Forgács Gábor egy ’90 évekbeli szilveszteri bohózatában mondta egy részeges karakter parodizálásában, hogy azért iszik, mert nem bírja elviselni megvalósult álmát: a többpártrendszert.
A 2020-as esztendőbe érve, végignézve a szlovákiai politikai életet, valahogy mi is így érezhetjük magunkat. Az átkos, diktatórikus egypártrendszerből 30 év alatt megérkeztünk az irányíthatatlan, anarchikus sokpártrendszerhez, mely a dél-európai, balkáni vagy keleti példákból kiindulva borítékolja a destabilitást.
A közvéleménykutatások 8-10 pártnak mérnek parlamenti bejutást, ám ehhez hozzá kell kalkulálnunk azokat a mikrotömörüléseket, melyek egy-egy formáción belül további entitásként szerepelnek. Ezen mikropártok, mozgalmak további hajszálrepedésekre adnak lehetőséget a töredezettségen belül.
Nem meglepő, hogy két hónappal a parlamenti választás előtt egyre több elemző prognosztizál előrehozott választásokat az őszre. Tehát felvesszük a görög, spanyol, olasz, balkáni mintát. Eddig is, alig telt el úgy fél év, hogy ne lett volna valamilyen választás (megyei, önkormányzati, EP-, köztársasági elnöki), most a parlamenti is megszaporodhat, csak hogy teljesen elmenjen a kedve mindenkinek a demokráciától…
Szlovákia nemzetközi megítélésének ez nemigen lesz előnyére, hát ha még meglátják Nyugaték, hogy a posztkommunista hagyományok romjain díszelgő Smert – két korábbi koronahercege hatására (Ducker, Harabin) – évek után letaszítják a trónról a fasiszta romantikát nyíltan a zászlójukra tűző Kotlebáék, akik bár viszonylag karanténhelyzetből esélyesek a győzelemre, s ez éppen elég a szégyenbélyeg felragasztására Szlovákia homlokára.
A szélsőjobb és a szélsőbal után pedig ott marakodnak a jobbközép konzervatív/liberális pártok, melyek programja és értékrendje szabad szemmel szinte teljesen megkülönböztethetetlen, mégsem értenek jóformán semmiben sem egyet. A sort végül a leköszönő kormány két lakájpártja zárja.
A zsákmány leginkább őket emésztette fel, így az 5%-os küszöb számukra olyan távolra került, mint Danko kapitánytól az akadémiai titulus. Bugárék bár erőteljesen reménykednek, valószínűleg a reményhal sem tenne rájuk a Nikén. Ennyi hazugság már a theodeni vakságban élők szemét is felnyitotta lassan. A kamudoktorunk Slotától örökölt pártja pedig a botrányok súlya alatt szépen elveztette minden jellegét, színét, szagát, amitől sokkal határozottabb és karakteresebb kínálatot jelent a hejszlovákoknak Kotleba és Harabin.
A „megvalósult álom” hasonlóképpen érvényes a magyar viszonyokra is. A Magyar Közösségi Összefogás (leánykori nevén: MKP) bár némileg nagyobb reménnyel várhatja február 29-e eredményét naracsvegyeséknél, a matematika racionalitása viszont nem biztos, hogy felül tudja írni a hit, remény optimizmusát. Bár végignézve viselt politikai dolgainkat, egyáltalán nem zárható ki, hogy talán esetleg mégis.
Összegezve tehát kijelenthető, hogy 2020-ban a kies szlovákiai Felvidéken mondhatni bármi elképzelhető, sőt még annak az ellenkezője is…
