…tette fel a kérdést a maga módján Jenő, aki a kalondai kocsmát célozta meg, kora esti kerékpártúrának álcázva a sörök legurításának tervét, de mivel útba estem neki, megállt beszélgetni a Kalonda – Ipolytarnóc határátkelőhelynél, ahol a lemenő nap fényében az itt felállításra kerülő Palóc Határkereszt tartóoszlopát kezeltem le roszdamentes festékkel éppen. Apropó rozsda, de erről majd később…
Az „ez” arra vonatkozott, hogy áprilisban született egy felhívás az általam majd húsz éve vezetett Pro Kalondiensis Polgári Társulás részéről, hogy állítsunk közösen egy olyan kettős keresztet az Ipoly völgyében, amely az összetartozás szimbóluma. Már 2016-ban is tervben volt a kezdeményezés, a határnyitás 20. évfordulója alkalmával, aztán kitoltuk 2017-re, a schengeni határtalanítás 10. évfordulójára, de ezt a számunkra oly kedves, és szinte egyetlen EU-vívmányt valahogy nem volt kedve senkinek ünnepelni. Könnyű a jót megszokni, tartja a mondás.
Aztán 2018 januárjában a helyi Csemadok évzáróján tartottunk egy nagyon őszinte beszélgetést, hogy merre is tart a falu sorsa, ha mi csak szemléljük a folyamatokat, de nem alakítjuk azokat. Valakinek volt egy olyan megjegyzése, hogy mi, kalondaiak túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy hatással legyünk a regionális negatív hatásokra, amelyek napi szinten érik az Ipoly völgyének palócait, és ami miatt olyan szinten fordulnak el a nemzetüktől és az örökölt értékeiktől az emberek, hogy a Losonc vonzáskörzetébe tartozó 20-25 kis palóc térség már tulajdonképpen szórványvidék, hiszen egyedül Kalondán haladja meg az 50%-ot a magyarság részaránya, de vannak települések, ahol 1990 óta 30-40%-kal csökkent a magyar-palóc népesség aránya!
Bár a táj, ahol élünk, gyönyörű, belül egy rozsdamarta, düledező magyar közösség szenvedi az életét, és már sok faluban az sincs, aki aktív helyi kezdeményezőként segítségért kiáltson.
Persze vannak testvértelepülési kapcsolatok az anyaországi falvakkal, meg kulturális rendezvényeink, de ezek sajnos kifulladnak az ad hoc közös mulatásokban, ami persze jó dolog azoknak, akik azt megélik, de sokan szinte semmit nem élnek meg az összetartozás élményéből, mert nem érnek el hozzájuk az impulzusok. Azért nem érnek el, mert mi, felelős közéleti személyek sem végezzük jól a dolgunkat, hiszen a mi dolgunk nemcsak a belső, acélos mag megtartása, hanem a rozsda kezelése is!
A Palóc Határkereszt május 29-én, 17.30-kor kezdődő állítása egy jó eszköz az összefogás demonstrálásához, és az azt követő közös munka megkezdéséhez. Jó eszköz, mert a kezdeményezéshez 68 település csatlakozott Ipolynyéktől Bátkáig, tehát Hont, Nógrád és Gömör, de a valódi szakmai célja a társulásunknak, hogy az ünnepélyt megelőző értekezésen összeálljon egy olyan palóc-palóc akciócsoport a határ mindkét oldaláról, a közösségi életünk mindegyik szektorából egy-egy vezetővel (önkormányzat, egyesületek, hitélet, cserkészet, néprajz, oktatás, stb.), akik létrehozzák majd azt az akciótervet, amelynek a lényege az lesz, hogy hogyan tudja az anyaországi palócság érdemben segíteni azt a munkát a határon túli oldalunkon, amelynek az eredménye a magyar-palóc élettér bővítése, ezáltal az asszimilációnk lassítása kell, hogy legyen. Ünnep és munka, ez határozta meg a jó palócok mindennapjait, ezt kell folytatnunk a mában is.
Nos, így jutnak nekem, meg sok más, közösségi embernek is eszébe „ezek” a dolgok, mert nem akarjuk hagyni az életterünk beszűkítését olyan szintre, amikor csak hajnaltájt, sírva énekeljük a Nélküled dalt a lagziban, bálban, házibuliban, mert már hazamentek azok, akik miatt ezt józanul nem mertük megtenni…
Gyertek palócok és ti is, tiszteletbeli palócok, állítsuk fel a 68 fából összeácsolt kettős keresztet Kalondán, „oszt” másnap kezdjük tenni a dolgunkat együtt, amolyan palócosan, megfontoltan, kicsit komótosan, de eredményesen egy közös célért, egymással szövetséget kötve.
