Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra Komáromban idén elsőként a Széchenyi István Polgári Társulás emlékestjén pillanthatott vissza a múltja iránt érdeklődő közönség.
A Selye János Gimnázium díszterme – talán a sors akarta így, – évek óta a lehető legméltóbb helyszín: itt olvasható a 2006. október 25-én elhelyezett emléktáblán: „Ebben a teremben 1956. október 25-én gimnáziumunk diákjai bátor magatartásukkal védték a magyar forradalmat.” Az történt ugyanis, hogy két nappal a budapesti harcok kezdete után Csehszlovákia Kommunista Pártjának helyi képviselői arra akarták rábeszélni a diákokat, összegyűjtve őket a díszteremben, hogy ítéljék el az „ellenforradalmat”. Kérésüket a komáromi ifjak nem teljesítették, ennek emlékére került a rendszerváltás után a falra a tábla. Némi párhuzam: a gimnázium épületével szemben – légvonalban talán húsz méterről van szó – egy már régen elbontott házban látta meg a napvilágot Jókai Mór, aki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nyitányán komáromiként volt Budapesten márciusi ifjú.
És a díszterem ugyanezen falán még egy lelket melengető táblát látni – ezen, – Bruncz János dél-komáromi fafaragó művész mesterművén, a Szent Korona látható, és a Himnusz olvasható. Gyönyörű gesztus, hogy a táblát a 2002-ben végzett diákok ajándékozták jubileumi érettségi találkozójuk alkalmából szeretett iskolájuknak.
Ebben a környezetben szólt – sajnos, csak a terem felét megtöltő hallgatóságához, – a 81 esztendős Wittner Mária, aki már az első napon, tizenkilenc esztendősen csatlakozott a forradalomhoz. Először sebesülteket ápolt, majd maga is megsebesült. A szabadságharc leverése után börtönbe került; „bűneiért” először halálra, majd életfogytig tartó elzárásra ítélték. Életének legnagyobb része megpróbáltatások sorozata: édesapját nem ismerte, édesanyja pedig eldobta őt magától – kétévesen a karmelita rend fogadta be, majd tizenegy esztendősen az édesanyja visszavette, később mégis állami gondozásba adta.
És ez a hol varrónőként, hol takarítónőként dolgozó magyar asszony legújabb kori történelmünk egyik legtisztábban látó, nemzetéhez leghűségesebben ragaszkodó tagjává vált. A rendszerváltás utáni időkben országgyűlési képviselőként politizálni kezdett. Ő volt az egyetlen a nemzetgyűlésben, aki vagyoni állapota megvallásakor a „nincs vagyonom” feleletet tüntethette fel adatai között.
Wittner Mária egész élete azt példázza, hogy az igazság védelme mindenkor szabadságharc a hazugságok ellen. Amikor eljött az ideje, és, eleinte, ha küzdelmek árán is, egy-egy szobrot állíthattak az ötvenhatos hősöknek, az ifjú Mansfeld Pétert a művész meztelenül ábrázolta. Sokan megbotránkoztak ezen – mondta el Wittner Mária, pedig ez a megoldás fejezte ki legjobban a lényeget. Az ember ugyan meztelenül jön a világra, de élete folyamán nem kíván ruha nélkül mutatkozni a nyilvánosság előtt. A ruhát akarata ellenére akkor veszik le róla, ha meg akarják alázni, mint pl. Mindszenty József hercegprímást, akit a börtönben pőrén vallattak és vertek, miközben meztelen nőket állítottak a cellájába, hogy még ilyen módon is provokálják és megalázzák.
Wittner Mária a börtönből kikerülve is rengeteg hazugsággal találta magát szemben hazájában. Olyanok is akadtak, akik azt állították, hogy részt sem vett a forradalomban. „Sok magyar vér folyt el a hazáért, de a haza templomában nincsen kegyelem a kufároknak! Le kell győznünk a gonoszt! – Ha nincsenek ötvenhatos hőseink, manapság nemigen közlekedhetnénk szabadon egyik Komáromból a másikba…”
A vallomásnak is beillő beszéd után Tűz októbere, október tüze címmel irodalmi művekből és korabeli dokumentumokból összeállított remek műsort láthatott a közönség. Közreműködött Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója, és Tarics Péter előadóművész.
Az est krónikájához tartozik még, hogy a megjelenteket Bajnok Éva köszöntötte, és megtudhattuk azt is, hogy Wittner Mária ötvenhatos hős immár nyolcadszor szerepelt Komáromban, hogy vele együtt emlékezhessünk levert, ám mégis győztes forradalmunkra.