A Most-Híd soraiban most már nemcsak a nem én csináltam a saját nadrágomba stílusú szánalmas magyarázatok mindennaposak, de egyre tapinthatóbban megmutatkozik a vénkisasszonyos hisztizés is. Nyilatkozatokban továbbra sincs hiány, csak az a baj, hogy nemhogy egymással, de még saját magukkal is elfelejtenek egyeztetni, mielőtt szólásra vetemednének.
Mint ismeretes, Andrej Kiska köztársasági elnök megvétózta az állami jelképekről szóló törvény módosítását, és visszaküldte azt a parlamentbe újratárgyalásra. Erre fel azt olvashattuk egyedüli magyar napilapunkban, hogy a Híd elítélte Kiska ezen lépését, miszerint:
„Sajnáljuk, hogy a köztársasági elnök annak ellenére, hogy ígéretet tett arra, hogy mandátuma lejártáig független marad, döntéseivel a saját pártjának készíti elő a terepet. Ezzel a lépéssel csak további feszültséget kelt. Sajnos, nem először történt meg, hogy az elnök nem tartotta be az előzetes megállapodást. Ebben az esetben ahelyett, hogy a törvény problémás részeit észrevételezte volna, konkrétan a más országok himnuszaira vonatkozó passzust, ő a törvény teljes szövegét vétózta meg”
– írta Debnár Klára, a Híd szóvivője.
Ezzel szemben április 5-én ugyanebből a sajtótermékből még arról értesülhettünk:
„Debnár Klára, a Híd szóvivője elmondta, Bugár megállapodott Kiskával, hogy az államfő megvétózza és ezzel újra a parlament elé utalja a kérdéses jogszabályt. A megállapodás szerint a köztársasági elnök a himnuszéneklést betiltó passzust fogja kifogásolni.”
Nos, eszemben sincs a köztársasági elnök hivatlan prókátora szerepében tetszelegni, de
ebben az országban lassan már az elnöktől a parlamenti portásig mindenki felelős lesz a szégyenletes himnusztörvény elfogadásáért, csak épp az első verzió szerint azt szolgai módon, „becsapatva, megvezetve” megszavazó szegény panaszkodó hidas képviselők nem,
akiknek a nevében Bastrnák frakcióvezető először hamut szórt a fejére, majd pedig összeszedve és leporolva magát, váratlan módon öntudatra ébredtve kinyilatkoztatta:
„Tudtuk, miről szavazunk, ezért sem értettük, hogy milyen jogi »csavar« lehet benne, ami betiltaná a himnuszt, hiszen szakmai csapatunk, jogászaink sem figyeltek fel semmi ilyenre a törvényben. De mivel ez egy érzékeny, érzelmi téma, így, ha a legkisebb gyanú is felmerül, hogy egy himnuszt betiltó törvényre szavaztunk, azonnal bocsánatot kell kérnünk és tisztázni kell a helyzetet. Ezt is tettük. Azóta több jogász is megállapította, hogy azért nem »vettük észre« a törvényben a »himnuszt betiltó« részt, mert ilyen nincs is benne!”
Ha viccelődni lenne kedvünk, azt is mondhatnánk, hogy Kiska elnök úr is azért adta vissza az egész elhibázott törvényt úgy ahogy van, nem pedig Bugár úr „utasítása” alapján pirossal aláhúzva benne a botrányos részt, mert úgy megkeverte a fejét a szánalmas hidas akadémiai – akarom mondani jogászi – értekezés, hogy lányos zavarában már maga sem tudta, hogy akkor most hol van az, ami ott sincs.
Az elnöki úgymond szószegésről pedig csak annyit jegyeznék meg szerényen, hogy
az adott szó betartása, illetve annak másokon történő számonkérése ennek a pártnak a képviselőitől úgy hat, mintha egy kiérdemesült örömlány tartana előadást a szűzies erényekről, bár mint minden hasonlat, úgy ez is sántít, mert az örömlány valaha minden bizonnyal volt szűzlány is, a Most-Híd formáció azonban mára behozhatatlan távolságba került a hitelességtől.
Ha valaki egyszer venné a fáradságot, s összegyűjtené, majd összevetné ezeket a nyilatkozatokat, abból számtalan klinikai pszichológusi doktori disszertáció anyaga gyűlne össze olyan izgalmas témákban például, mint amilyen a skizofrénia, krónikus hazudozás és egyebek.
Mert olyasmi még előfordul, hogy valaki tapasztalatok, benyomások, lelki traumák hatására megváltoztatja a véleményét, de hogy szinte óráról órára tegye azt, az már klinikai esetnek számít.
Mint ahogy annak számít az a szlovákiai magyar szavazó is, aki mindezek ellenére, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a gyerekkorból rég kinőve még mindig hisz a hidas mesékben…
