közkinccsé tétele, a hagyomány színpadra állítása, a táncok táncházi birtokba vétele jelenti a megőrzést.
Kérem, legyenek továbbra is olvasóim.
***
Néptáncgyűjtő utunkat tehát Medvesalján folytattuk, ahol Varga Istvánt kérdeztük a farsangi szokásokról, táncokról. A beszélgetésbe néhol bekapcsolódott a felesége is.
Pista bácsi, fiatal korában, farsangkor, maga is járt a legényekkel? Hogy volt az akkor?
Jártunk a legényekkel, köszöntgettünk, meg kéregettünk, tudom, én is ott voltam.
Amikor bementek a házba, akkor valamilyen verssel köszöntek be?
Nótával, meg verssel.
Elmondaná, vagy eldalolná a verset?
Az új farsang, kedves idő,
Elmúlt már az óesztendő.
Ebben az újban vigadjanak,
Nékem szalonnát adjanak,
Ha nincs a házban,
Van a kis komrában,
Sutty a tarisznyámba.
Ezt, így szavalva mondták, vagy énekelték?
Kántálva mondták, közben meg a kezükben levő nyársat jobbra-balra mozgatták.
(A felesége a konyhából beszólva kiegészíti a férjét.) Eljöttek, köszönték az ajándékot, tarisznya volt nálok, abba gyűjtötték az ajándékot, meg mindent. Volt, aki beöltözve volt valami maskarának.
Amikor az ajándékot, a tojást, a szalonnát, a kolbászt, meg a többit megkapták, utána mi volt a háznál?
Megköszönték, aztán mentek tovább.
Hogy köszönték meg?
Köszönjük a szalonnát, adjon az Isten erőt, egészséget ebben az esztendőben, hogy jövőre is megtarthassuk a farsangot. Ilyen köszöntések voltak. Nem emlékszem másra, csak arra, hogy megköszönték. Volt úgy is, hogy a háziak megkínálták a farsangolókat valamivel: ennivalóval, itallal.
Ha volt velük zenész, akkor táncoltak is ott a háznál?
Jobban énekeltünk és arra táncoltunk, nem mindig járt velünk zenész. Amikor már a gyűjtemény megvolt, megtettük azt, hogy egy házhoz elmentünk, aztán ottan sütték meg a kolbászt, szalonnát, tojást, amit összeszedtünk, aztán…
Ezt a házat hogyan választották ki?
Úgy választottuk ki, hogy hogyan fogadtak bennünket, farsangolókat. Meg hol volt a nagyobb hely és hol tűrték jobban a fiatalabbakat.
Ott aztán mit csináltak?
Leültünk, megettük a megsütött dolgokat, aztán szórakoztunk, iszogattónk bort vagy pálinkát. Ami előadta magát. A pálinkaféléket magónkval vittük. A bort, azt valamely meglátogatott családnál vettünk. Még abban az időben nem úgy volt, mint most. Akkoriban pénztelenebbek voltak a legények, a fiatalok is. Bizony, máma sok meg van engedve, mert van pénzük a fiataloknak is. Akkor könyörögni kellett az öregeknek, hogy adjanak valami kis pénzt, vagy valamit csinálnunk kellett, hogy összejöjjön az a kis pénz.
A kútba estem játék hogy van?
Kiállt egy lány vagy egy legény, akkor nem tudott egyebet csinálni, elállt az egyik falhoz, vagy az ajtóhoz, aztán mondta, hogy „Kútba estem ki húz ki? Gyere rózsám, húzzál ki. Gyere Pista, Te húzzál ki!” Nevén szólította az illetőt. Ha kihúzták, akkor helyt cseréltek és kezdődött elölről a játék.
Addig játszották, míg mindenki sorra nem került?
Volt úgy is, hogy mindenki sorra került, volt olyan is, akit egyáltalán nem hívtak, vagy akit többször is hívtak.
Milyen játékot játszottak még, ilyen alkalmakkor?
Kártyáztak, aztán volt a Szem, szem, gyűrű…?
A Szem, szem gyűrű… hogy volt?
Leültek sorba, aztán egy gyűrűt betett valaki a kezébe.
Szem, szem, gyűrű,/ Arany gyűrű,/ Nálam van az arany gyűrű./ Itt csörög, itt börög,/ Jöhet a bába,/ Megfőtt a ló lába”. A gyűrűt időközben, a mondóka alatt becsúsztatták valamely játszótárs kezébe. Az előzőleg sorshúzással, vagy kiszámolással kiválasztott Bábának – számoltak tízig, akire a tízes jutott az lett a Bába, – félre kellett mennie, és nem szabad volt leselkednie.
(A beszélgetésbe ismét bekapcsolódik a felesége is.) Egynek levették a kezéről a gyűrűjét és a többiek azt vándoroltatták, azt a gyűrűt, közben énekelték a szöveget. (Pista bácsi újból elénekeli) Utána kiszóltak, hogy „bejöhet a Bába”. A Bába bejött és ki kellett találnia, hogy kinél, ki ökölbe zárt kezében van a gyűrű. Ha többször nem találta ki, akkor megházasították, aztán csúf nevet adtak neki, volt, aki sánta volt, aki cigány volt, aki púpos volt, aztán ezt a nevet viselte az egész akkori együttlétük alatt.
Pista bácsi, elmondaná még egyszer a szöveget?
Szem, szem, gyűrű,/ Arany gyűrű./ Nálam van az arany gyűrű,/ Itt csörög, itt börög,/ Jöhet a bába,/ Megfőtt a ló lába. Szabad előgyönnyi!
Bejött a Bába, utána?
