Ma egy irodalomtörténeti kuriózumot közlünk, Harsányi Zsoltnak, a két háború közti népszerű írónak, újságírónak a tollából. Az anekdotikus történet ahhoz a Pongrácz István grófhoz kapcsolódik, akinek alakját Mikszáth Kálmán örökítette meg Beszterce ostroma című regényében.
A szerző a bevezetőben leírja, hogyan került hozzá az a kéziratos gyűjtemény, amely a szentmiklósi és óvári Pongrácz-nemzetség történetét dolgozza fel, és amellyel Pongrácz Jenő gróf kedveskedett az atyafiságának.
Ebben találtam a falovag történetét is…
„A múlt század derekán gróf Pongrácz István lakta a nedeczi kastélyt. Úgy is hívták a környéken, hogy a nedeczi sah. Nem volt ez más, mint Mikszáth fentebb említett hőse. Úgy emlékszem, Mikszáth nem tudott még arról, hogy a romantikus főur társaságának leggyakoribb tagja egy angol származású vértestiszt volt, John Cockington Tor-Abbey.
Ez a díszes nevű ánglius kitűnő társalgó volt és nagy öröme telt abban, hogy olyan kísérteties történetekkel ijesztgette a meghívott hölgyeket, hogy mindenkinek libabőrös lett tőle a háta. Egy este különösen alkalmas volt erre a hangulat, mert a vendégek egyike, az öreg és rövidlátó Nyáry grófné, a házigazda lakosztálya előtt álló lovagszobrot hangosan leszidta, hogy miért nem köszön neki. Rettenetesen meg is ijedt tőle, mert előbb kisértetnek nézte. Csak akkor nyugodott meg teljesen, mikor kitűnt, hogy a lovag tetőtől fából van.
Ugyanezen az estén John Cary meglepő dolgot közölt a jelenlevőkkel. A kastély gazdag
könyvtárának régi írásai között kotorászott és egy régi, kézzel írott naplótöredékre akadt. Ebben a következő bejegyzést olvasta: „Ma, 1614. március 21-én őkegyelme, báró Pongrácz György, Nedecz és Varin ura meggyónt nekem és elmondta, hogy feleségét hűtlenségen érte. Mikor este tíz órakor vadkanvadászatról tért haza, öreg szolgája jelentette neki, hogy báró Herberstein Lajos dragonyoskapitány, akibe a báróné már régebben beleszeretett, a kastélyban tartózkodik. Most a báróné egy titkos szobába rejtette a kapitányt arra a hírre, hogy a ház ura hazaérkezett. A férj hozzázáratta a bűnös asszonyt és éhen halatta őket.”
Itt a naplójegyzetek megszakadtak. A társaság izgatottan tárgyalni kezdte a régi feljegyzést. Különösen a titkos szoba fúrta mindenkinek az oldalát. A ház régi ismerősei voltak valamennyien, a várkastély minden zugát ismerték, de ilyen titkos szobáról nem tudott senki, még maga a házigazda sem. Most azonban felcihelődtek, hogy a kastély minden szegletét számbavegyék és a titkos szobát, ha van ilyen, megtalálják.
Kutatás közben feltűnt valakinek, hogy a szobor négyszegletű talapzaton áll. Ezt próbálták mozgatni, de a szobor nem mozdult. Cary végigtapogatta az egész szobrot, hátha talál rajta valami titkos gombot, vagy efélét. Akkor valaki másnak az tűnt fel, hogy a falovagnak üvegszemet csinált a szobrász. Megnyomták a falovag jobb szemét, erre nyikorgás és recsegés hallatszott, a falovag kétszer dobbantott a lábával, majd talapzatostul elfordult.
Sötét nyílás lett látható a folyosó padlóján, dohos, penészes szag tódult ki belőle.
Lámpást hozattak gyorsan. A sötét nyílásban meredek lépcsőt fedeztek fel. Az asszonyok sikoltozni kezdtek. A férfiak közül hárman rögtön vállalkoztak, hogy lemennek megnézni, mi van ott.
Leszállottak és kicsiny szobába jutottak. Két csontváz feküdt egymás mellett egy ágyon. Egyik női, másik férfi csontváz. A nő ruhája teljesen elporladt, a férfi öltözetéből még maradtak foszlányok. Jobb kezének egyik ujjcsontján gyűrűt fedeztek fel. Óvatosan lehúzták, az ametisztben megtalálták a Herberstein-címert. A női csontváz ujján viszont jegygyűrűt találtak. Ennek belsejében K. P. betűk voltak és az 1612-es évszám. Mindebből kétségtelenül meg lehetett állapítani, hogy a naplótöredékben említett titkos szobát fedezték fel és benne a bűnös szerelmespárt.
Magát a házigazdát, gróf Pongrácz Istvánt lepte meg a borzasztó lelet a legjobban. Hálószobáját áttétette a kastély más szárnyába. A falovag azonban a helyén maradt és van feljegyzés róla, hogy ötven évvel ezelőtt még a helyén volt. Érdekes volna tudni, ott van-e még, mint egy háromszáz év előtti szerelmi dráma egyetlen tanúja, fából való emléke azoknak, akik nem voltak fából” – írta Harsányi Zsolt.
Eddig a hátborzongató történet, amit bizonyára Mikszáth is feldolgozott volna a regényében, ha tudott volna róla. Hiszen annyira író tollára való régi história…
