„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Okt.12. A tárgyalások megakadtak, a külügyminiszter (Kánya Kálmán) vissza utazott Pestre. Már nagyon kezdünk csüggedni. Azt mondják, hogy Losoncról nem akarnak lemondani s ha lesz is visszacsatolás, Losonc a szlovákoké marad. Jaj de megnehezedett lelkünk! Csak az vigasztal, hogy a rablás még fokozottabb erővel folyik, a nagyobb fejűek pakolnak s utaznak el. Ha olyan biztosak lennének a dolgukba, nem hurcolkodnának. Délbe a rádió megismételte az ipolysági közvetítést. Boldogan hallgattuk, de egyúttal szorongó szívvel gondoltunk rá: lesz-e részünk vajjon nekünk is ilyen örömben ? Az éjszakák még mindig hangosak az állomásról hallatszó dübörgéstől! Máskülönben nyomott, terhes, titokzatos a sötétség.
Okt.13. Ezen az ominózus dátumú napon nem is szeretnénk döntést. Mégis izgalommal várjuk mit végeznek a visszatérő miniszterek. Sajnos még a legpesszimistább várakozásnál is kevesebbet. Este tudatta a rádió, hogy öt perces értekezés után a tárgyalásokat megszüntették s az illetékes egyének visszautaztak székvárosukba.
Még csak egyetlen nagyobb várost sem hajlandók visszaadni, csak mondhatni, a jogos követelésekhez mérten nevetséges területekkel szeretnék kiszúrni a magyarok szemét. Borzasztóan lehangol mindenkit ez az állapot. A túlfeszített idegek ernyedten roskadnak össze, fásult szomorú a hangulat. Igaz hallatszanak biztató szavak is. P.o. Giller szenátor azt mondja: hogy nyugtassam meg magukat? Losonc nem száz, de százhúsz százalékban biztos, hogy magyar város lesz! Az ilyen szó aztán megint hitet önt belénk. Nehezen várjuk már Söröst is haza, ki egész héten szintén Komáromban és Pozsonyban tartózkodott. Meg aztán bízunk a nagyhatalmakban, különösen Mussoliniben. Az üzletek csaknem mind zárva voltak ezen a napon is, csak a mi kis üzletünk ürül már ki csaknem egészen.
Okt. 14. Amilyen csüggedtek a magyarok, olyan bizakodók a tótok! Derült, önhitt arccal járkálnak az uccán. De azért a pakolózás s főleg az élelmiszer elzsákmányolása lázasan folyik tovább. Már Dugacsekék is összepakoltak és elszállították a holmijukat. Hogy mennyi tenger búza volt itt Losoncon elraktározva arról fogalma sem volt az embernek. Egymásután ürűlnek ki az óriási raktárak s robognak az északi vidékre. Azt mondják a szlovákok nem engedik Zsolnánál tovább vinni, de ott már rengeteg mindenféle készlet van felhalmozva. Viszik a petroleumot, szeszt, sőt azt mondják a szenet is. Nagy örömet keltett három nap előtt, hogy a magy. pol. foglyokat kieresztették, de ma már hallottuk,hogy ismét elfogató parancsot adtak ki ellenük, bár sikerülne szegényeknek elmenekülni!
(Folytatjuk)
