Nyolcvan évvel ezelőtt ezekben a napokban az európai lapok címoldalán szerepelt Komárom, mivel a négy akkori nagyhatalom képviselői által Münchenben aláírt egyezmény értelmében a Trianon következtében kettészakított városban, pontosabban annak északi részén ült össze október 9-én a Jozef Tiso vezette cseh-szlovák és a Kánya Kálmán külügyminiszter által vezetett magyar kormányküldöttség, hogy döntsön Kárpátalja és Szlovákia magyarlakta területeinek további sorsáról.
Az egykori vármegyeháza első emeleti kis üléstermében ültek asztalhoz a két ország képviselői, miközben az épület előtti szűk utcán újságírók és riporterek és nemkülönben a zajló események hatására felbolydult város lakosainak százai várták türelmesen a tanácskozásról esetlegesen kiszivárgó híreket.
A komáromiakat nem érték váratlanul a fejlemények, hiszen már napokkal előtte híre terjedt a kormányközi tárgyalásoknak, s a Komáromi Lapok október 4-én megjelent számában többen között a következőket írta:„Sisteregni, égni kezdtek a komáromi lelkek.” Két évtized után a közeli Szent András-templomban a délutáni liturgián ismét felhangzott a himnusz, majd az egykorú beszámoló szerint a hatalmas és fellelkesült tömeg a Szózat hangjaival kivonult a templomból és a Szent István-zászlót követve a város főutcáján, a Nádor utcán és a Baross utcán át a mai csapóhíd elődjére, a kishídra vonult, ahol egy ifjúsági szavalókórus előadta a Talpra magyart.
Kánya Kálmán és Teleky Pál az eredménytelen tárgyalások után elhagyja a Megyeházát (Németh István képgyűjteményéből)
A menet innen visszafordult, a Klapka térre ment, ahol Somogyi István polgári iskolai tanár felszólítására visszatért a templomba, ahol elénekelte a Boldogasszony anyánk kezdetű himnikus éneket, majd szétszéledt. Másnapra virradóan nemzeti színekbe öltözött a város, piros-fehér-zöld lobogók jelentek meg a nagyobb épületek homlokzatán és a templomokon, valamint a magánházakon, míg a boltok kirakatait szintén nemzeti színű szalagok díszítették.
Végül elérkezett a tárgyalások első napja. A magyar küldöttség kérésének eleget téve a cseh-szlovák delegáció hamarosan beleegyezését adta abba, hogy Sátoraljaújhely elszakított része és Ipolyság visszakerülhet az anyaországhoz, ám a magyar küldöttség azon javaslatát elvetette, hogy valamennyi magyarok által lakott terület visszakerüljön Magyarországhoz. Még a kérdés megvitatását is halogatták, később azonban a magyar tárgyalófél erélyesebb fellépésének engedve mégis hajlandóságot mutattak arra, hogy lemondjanak Csallóközről.
További huzavona után felajánlották, hogy átengedik Magyarországnak Csallóköz egy részét, továbbá egy meglehetősen szűk területsávot mintegy 350 ezer lakossal, amely Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa és Ungvár vonalán húzódott. Mivel a magyar küldöttség ezt a javaslatot is elutasította, október 13-án a tárgyalások megszakadtak. Innen már egyenes út vezetett az 1938. november másodikai úgynevezett első bécsi döntéshez…
