Két polgármester beszélget hétvégén a helyi tűzoltónapon. Te, már nincs olyan utcám, ahol új járda kellene… Nekem mondod, olyan jó az új iskolakonyha és a tornaterem, hogy azt se tudom, hova tegyem a pénzt… Aki azt gondolja, hogy így járja az országban, az egy futurisztikus állapotot lát maga körül.
Elindult a nagy választási agyi népmasszázs, újra előtérbe kerülnek a parlamenti pártok lakosságbarát javaslatai, jönnek az „emberbarát” megoldások. Végül is szociálisan érzékeny kormány van az országban. Már nem kell havat lapátolni a lakosnak, ingyen van az ebéd az oktatási intézményekben, és a legújabb terv szerint növekedni fog az adómentes alap.
Egy-egy intézkedésnek viszont további pénzügyi és kivitelezési vetületei vannak. Ezekben a megoldásokban az a szép, hogy bár feladatot kapnak az önkormányzatok, a pénzügyi részét valahogy elfelejtik mellétenni (konkrét példa, falunkban 6,5 km út van, ehhez körülbelül 10 km járda tartozik – az éves állami hozzájárulás a közlekedésügyi feladatokra pedig nem egész 80 euró/év).
Amit tudni kell, az az, hogy a települési és megyei önkormányzatok alanyi jogú állami támogatása a természetes személyek (alkalmazottak és iparosok) által befizetett összes adó visszaosztásából származik. A falvak és megyék erre az egyetlen adónemre vannak „rákapcsolva”, ami azt is jelenti, hogy egy gazdasági visszaesésnél az első hullám őket sújtja. Ezért volt az, hogy a kétezres évek közepén a gazdasági recesszió pont az önkormányzati szférát hozta a legrosszabb helyzetbe.
Összességében elmondhatjuk, ha növekszik a foglalkoztatás, jobbak a bérek, akkor emelkedik az ő bevételük is. Az állami adóhányad „visszaosztásánál” közel 30 százalék a megyét, a maradék 70 pedig a falvakat, városokat érinti. Hogy mire elég, azt hadd érzékeltessem egy aránnyal: Nagyszombat megyében a közel 1600 kilométernyi út tatarozására és karbantartására évi 5 millió eurót tudnak a költségvetésben saját forrásként elkülöníteni. Egy, azaz 1 km autópálya építési költsége 30 millió euró, igaz, az dupla szélességű… Azt hiszem, ezen pontosan érzékeltethető, hogy mennyire „jól finanszírozottak” az önkormányzatok.
A legújabb korszakalkotó szociális ötlet az adóalap és ezáltal a lakossági adóteher csökkentése, ami bizonyára közkedvelt kampánytéma lehet, viszont kemény megszorításokkal jár az önkormányzatoknál.
Az esetlegesen kieső falusi és megyei bevételek tekintetében viszont nem láttam törvénymódosító javaslatot, ami egyébként jól jellemzi a hozzáállást: legegyszerűbb más kalapjával köszöntgetni… Arról pedig, hogy miképpen alakult az önkormányzatok alanyi jogú állami bevétele, kár túl hosszú elemzésekbe bocsátkozni, a képet pontosan mutatja a Pro Civis PT. grafikonja (2009-től az állami és önkormányzati bevételek arányossági mutatója, az alapadat a 2009-es állapot, a 2018-as államháztartási zárszámadás még nem elfogadott dokumentum).
A két görbe pontosan mutatja, hogy az önkormányzati szféra 2009-től messze nem kapott arányos adó-visszajuttatást az állam részéről.
Felmerül a kérdés, hogy mi lehet a megoldás. Évekkel ezelőtt a közbeszédben már megjelent a felvetés, hogy az önkormányzatok bevételeit nem egy adótípusra kell kapcsolni, hanem olyan állapotot kell megteremteni, hogy az állami összbevételek arányos részét kelljen törvényileg a falvak, városok és megyék részére visszajuttatni. Elhárulna így annak a veszélye is, hogy egy-egy kormányzati intézkedés a más kalapjával köszöngetés tipikus példája legyen…
(a szerző az MKP OT elnöke)
