A Medveshidegkúton 1985. júliusában megvalósult néprajzi gyűjtésünkkor a beszélgetések során több téma előkerült. Mag Margit néni meglepő dolgot közölt az első világháború alatti és a Csehszlovákia megalakulása utáni évek medveshidegkúti iskolai viszonyairól. Ezek is olyan tények, amelyekre ma már kevesen emlékeznek, pedig egész Kárpát-medencére vonatkoztatható adatokat közölt.
Amint a háború frontvonalaiban szükség lett az újabb és újabb embertöltelékre, besorozták és frontra küldték a tanítókat is. Így maradt Medveshidegkút is hosszú ideig tanító nélkül. Margit néni beleszületett ebbe a korba. Jó dalos és jó táncos volt, bemutatta a „pengőscsárdás” táncot is. Aztán szalagra rögzítettük a szövegükben korhoz igazított dalokat is.
Mikor volt itt Medvesalján az első táncmester?
Nem emlékszem rá, nem jártam én tánciskolába, iskolába se. 1914-ben kitört a háború, ősszel mentünk az iskolába, márciusig jártunk, amikor a tanítót elvitték katonának. Itt utána már nem volt tanítás. Tizennyolc évig nem volt itt iskola.
A gyerekek hova jártak iskolába?
Sehova, itthon voltunk mindannyian, az akkori gyerekek.
Tizennyolc év alatt itt senki nem járt iskolába?
Akkor nem volt itt senki olyan gazdag, hogy a gyerekét valahova iskolába adta volna. Fűtő István bácsi hívta össze a gyerekeket, és beszélgetett nekik az iskoláról. Ez volt. Én sem jártam iskolába, mert mikorra tanító jött, én már kimaradtam az iskolából, koromnál fogva is kimaradtam volna. Már ismétlőbe se mehettem, voltak olyanok, akik mehettek, azok aztán jártak három-négy évet is.
Milyen nótára járták a sergő táncot?
Amilyent gyorsban húztak, a zenekar tudott gyorsat is húzni.
Margit néninek a Kútágasra szállott a sas… dalon kívül nem jut eszébe egy sem?
Lányom, lányom, lányomnak se mondalak,
Ha én téged egy juhásznak odaadlak.
Nem bánom én, édesanyám tagadj meg,
De a szívem a juhászért hasad meg.
Előbb azt mondta, hogy juhászok nem nagyon éltek bent a faluban, pedig ez juhásznóta?
De én Péterfalán is voltam nyári dolgos és a juhászok oda jártak ki, ha búcsú volt. Olyankor bejártak a juhászok is a tanyáról és ott mulattak. Még Domaházáról is eljöttek és egy fiú kérte, hogy húzzák el a pengőscsárdást. Ő ott járta egyedül, én meg itt táncoltam magamban, – aztán odajött hozzám.
Az milyen volt, miért hívták pengőscsárdásnak?
Azért, mert a zenész pengetve muzsikált. Azért volt ez a pengőscsárdás.
Milyen volt a dallama?
Minden nótát húztak, húzhattak úgy is, pengetve is.
Megátkozott engem az édesanyám,
Hogy ne legyen se országom, se hazám.
Csipkebokor legyen az én szállásom,
Ott se sokáig legyen maradásom. (Ezt elénekeli guisto tempós ütemben is.)
Ezt hogy húzták, gyorsban?
Hát így, ahogyan énekeltem. Jó tempója volt annak.
Margit néni, olyan nevű táncról, hogy vasvári verbunk, vagy vasvári csárdás, hallott?
Valamit hallottam, hogy valahol van, de én azt nem tudom.
Péterfalán Kati István táncolja a verbunkot és a páros vasvárit is. Itt Hidegkúton nem táncolják?
Ő a feleségével táncolja.
Igen, a feleségével, és azt mondja, az ő táncuk az a vasvári páros?
Én nem ismerem. Amikor én lány voltam, akkor még nem járták, én még nem is láttam.
Hány kilométer ide Péterfala?
Nem messze.
1985. július 8-án ugyancsak Medveshidegkúton Virág Bertalanné volt a következő adatközlőnk. A betyárballadából csak egy versszakot tudott, de később találkoztunk olyan énekessel, aki több versszakot is ismert. Aztán elénekelt még egy arra a korra szövegében módosított dalt is.
Jaj, de szépen kifaragták azt a fát,
Amelyre a juhászlegényt akasztják.
Fújja a szél gyolcsingét, gyolcsgatyáját,
Összeveri sarkantyús két bokáját, (két sarkantyús bokáját).
Hidegkúti legényeknek nincs párja,
Mikor mennek ki a gépállomásra.
Zúg a traktor a határban, dübörög a gép,
Látod pajtás, közös munka milyen szép.
Hidegkúti kislányoknak nincs párja,
Mikor mennek a legénnyel a bálba.
Jól sikerült az aratás, szép már a jövő,
Szüret után meg is lesz az esküvő.
Medveshidegkút, 1985. július 6-án Varga István is közölt adatokat a csárdással kapcsolatban.
Tisza vize aranysárga, megáradt,
Bánatában elöntötte a gátat.
Haragszik, és azt beszélik felőle,
Hogy a magyar a románnak, meg a rácnak adjon jussot belőle.
Tisza vizét magyar kincsek táplálják,
Nem is volt és nem is lesz más gazdája.
Beszélhetnek Párizsban is akármi mást,
De a Tisza mindörökre, minden cseppje csak megmarad magyarnak.
Rózsát ültettem a Tisza túlsó partjára,
Kispacsirta a csőrével vizet hordott rája.
Vizet hozott a szájában, hogy el ne hervadjon,
Hogy miköztünk a szerelem félbe ne maradjon.
Környös körül borús az ég alja,
Szeretőmnek széna a fejealja.
Nem is lehet mindenkinek tollúpárna,
Én sem fekszem a selyempaplanyos ágyba.
Ezeket a dalokat csárdásban szokták játszani, vagy másban is?
Csárdásban.
Itt is úgy van, hogy amit lassúban játszanak, azt gyorsban is húzzák?
Itt is úgy van.
Ez kedvenc nóta volt a faluban?
Igen, közismert, mindenütt daloltuk.
A farsang végén a bábutemetésnek milyen szokása volt itt?
Nem volt az komoly, szóbelileg még temettük is. Felöltöztettünk egy bábut maskarának, menyasszonynak. Összeszedtünk énekelve, bolondozva, járva a faluban sonkát, szalonnát, tojást. Elmentünk egy házba és ott aztán sütöttek, főztek, táncoltak. Félretették a bábumenyasszonyt és ott mulattak reggelig.
Itt a faluban meghatározott ház volt, ahova mentek?
Meghatározott ház volt, a fonóház.
Itt volt fonóház?
Nekünk volt Óbáston fonóházunk.
Pista bácsi, látom eszébe jutott egy újabb nóta?
Varsó mellett van egy kerek erdő,
Közepében egy gyászos új temető.
Abba fekszik százhúsz magyar baka,
Eltemette gyászos Galícia.
Köpönyege az ő szemfedele,
Rászórt laza föld a teteje.
Oroszország földje borult reá,
Sirathat már szegény édesanyám.
Édesanyám ne keress engemet,
Mert a sok közt úgyse találsz már meg.
Nincsen kereszt síromnak elején,
Mint a vadat elástak engemet.