Ma ötven éve, hogy 1968. augusztus 21-én megindult a Varsói Szerződés (VSZ) kijelölt csapatainak csehszlovákiai együttes katonai akciója, amellyel a szocialista államrendet akarták megvédeni az „ellenforradalommal” szemben. Ezen katonai lépésben magyar csapatok is részt vettek, de korántsem részesültek olyan virágesős fogadtatásban, mint 1938-ban.
Az „internacionalista segítségnyújtásról” Moszkva döntött, mivel Csehszlovákia a dubčeki reformokkal rossz útra tévedt és elejét akarta venni az ottani demokratizálódási folyamatoknak – ezért a szovjet katonai vezetés kidolgozta Csehszlovákia megszállásának tervét, az ún. „Duna” hadműveletet. Nem volt véletlen, hogy a szocialista katonai tömb ekkor tartotta meg Csehszlovákiában közös „Šumava” hadgyakorlatát, ám Prága nem értett belőle. Románia kimaradt a tervezett fegyveres akcióból, Magyarország pedig igyekezett közvetíteni a szovjetek és a csehszlovákok között, de a tárgyalások zátonyra futottak.
Magyarország eleinte nem számolt a részvétellel, de aztán július 10-én Moszkva egy hadsereg- vagy hadtesttörzset és három hadosztályt kért, amelyet magyar részről egy hadosztályra alkudtak le. Ez a seregtest a Lakatos Béla vezérőrnagy parancsnoksága alatti zalaegerszegi 8. gépkocsizó lövészhadosztály volt, amelyet július derekán helyeztek készültségbe, és a tartalékosok behívását követően Gödöllő-Aszód-Hatvan-Pásztó-Acsa térségébe került át.
A hadosztály parancsnoksága és raktárai mellett annak következő részei mozgósítottak: a nagykanizsai 14., a zalaegerszegi 33., a nagyatádi 63. gépkocsizó lövészezred; a marcali 93. páncéltörő tüzérosztály, a lenti 14. légvédelmi tüzérosztály, a marcali 36. műszaki utászzászlóalj, a zalaegerszegi 134. híradós zászlóalj, a tapolca-újdörögdi 42. felderítő zászlóalj, a tapolca-újdörögdi 73. vegyvédelmi század, a zalaegerszegi 8. tüzér törzsüteg, a zalaegerszegi 95. gépkocsiszállító zászlóalj, a nagykanizsai 59. egészségügyi zászlóalj, a marcali 500. fegyverjavító műhely, valamint a zalaegerszegi 84. páncélos és gépjárműjavító műhely. A Dél-Dunántúlon állomásozó tapolcai 8. harckocsiezred és a marcali 20. tüzérezred békehelyőrségében maradt, helyükre a rétsági 31. harckocsiezred és a ceglédi 22. tüzérezred került. Az északi határ mellett összpontosított 10 363 fős hadosztály 167 db harckocsival, 95 db felderítő úszó gépkocsival, 19 db BTR páncélozott szállító harcjárművel és BRDM páncélozott felderítő járművel, 113 db löveggel és aknavetővel, 45 db páncéltörő ágyúval, 18 db légvédelmi gépágyúval rendelkezett, összesített lőszerjavadalmazása 1098 tonna volt. A magyar légierő kilenc MiG-15-ös és MiG-21-es századát is készültségbe helyezték, állományában 99 vadászgéppel.
A Varsói Szerződés katonai intervenciója (nullahategy.hu)
A szovjetek augusztus 18-án döntöttek arról, hogy az akció augusztus 20-án 24 órakor (moszkvai idő szerint augusztus 21-én hajnali 2 órakor) kezdődik, amelyben a Vörös Hadsereg kijelölt alakulatai mellett három lengyel és egy magyar hadosztály, továbbá egy bolgár lövészezred vesz részt. A zalaegerszegiek augusztus 21-én délután 2 óráig elfoglalták a számukra kijelölt Lévát, Párkányt, Nyitrát, Érsekújvárt, Nagykürtöst, Nagytapolcsányt, Pöstyént, Galgócot, Szeredet és Vágújhelyet. Augusztus 25-én a magyar zónát 1500 km²-rel növelték meg, amely így a Kis-Kárpátokig nyúlt és Nagyszombatba is magyar csapatok vonultak, miáltal a magyar ellenőrzés alá eső csehszlovák terület nagysága 11 500 km² volt, nagyjából annyi, mint amennyit az első bécsi döntéssel visszakaptunk. Az ellenőrzés alá vont területek megnövekedése miatt újabb csapaterősítésekre volt szükség: egy karhatalmi zászlóalj, Érsekújvár környékére pedig az egri 6. gépkocsizó lövészezred érkezett meg.
Hogyan reagált a VSZ csapatainak akciójára a Nyugat? Újabb világháborút semmiképp sem akartak kirobbantani, így a NATO csupán erődemonstráló hadgyakorlatot tartott, az osztrák légierő pedig fokozta határ menti tevékenységét.
Nyoma sem volt ellenforradalomnak
A csehszlovák vezetés mindenféle ellenállást megtiltott csapatainak, így fegyveres harcok nem, csupán tömegmegmozdulások voltak, melyeket a bevonuló VSZ-csapatok oszlattak fel. Harminc év telt el az első bécsi döntés óta, s a teljesen más ideológiai alapon álló Magyar Néphadsereg nem a területi visszacsatolás, hanem az „elvtársi segítségnyújtás” címén vonult be a felvidéki területekre, ahol nyoma sem volt „ellenforradalomnak”. A lakosság „csupán” a polgári engedetlenség eszközeit alkalmazta, amelyet a zalaegerszegiek sem tudtak felszámolni, de igyekeztek békés és higgadt magatartást tanúsítani.
A magyar vezetés mindeközben azon dolgozott, hogy a szovjetek mihamarabb engedélyezzék a csehszlovákiai megszállásban részt vevő magyar katonák hazahozatalát. A Magyar Néphadsereg Felvidéken táborozó részei végül október 25. és 31. között tértek vissza vasúti és közúti szállítás eredményeként békeállomáshelyeikre, ahol hivatalos fogadtatásban részesítették a hazatérőket. A kalandot „viszonylag” olcsón úszták meg, a hadosztály személyi vesztesége – főleg balesetekből adódóan – négy halott és tizenkét súlyos sérült volt. A kitüntetések és elismerések zápora elmaradt, ugyanis a hazai párt- és katonai vezetés is tisztában volt azzal, a honvédek nem „győztes hadműveletekből” tértek vissza – amelyet csak „Zala” gyakorlatként lehetett említeni –, s tanácsosabbnak ítélték, ha igyekeznek elhallgatni a csehszlovák bevonulásban való magyar részvételt.
Győr, 1968. október 21. Elvonulnak Győrből a hazatérő egységek. A győri Szabadság téren ünnepélyesen fogadták a Csehszlovákiából hazatért magyar katonai egységeket. MTI Fotó: Friedmann Endre
Csehszlovákia mellett Magyarország is vesztese volt az ötven évvel ezelőtti csehszlovákiai bevonulásnak, ami évtizedekig tartó feszültséget generált nemcsak a politikában, de a lakosság körében is. A szovjetek azonban nyertek, hiszen október 16-án prágai elvtársaik „áldásukat” adták arra, hogy szovjet csapatok Csehszlovákia területén is „ideiglenesen” állomásozzanak. És ott is maradtak, egészen 1991 nyaráig…
