A koronavírus hatásai, következményei a gazdasági, társadalmi életre, az emberek közösségi és magánéleti viselkedésmódjára ma még felmérhetetlen. Ez mondható el az egyházi életről is. Az istentiszteletek online közvetítései a személyes, közvetlen testvéri kapcsolatokat szorítják háttérbe, ugyanakkor az egyházat a közéleti jelenléttől is megfosztják, így az egyházak társadalmi szempontból marginalizálódhatnak. Súlyuk jelentősen csökkenhet, az állami hatalomé pedig megnő. Közben azonban igen erős a hit és az imádság iránti igény az emberek millióiban Kínában (is).
Erről írt érdekes cikket Wang Zhicheng az Asianews.it-ben. Forrása a China Christianity Daily kínai napilap, ahol több lelkész osztotta meg gondolatait nevük elhallgatását kérve. Komoly, felelős lelkészi töprengés érződik a megszólalók szavaiból, akik bizonyára sokak véleményét adták közre.
Kína hamarosan az egyik legtöbb keresztyént számláló ország lesz – változhat az egyházi jelenlét formája?
A kínai keresztyénség, a protestáns és a római katolikus egyház már századok óta jelen van a hatalmas országban. A legutóbbi időkben, évtizedekben a keresztyén jelenlétnek két fő módja volt/van: a föld alatti, úgynevezett családegyházak, kisközösségek hálózata és a hatalom által előírt szabályokat betartó regisztrált egyházak közösségei.
Nemzetközi vallásszociológiai becslések szerint a két létezésmódhoz mintegy 120-135 millió hívő tartozhat. Az állami kommunista statisztika ennek a felét sem ismeri el.
A különféle európai és amerikai kutatóintézetek által felállított világkeresztyénségi statisztikákon Kína igen erősen feljövő, felszálló ágban látható. Vannak, akik a világ legnagyobb keresztyén közösségét várják a Nagy Fal mögött a 21. század második felére. Jelenleg a protestánsokat tekintve az USA és Nigéria után a 3-4. hely járna ki nekik, ha és amennyiben valós adatokkal lehetne számolni a hatalmas országban ténylegesen élő keresztyének tekintetében.
Ami az országban ma zajlik a COVID-19 világjárvány hatására, az befolyással lehet a keresztyénség jövőbeni útjára Kínában.
„Ha a járvány egy-két évig elhúzódik, ez súlyos csapást jelent a nagy egyházakra, gyülekezetekre, amelyek fokozatosan leépülhetnek” –
fogalmazott a sok milliós olvasótáborral rendelkező shanghai keresztyén napilapban az a protestáns lelkész, aki Kelet-Kínában végez gyülekezeti szolgálatot. „Úgy gondolom, a jövő inkább a hit és a hívők élő közösségét hozza majd, nem annyira a látható egyházi jelenlétet” – mondja L. lelkész.
Illusztráció (pixabay.com)
Sok gyülekezet sodródik a láthatatlanság és az anyagi nehézségek felé
A shanghaji keresztyén napilap nemrégen közzétett cikkében L. lelkész mellett még X. és M. lelkész is megosztotta gondolatait. L. és M. lelkész az 1980-as években született, X. pedig ifjúsági lelkész, az 1990-as években született.
Január 23. óta, azaz amióta az új koronavírus vuhani és környékbeli terjedéséről a kínai sajtó hivatalosan is elkezdett közölni adatokat, minden egyház, gyülekezet felfüggesztette nagy istentiszteleti összejöveteleit, a templomokat bezárták. Számos gyülekezet az internethez fordult, virtuális alkalmak indultak a kijárási tilalom következtében. De nem minden gyülekezetnek van olyan technikai felszereltsége, amivel ezt meg tudná oldani.
Ez a kényszerhelyzet nem kevés gyülekezetet sodort a teljes láthatatlanság felé.
L. lelkész a láthatatlanná válás okai között első helyen a pénzügyi problémákat említi. Mivel az egyháztagok nem találkozhatnak a templomokban egymással, lehetetlenné válik az adakozás, s így egyre gyorsabban fogynak a gyülekezetek pénzügyi tartalékai. Sok gyülekezetnek, főként a nagyobbaknak, népesebbeknek nem mindig van templomuk, így istentiszteleteikhez, bibliaóráikhoz és irodáikhoz bérelniük kellett épületeket, helyiségeket. Most erre nem sok helyen futja. Ha a világjárvány okozta vészhelyzet és következménye sokáig lehetetlenné teszi a nyilvános egyházi alkalmak megtartását, akkor komoly gondokkal kell szembesülniük.
