Nevelőként kezdte a pályáját, de pár év tanárkodás után 1988. szeptember elsején a járási labdarúgó-szövetség alkalmazottja lett. Akkoriban a Rimaszombati járásban 54 focicsapatban rúgták a bőrt, ma két járásban mindössze tízben.
Forgon János júliusban ünnepelte a 60. születésnapját, s úgy döntött, hogy novemberben korkedvezményes nyugdíjba megy. De azért még nem adja fel teljesen, ellenőrként továbbra is járja az I. (Fortuna liga) és II. ligás pályákat, legutóbb Nagyszombatban járt, de több dunaszerdahelyi meccsnek is volt már az ellenőre.
Ahogy a legtöbb fiatal, kamaszkorában ő is focizott és asztaliteniszezett, játszott a rimaszombati B csapatban, mégpedig Tibor Mattyasovszky vezetése alatt, aki szinte vele egy napon ünnepelte a 70. születésnapját, s mint Forgon János mondja, nélküle évtizedekig elképzelhetetlen volt a rimaszombati ifjúsági foci.
Később vele ment Péterfalára is, de egy rövid ideig játszott Várgedében is. Egy véletlen kosaras sérülés után már nem volt igazi a bokája, így a focit kénytelen volt abbahagyni, de a pingpong egy ideig még maradt. Ja, és a néptánc is, amellyel még a Šrobár utcai alapiskolában (ma Tompa Mihály Alapiskola) ismerkedett meg, ahol Kamarás Erzsébet vezetésével működött néptáncegyüttes, később évekig a Gömör Néptáncegyüttesben táncolt Ádám Lajos vezetése alatt, s mindkét együttessel számtalan helyen megfordultak, így jártak Zselízen és Gombaszögön is, előbbi helyről az első helyezést is elhozták.
Kamarás Imre hívására két évig a gömörhorkai cellulózüzem mellett működő néptánccsoportban rótta, s a táncnak köszönheti a feleségét is, akinek táncot tanított. Miután megnősült, s egyre több gondja akadt a bokájával, a foci és az asztalitenisz után a néptánc is háttérbe szorult, de azért, ha hívták egy szalagavatóra, akkor az azokra való felkészítést még örömmel elvállalta.
Nevelői pályáját Harkácson kezdte, majd Rimaszombatban folytatta, a mai Munkaügyi Hivatal épületében működött építőipari kollégiumban, ahol 110 gyerek volt a felügyeletére bízva. Akkoriban az iskola szlovák diákjainak biztosított szállást a kollégium, a magyar oktatás ugyanis Losoncon működött. 1979-ben egy rövid ideig a kőfaragók mestere lett, majd a Mezőgazdasági Szakközépiskolában volt sportreferens. Szervezte az iskola sportéletét, szakköröket vezetett, s mivel az iskolához tartozott a kövecsesi kihelyezett tagozat is (itt zajlott a magyar nyelvű oktatás), hetente egy alkalommal itt még tanított is, testnevelést és honvédelmi nevelést, szervezte a sportköröket, a délutáni sportfoglalkozásokat, s még tánccsoportja is volt, kizárólag lányokból.
Forgon János Balajthy Dezsővel, a Járási Testnevelési Szövetség elnökével (Fotó: Gömöri Hírlap archív)
Marian Majer igazgató nagyon ragaszkodott hozzá, még főiskolára is szerette volna elküldeni, de az élet végül másképp akarta. A járási labdarúgó-szövetség szervezőtitkárt keresett, s végül rábeszélték. Ő maga sem gondolta volna, hogy kereken 30 évet tölt majd ezen a poszton. Igaz, teljesen mások voltak akkor a feltételek, s olyan legendás kollégákkal dolgozhatott együtt, mint Igor Antal, Tóth Géza vagy Balajthy Dezső. A járási testnevelési szövetség szervezi 1967 óta a régió legjobb sportolóinak kiértékelését is.
Amikor a szövetséghez került hozzá tartozott egy csomó más sportág, így például a sakk, az asztalitenisz, a turisztika, röplabda, cselgáncs, birkózás vagy a teke. Mára ezek közül mindössze a foci és a turisztika maradt, a többiek önállósultak vagy megszűntek. Falun alig maradt valami hírmondónak, pár éve az asztaliteniszben négy járás összefogott, ma már Losoncon van a központ, de a járásból egyedül már csak Gömördétérben működik csapat.
Ahogy szép lassan megszűntek a focicsapatok is. 1988-ban még 54 csapat működött, amelyek három osztályban rúgták a bőrt. A most induló 2018/19-es idényre 10 csapat maradt két járásra (a Rimaszombati mellett már a Nagyrőcei is ide tartozik), s 6 ifjúsági alakulat. Annak idején gazdag szövetkezetek és vállalatok támogattak egy-egy csapatot, mára leginkább csak az önkormányzatok maradtak támogatóként, de nem is ez a legfőbb baj.
