A csallóközi születésű atya egész életében a nehéz sorsú emberek és bajbajutottak megsegítésén fáradozik. Saját bevallása szerint, csak ott érzi magát jól, ahol tudja, szükség van rá, ahol, ha nem lenne, hiányolnák jelenlétét és munkásságát. Lassan egy éve – egyetlen Felvidéken élő magyar jezsuita szerzetesként – a Kassai Jezsuita Közösség tagja. A Külhoni Magyarságért Díjas pap olasz példa szerint akar a szenvedélybetegeken segíteni a kelet-szlovákiai fővárosban. Ez a tevékenysége hivatalosan május 26-án kezdődik.
Sándor atya szenvedélybetegek megsegítését szolgáló közösséget formál a városban. Jelenleg ez a fő tevékenysége a hivatalos kassai segédlelkész beosztása mellett. Az állami gondozásban lévő intézményeken kívül, ilyen jellegű társaság csak Dél-Szlovákiában volt eddig.
„2007-ben hoztuk be a cenacolo közösséget Olaszországból, ők nagyon hatékonyan tudnak a szenvedélybetegekkel dolgozni. Akkor hét fiatallal indult a törekvés – egy huszonnégy órás munkatáborként, egy elhagyatott erdei kis házban, az akkori plébániám közelében lévő erdőben. Akkor fillérekért vásároltunk meg egy viskót, amit a fiúk 10 év alatt palotává építettek Szenckirályfán. Emellett – párhuzamosan – rendszeres szülői értekezleteket tartottunk, minden péntek este Pöstyénben. Ide járnak a szülők az egész volt Csehszlovákia területéről, vagyis a felvidékiek is. A magyarországiak a nyelvi kedélyek végett Kismartonban keresik a segítséget” – nyilatkozta Puss Sándor atya hírportálunknak, és hozzátette, hogy május 26-tól Kassán is „elindul” a szülők közössége, minden péntek este.
„Ezeken a találkozásokon arról értekezünk majd, hogy hogyan lehet meggyőzni a szenvedélybeteg fiatalt, hogy önként vállalja a munkatábort, ahol meg tud szabadulni szenvedélybetegségétől ”– magyarázta az atya.
Három év távollétre van szükség
Az első találkozóra a domonkosok közösségében kerül sor. „Az első alkalommal nem visszük őket be a saját rendházunkba, mert lehetnek közöttük dílerek és kíváncsiskodók is. Ez mindig egy neutrális hely, Pöstyénben egy alapiskola tanterme volt. Amikor látjuk, hogy az emberek megbízhatók és akarnak – saját meggyőződésükből – változtatni a helyzetükön, akkor bevisszük őket a közösségbe. Kassán második körben jöhetnek hozzám, a jezsuita házba” – magyarázta a szerzetes.
Az érintett korosztály a 18 éven felüliek. A szlovákiai törekvések kezdetén főleg drogosok és alkoholisták keresték a segítséget, jelenleg egyre több a szenvedélyjátékos, számítógép- játékautomata- és szexfüggő. Annak ellenére, hogy a nőknek nagyobb szükségük lenne a gyógyításra, kevesebben vannak, mint az erősebb nem képviselői.
„Ebben a helyzetben a szülőké a döntő szerep. Gyakran megesik, hogy a fiatal szeretne és el is kezdi a folyamatot, de a szülők közbeszólnak és hazacsalogatják. Egy év után, ha enged a hívásuknak, visszaesik, hiszen bajtársai még élnek. Három év távollétre van legalább szükség – ez idő alatt már „leépülnek”, eltűnnek a többiek. Nagyon fontos az izoláció” – magyarázta Puss atya, aki külföldi közösségekkel is együttműködik.
Kassára a kárpátaljaiak is könnyebben át tudnak jönni
Az egész világon jelenleg 60 ház működik, többek között Horvátországban, Lengyelországban, Olaszországban is. Kassára is jönnek majd külföldiek is.
Nagy szükség van a szülőkkel való együttműködésre, mert a betegeknek nincs pénzük, internet- vagy telefonkapcsolatuk, gyakorlatilag a világ végén élnek. A szlovákiai közösségbe helyi fiatalok szülei – olyanok, akiknek gyermeke külföldön gyógyul – járnak, ők önkéntesen törődnek a táborlakókkal. A cenacolo közösség 80 %-os sikernek örvend a gyógyítás terén, ez majdnem még egyszer annyi, mint az állami intézetekben.
Sajnos, a függőségben szenvedők között gyakoribb az öngyilkosság is. „Ez olyan értelemben függ össze, hogy amíg egy drogos, alkoholista lassan meghal, addig egy szenvedélybeteg józan ésszel követi el az öngyilkosságot. Mondjuk, egy gambler rádöbben arra, hogy 20 000 euró a tartozása és ez egy hét múlva 30 000 lesz. Családtagjai, mindenki kiutálta. De az esze józan, ezért lesz öngyilkos” – mondta Puss Sándor.
„Kassára a kárpátaljaiak is könnyebben át tudnak most már jönni. Oda is rendszeresen utazom már több évtizede. Ide olyanokat is be lehet jelenteni, akik gyakorlatilag élni nem tudnak, unalmasan tengetik életüket, esetleg öngyilkosságot forgatnak a fejükben. Az elmúlt fél év alatt négy ilyen emberrel is találkoztam, közülük csak egynek sikerült kicsúsznia a kezeimből – ő végzett az életével” – mondta Puss atya, akinek most itt kell tennie a dolgát, mert Kassán minden péntek este szülőértekezlet lesz.
A fiatalnak éreznie kell, hogy szülei jót akarnak neki
„El kell a szülőknek magyarázni, hogy lehet a gyereket úgy kijátszani, hogy a végén beadja a derekát és elmenjen a közösségbe. Egyik se akar részt venni a kezelésen. Miután hozzánk kerül, annak ellenére, hogy bármikor elmehet, nem megy el, mert tudja, ilyen jó dolga sehol nem lesz. Elsősorban a szülőket kell meggyőznünk, hogy kapcsolják ki az internetet, ne adjanak pénzt a gyereknek, tegyék „pokollá az életüket”. Megtanítjuk őket arra, hogy szeretettel tegyék mindezt, hogy a gyerek érezze, jót akarnak neki” – ismertette a folyamat elejét a szerzetes.
A történetnek három végkifejlete van. Az egyik, hogy a fiatal hazatér, mert tudja, hogy otthon várja egy olyan közösség, ahol képes folytatni azt, amit a táborban megélt. A fiatal a cenacolo közösségben barátságfüggővé válik, az állami intézményekben pedig gyógyszerfüggővé. Annyira megszereti a csapatot, hogy csak úgy jön haza, ha tudja, Kassán lesz egy ilyen társasága. Ez csak akkor effektív, ha úgy hagyja el a tábort, hogy egy másik fiatalt is képes volt függőségéről leszoktatni. A másik véglet, hogy a határon túli közösségben marad, mert érzi, hogy ha hazajön, visszaesik. A harmadik lehetőség, hogy ezek a fiatalok tengeren túli misszión vesznek részt, szerzetessé válnak vagy utcagyerekekkel foglalkoznak.
