A Medve–Vámosszabadi határátkelőnél 2020. június 5-én reggel Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Igor Matovič szlovák kormányfő a szabad határátkelésről közös sajtótájékoztatót tartott. A magyar miniszterelnök-helyettessel Igor Matovič trianoni évfordulóval kapcsolatos meghívásának körülményeiről beszélgettünk.
Hogyan értékeli, hogy Igor Matovič zárt ajtók mögött, a szlovák közvéleményt nem tájékoztatva fogadta a magyar vendégeket június 2-án?
Szerintem a lényeget kell látni. A lényeg pedig az, hogy Szlovákia miniszterelnöke egy bátor és korrekt gesztust tett a magyarság felé. Ennek a gesztusnak az alapja, hogy Szlovákiában két megnevezés vonatkozik Magyarországra, a Maďarsko és az Uhorsko, s az utóbbi tekintetében a szlovákság mindig is része volt a történelmi Magyarországnak. Magyarország királyai a szlovákok királyai is voltak.
Közös a történelmi múltunk és Igor Matovič gesztusa véleményem szerint azt fejezete ki, hogy a jövő tekintetében a V4-es együttműködésben és szolidaritásban, ami egyébként az EU-ban az érdekeink érvényesítésének feltétele, a legszorosabban együtt kell működnünk.
Ez a gesztus, amit ő tett, egy reményteljes nyitány abban a tekintetben, hogy a későbbiekben a kényes kérdésekről is tudjunk majd tárgyalni. Meggyőződésem, hogy a kinyújtott kezet el kell fogadni.
Igaz, a mi kezünk mindig is ki volt nyújtva, most azonban a szlovák kormányfő viszonozta ezt, és létrejött egy történelmi kézfogás Szlovákia és Magyarország között.
Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma
A találkozó lecsengését követően a szlovák sajtóban megjelentek a magyarsággal kapcsolatban pozitívnak aligha minősíthető hangok, melyek az MKP által megfogalmazott és átadott memorandumot érintették. A szlovák miniszterelnök pozitív gesztusa és ugyanakkor a szlovák sajtó által gerjesztett negatív hangulat hatását miként lehet értelmezni?
Azt történt, hogy MKP-s személyiségek megfogalmaztak egy memorandumot – én ezt nem olvastam egyébként – de amennyire hallottam, nincs benne új elem. Csak azt tartalmazza, amit eddig már százszor elmondott a felvidéki magyarság. Nem az én tisztem, hogy értékeljem, hogy ennek az ütemezése, formája jó, vagy nem jó. Én azt gondolom, hogy a sajtónyilvánosság kérdése és a formai kérdések másodlagosak. Az elsődleges az, hogy Szlovákia miniszterelnöke tényleg tett egy bátor gesztust a magyarság felé. Ezért is hangsúlyoztam azt, hogy mi ezt egy korrekt és bátor gesztusként értékeljük, amit megköszönünk és ebben a történelmi pillanatban a kinyújtott kezeink összefonódtak a szlovák–magyar sorsközösség jegyében. Minden más a további tárgyalások kérdése és nem szabad összekeverni a formai és a tartalmi kérdéseket.
A tartalmi kérdés az, hogy a magyarság megmaradásának vannak feltételei. Ehhez természetszerűleg a magyarság ragaszkodik és vannak érzékeny pontok, melyeket mindkét oldalon tiszteletben kell tartani.
A miniszterelnök úr részéről valóban egy bátor és korrekt gesztus történt. A magyar állam részéről mi ezt nagyra értékeltük, köszönetünket ma kézfogással jelképeztük.
Az állami vezetők részéről a két ország jó kapcsolatára való törekvés nyilvánvaló. Az eredményeket viszont helyi szinten kell elérni. Ehhez milyen magyar képviseletben látja a lehetőséget?
Lényegesen egyszerűbb lenne, ha egy erős magyar párt bent lenne a pozsonyi parlamentben, de miután nincs politikai képviselet, úgy vagyunk, mint az úri szabó, hogy hozott anyagból dolgozunk. Ez az adott helyzet. Az adott helyzetben pedig a gesztust értékeljük. Azt gondolom, hogy mindig abban és akkor kell előrelépni, amikor arra lehetőség van. Látnunk kell, hogy politikailag nem megoldás a mindent vagy semmit felfogás. Lépésről lépésre kell előrehaladni.