A fiatalok többsége elhagyta a járást (a régióban nincs főiskola sem), s egyre kevesebben akarnak focizni. A falvak többségében egyre több a roma, akik szeretnek ugyan focizni, de nem eléggé kitartóak. De még így is nekik köszönhető, hogy el tudják indítani a bajnokságot, hiszen Nemesradnóton, Jolsván vagy Rimaszécsen nagyrészt roma fiatalok fociznak. „Fáj a szívem, ha végigjárom a vidéket, s látom, hogy méretes gaz lepi el az egyes falusi pályákat” – mondja, s hosszasan sorolja azokat a falvakat, ahol valamikor remek focicsapat működött: Péterfala, Gesztete, Tajti, Egyházasbást, Almágy, Balogfala, Korlát, Várgede, Gortva, Hanva, Harmac, Szútor, Bellény – s még hosszasan folytathatnánk.
Egyszerűbb felsorolni azokat a falvakat, ahol még működik csapat, mint Feled vagy Ajnácskő. Szinte ennyi. A pár éve megrendezett Felvidéki Labdarúgó-bajnokság legalább néhány helyen visszahozta a focit a köztudatba, igaz, itt elég 7-8 játékos, s maga a bajnokság is pár hónap alatt lezajlik. Elfogyóban vannak a játékvezetők is, akik egyre több verbális és fizikai támadásnak vannak kitéve. Járási szinten nincs korhatár, így Ján Ivanik spori még hetvenen felül is aktív.
Tavaly generációs váltás zajlott le a szövetségben, új elnök és elnökségi tagok kerültek a vezetésbe, s bár a váltás elkerülhetetlen volt, Forgon Jánost mégis megviselték a történések, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy kihasználta az első lehetőséget, s a nyugdíjas létet választotta. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy felhagyna a focival, hiszen már évek óta I. és II. ligás ellenőrként dolgozik, s járja az országot.
Legutóbb Liptószentmiklóson járt II. ligás meccsen, de előtte Nagyszombatban volt az aranyosmarótiak elleni mérkőzésen, ahogy több alkalommal járt Dunaszerdahelyen is. Egészen különleges a hangulat az ottani meccseken, s ezt azért is emeli ki, mert bár évtizedek óta többnyire szlovák kollégákkal dolgozik együtt, mégsem tapasztalta soha, hogy lenézték volna a magyarságáért.
„Nemcsak én, de Tamás fiam is magyar alap- és középiskolát végzett, s ma elismert kardiológus Besztercebányán” – mondja büszkén, s külön kéri, hogy ebben a cikkben is köszönetet mondhasson a feleségének (tíz éve ápolónőként dolgozik Ausztriában), aki zokszó nélkül elviselte, hogy alig volt olyan hétvége, amikor otthon lett volna. „Mi még a nyári kirándulásainkat is télen tudtuk le” – jegyzi meg mosolyogva. S a Gömöri Hírlap szerkesztőjeként ne feledjem, hogy évekig közösen szerkesztettük a lap sportoldalát is, a vasárnap estéket általában együtt töltöttük az eredmények és kommentárok megalkotása közben, amiért utólag is nagy-nagy köszönet jár neki.
„2020-ig van engedélyem az ellenőri funkcióra, de elvileg 70 éves koromig járhatom a pályákat egy-egy kollégámmal. Utóbbi a játékvezetőket ellenőrzi, míg én a szervezési viszonyokat, milyen állapotban van a pálya, hogyan viselkedik a közönség, s egyéb, a szervezéssel kapcsolatos feladatokat. Egyetlen hátránya ennek a posztnak, hogy a régióban nincs I. és II. ligás csapat, legközelebb Kassán, Besztercebányán, Garamszentkereszten van, így nagyon sokat kell utazni” – vázolja teendőit a jubiláló Forgon János, aki azt is elmondja, hogy támogatja a tervezett fociakadémia létrejöttét, de szerinte is tisztázni kell a pontos részleteket.
A területi labdarúgó-szövetség új irodája is az MŠK épületében székel majd, leendő utódja már ott fogadja a partnereit. Ha a tervek megvalósulnak, akkor a fociakadémia a falusi tehetségeket és az ottani fociklubok működését is tudja majd támogatni, ami nélkül a regionális foci halálra van ítélve. „S ha igénylik a segítségem, szívesen állok a rendelkezésükre” – mondja Forgon János, akinek utólag is nagyon boldog születésnapot kívánunk.