Ha sokan voltak, akkor háromszor is elismételték a dalt. Bejött a Bába, és ment sorba. Kereste a gyűrűt. Ki kellett találnia, hogy kinél van. Ha ötször nem találta ki, akkor megházasították. Hárman, négyen félrehúzódtak, és egynek a keze ujjait az előbb felsorolt csúfnevekkel megkeresztelték. Az ügyetlen Bábának a felmutatott ujjak közül kellett „párt” választania. A végén nagy lett a vidámság, és az lett az új Bába, akit az előző párjának kiválasztott. Majd az új Bábával elölről kezdték a játékot. Ha a Bába megtalálta a gyűrűt, akkor akinél megtalálta, az lett az új Bába.
Tehát, ha a Bába nem találta meg a gyűrűt, akkor annak a felmutatott ujjak közül kellett egyet választania, és az lett a párja. Ez rendszerint nagy vidámságot idézett elő, mert ha olyant választott, akkor az az ő baja lett, ha meg szép szál legényt (lányt), az meg az öröme lett. Aztán hogyan folyt tovább a játék?
A volt Bábát megházasították és választottak új Bábát.
Milyen játék volt még szokásos?
Volt a szembekötés, a szembekötő.
Azt hogyan játszották?
Az elsőt, akinek bekötötték a szemét, azt választották azzal a módszerrel, ahogyan előbb elmondtuk. Aztán jól megforgatták, aztán az tapogatózva meg akart fogni valakit. Ha sikerült és megfogott valakit, annak ki kellett találni a nevét, ha kitalálta a megfogott nevét, akkor az lett a bekötött szemű. Amikor megfogott valakit a bekötött szemű, akkor jól végigtapogatta, hogy felismerje. A másiknak meg meg sem lehetett mukkannia.
(Itt ismét bekapcsolódott a felesége is.) Pisszenni sem mertönk, mert akkor könnyebben felismert volna. Elfutni, elbújni sem volt szabad, csak lehajolni, leguggolni, csendesen helyet változtatni. Ha megfogott valakit, annak tűrnie kellett a simogatást, a fogdosást, mert ha megszólalt, vagy elnevette magát, könnyebben felismerte őt a bekötött szemű. Aztán, ha nem találta ki, hogy ki az, akit megfogott, újból ő lett a bekötött szemű, ha kitalálta, akkor a megfogottra jutott ez a szerep.
Tehát a játék addig folyt, míg meg nem unták. Ilyenkor milyen nótát énekeltek?
Volt ott minden. A lányok karban, karéjban álltak és úgy énekeltek. A fiúk meg ültek, kik kártyáztak, kik csak szabadon beszélgettek. Olyanok is voltak, akik odaálltak a lányokhoz és énekelni segítettek a körben állóknak. A körben egymás karját fogva álltak.
Körben álltak, karban álltak vagy karéjban álltak?
Kart karba fűzve karéjban álltak.
Aztán miket, melyik nótákat énekelték?
Mindenféle falusi nótákat.
Énekelne egy-két falusi nótát?
(Ismét a feleség) Majd Pista, ő tud, én nem tudok énekelni. A többivel én sem rontottam el. Az István tud jól énekelni.
Maradjunk az énekeknél, ha István sokat ismer, akkor kérjem őt?
Ő tud, sokat, nagyon sokat.
El tetszene abból a sokból párat énekelni? Melyikkel kezdi?
Keresni kell, keresni kell, nem jut mindjárt az eszembe.
Az újbásti templom előtt kilenc kislány áll egy sorba,
Mindegyiknél kék ibolya, csak egyiknél van tearózsa.
Jaj, de boldog lesz az, aki ezt a rózsát leszakajtja,
Aki ezt a csinos barna kislányt szerelemre elcsábítja.
Ennyit tudok belőle, ebből.
Kútágas, gémestől.
Leszakadt, vedrestől.
Felmegyek a fára, egy almáért,
Nem adom a rózsám, a világért.
Kiskertben rózsafa,
Száz rózsa van rajta.
Odamegy a legény, leszakajtja,
A lányokat azzal csalogatja. (Énekelte Mag Tamás István, Tajti, 70 éves.)
Ezt a nótát már a karéjban énekelték, vagy szokták csárdásban, gyors csárdásban is húzni?
Igen, mindkettőben szokták.
És mit táncoltak rá?
Akar az egyest, akar a kettest is, de ezt leginkább abban a sergős karéjban, meg a sergős csárdásban húzták. Volt, hogy seregtek úgy, hogy az ide-oda forgatásban majd kivágódott a lány.
A gyors sergésben a fiúk hogyan fordították meg a lányt, dobbantottak a fordítás előtt?
(Férj és feleség közösen, egymást kiegészítve, itt-ott ismételve, nagyon élénken magyarázzák.) Kettőt-hármat fordultak vagy hosszabban forogtak jobbra, aztán dobbantva leálltak és irányt váltva forogtak balra. Volt, aki sűrűben váltogatta az irányt, volt, aki ritkábban.
A lassú karéjban merre forgott a kör?
Jobbra legtöbbet, de úgy is volt, hogy kettőt jobbra, kettőt balra léptünk. Úgy is csináltuk. Meg úgy is csináltuk, hogy kettőt jobbra, egyet balra mentünk, meg úgy is volt, hogy mindig csak egy irányba haladtunk.
Ha egy irányba haladtak, akkor merre fordult gyakrabban a karéj?
Akkor inkább jobbra haladtak. A sűrűben is gyakrabban jobbra haladt a kör, aztán intettünk egymásnak és irányt váltottunk.
(Folytatjuk)