A félelem és a kényelem is láthatatlansági tényező
A kisebb egyházak helyzete valamivel könnyebb. Ők általában kisebb helyiségeket béreltek, melyek alacsonyabb költségigénnyel járnak. Mivel a kormány megszüntette Kínában a vészhelyzet miatti kijárási korlátozást, tíz személynek lehetővé téve az összejövetelek tartását, ezek a közösségek a túlélést jobban elérhetik. Meg is született a közmondás a helyzet jellemzésére:
„Kicsi az egyházi bors/csili, de erős”. A nagyobbak azonban nem képesek újraindulni, s ha mégis, környezetükben félelmet keltenek, hogy közösségi alkalmaik a vírus terjedését fogják előidézni.
A másik, láthatatlanságot gerjesztő tényező az online vallási szolgáltatások elterjedése, s az emberek gyors alkalmazkodása ehhez a technikai formához. X. lelkész szerint az emberek a vészhelyzet feloldása után is vívódnak azzal a gondolattal, hogy ott folytassák-e gyülekezeti életüket, ahol azt a járvány előtt abbahagyták.
Miután hónapokon keresztül az internetre támaszkodtak hitük gyakorlása céljából, kezdték megszokni ezt a kényelmesebb lehetőséget.
Ez sokak számára könnyen követhető, kényelmes, veszélytelen forma. És érzékenységükhöz, „átkapcsolási igényükhöz, szokásaikhoz” is közelebb áll. A különféle liturgikus szolgáltatásokhoz történő internetes hozzáférés révén akár napi tíz különféle felekezet istentiszteletét követhetik, csak csatornát kell váltani. Így a pillanatnyi igényeikhez legközelebb álló keresztyén lelki szolgáltatást tudják választani.
A következmény: a virtuális közösség személytelensége, de kényelmesebb formája elnyelheti a tényleges gyülekezeti közösség savát-borsát, ízét, és igényét.
Ugyanakkor vannak már felmérések arról is, hogy az online gyülekezetekbe bekapcsolódók száma alig fele annak, mint ahányan korábban egy-egy tényleges élő gyülekezet valóságos istentiszteletén részt vettek. Ámde a virtuális istentisztelet, a virtuális közösség sem helyettesítheti hosszabb távon a tényleges gyülekezeti közösséget.
Illusztráció (pixabay.com)
Nem volt közvetlen egyházi bizonyságtétel a gyógyítás folyamatában
A láthatatlanná válás harmadik tényezője: az egyházak nem voltak jelen szolgálatukkal a megelőzésben és a gyógyításban, így bizonyságtételük is „takarásban” maradt. L. lelkész megjegyzi: a középkorban, a nagy európai pestisjárványok idején az egyházak nagyon aktívak voltak és fontos lelki, valamint gyógyító szolgáltatásokat nyújtottak egy-egy városban, közösségben, településen.
A jelenlegi nagy „pestis”, a koronavírus-járvány során az emberek az állam és az állami intézmények helytállására támaszkodtak, akár a megelőzést, akár az ellenőrzést, vagy a gyógyítást tekintjük.
A járvány lelki ébredést is hozhat
Mindhárom lelkész egyetért abban, hogy a koronavírus-járvány sok keresztyént „szomjasabbá tett a hitre és erős vágyat ébresztett sokakban az egyéni és a közösségi imaalkalmak után”. Azt még nem lehet tisztán látni, hogy vajon ez a valóban súlyos járványhelyzet, mely sokakat szembesített drámai módon életük mulandóságával, és felvetette a kérdést sokakban: miben, kiben lehet megkapaszkodni, eredményez-e tényleges hitbeli ébredést és számbeli növekedést. Annyit biztosan látnak, hogy a megrázó élmények, személyes veszteségek igencsak Isten felé mozdították a lelkeket. De hogy ez mennyire lesz tartós, az majd talán egy év múlva, de legalábbis a járvány és a veszély teljes elmúlása után lesz igazán felmérhető…
