„Magyarul beszélek, a bőröm is fehér – már ez a két sor kiverte a biztosítékot a legtöbb embernél” – meséli Varga Zsolt zene- és dalszövegíró, a komáromi KerecseN zenekar alapítója, énekese. Rendszerkritikus rendpártinak tartja magát, a normalitás és az őszinteség híve – úgy a zenében, mint a magánéletben. Készülő új lemezük kapcsán beszélgettünk a világról, ideológiákról és természetesen a zenéről.
A közel 20 éves zenekarod akkor vált a szélesebb közönség előtt is ismertté, amikor a magyarországi ellenzéki média címlapra emelte a Vajon mit szól ehhez Brüsszel? című dalotokat. Nem kis iróniával jegyezték meg akkor, hogy egy „szűk” csoport, a fehér, heteroszexuális, keresztény férfiak nevében szólalsz meg, és a dal egyben a Brüsszel által propagált liberális propaganda elleni kiállás, egyfajta magyar nemzeti rock. Sikerként élted meg ezt a kitüntető figyelmet?
Ezt egyfajta visszaigazolásként éltük meg, hogy valamit jól csináltunk, hiszen célba ért az üzenet. Az index, a 444 meg a többi „független” média egymás után közölték le a klipet, háborogtak, különféle jelzőkkel illettek bennünket, alaposan kimutatták a foguk fehérjét. Ha nem így történt volna, máig azon gondolkodhatnánk, hogy mit csináltunk rosszul.
Mi adta a dalhoz az ötletet, milyen elégedetlenség, vagy esetleges sértettség kívánkozott ki belőled?
Semmilyen sértettség nincs bennem. Az alapötletet a Kassai Lajosról szóló dokumentumfilm adta. A Lovas íjászban Kassai megkérdezte az egyik tanítványát, egy 8-10 éves forma kislányt, hogy neked miért nincs kobakod? (a Kassai-féle lovas íjászat talán az egyedüli lovassport, ahol nem tették kötelezővé a sisak használatát – szerk. megj.) Na, és mit szól ehhez Brüsszel? – tette fel a kérdést. Az egész mozi hangosan felröhögött, én meg már ekkor tudtam, hogy ebből egyszer dal születik majd.
Egyébként már korábban is írtam társadalomkritikus dalt, az Én házamban címmel. A lényege akkor is ugyanaz volt: ami az enyém, amiben én itthon vagyok, abba nekem ne pampogjon bele senki! De ez a dal nem érte el az ingerküszöböt. Úgy látszik, konkrétabban kell fogalmazni.
Kaptál a brüsszelezésért hideget-meleget.
Minden elképzelhető voltam, fehér felsőbbrendű, náci, pedig ítéletet nem mondtam semmiről és senkiről.
A szabad Európában szabadon elmondtad a véleményedet Brüsszelről.
Tényeket közöltem: magyarul beszélek, a bőröm is fehér – már az első két sor kiverte a biztosítékot az erre érzékeny, „toleráns” valóságszkeptikusoknál. Itt tartunk.
Lázadónak tartod magad?
Ha a hülyeség elleni lázadás annak számít, akkor az vagyok. Egyébként a normalitás híve vagyok. Rend a lelke mindennek, hiába próbál az ember bármilyen hülyeséget kitalálni, a rend előbb utóbb úgyis helyrebillen. Az anya nő, az apa férfi. De ha valaki lámpabúra, vagy biliárdgolyó akar lenni, az sem fog működni hosszú távon. Ezek a próbálkozások nem új keletűek, már a nagy francia – ahogy én nevezem – „elsötétülés” idején előbújtak a liberális csírák, hogy a hierarchikus rendet eltöröljék. De ez nem működik, hiszen a régebbi helyett nagyon gyorsan kialakult egy a korábbinál sokkal primitívebb hierarchikus rend, amely tobzódott az erőszakban, míg végül saját magát számolta fel.
Mi a baj Brüsszellel?
A társadalom, most Nyugat-Európára gondolok, elment egy emberellenes, természetellenes, istenellenes irányba. A világ egyszerű, a természet törvényei szerint működik, mi tesszük csak bonyolulttá, pedig minden nagyszerűen ki van találva. A Föld akár a 8 milliárd embert is elbírná, ha nem 1-2 százalék uralná a világ javait. Az éhezőket jól lehetne lakatni, de „ezeket” nem lehet jóllakatni.
(Fotó: KerecseN, videókép)
Teréz anya mondta, az éhínség nem azért van a Földön, mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket, hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.
Ezt nem hallottam, de egyetértek. Visszatérve a rendhez. A zenében is rendnek kell lenni, úgy kell felépíteni egy dalt, hogy szerkezetileg rendben legyen. Nyilván indokolt esetben a korlátokat lehet feszegetni, néha át is lehet ugrani, ettől izgalmas tud lenni a dolog. Viszont az öncélú „tabudöntögetés” romboláshoz vezet a zenében is. Vegyük például a focit. Azt is bizonyos szabályok keretein belül játsszák, ettől érdekes. Nyilván, apró nüanszok beleférnek, de kézzel nem adunk gólt, még ha Maradonának sikerült is anno. Ebből azért ne csináljunk rendszert…
Zenészként fontos az önmegvalósítás, hogy a zenéden és a dalszövegeken keresztül megmutasd magad?
Persze hogy fontos. Nem pénzért és háttérzajnak pengetek, vasalás és mosogatás mellé. Remélem, én olyan zenét csinálok, ami mellé oda lehet ülni. A zene nem ízlés kérdése: vannak jó és rossz zenék. Nem pusztán attól jó a zene, hogy hányszor adják le a rádióban, vagy, hogy ki mekkora virtuóz. Inkább attól, hogy mit közvetít és mennyire hiteles. A zenei tudás, a virtuozitás mellett őszinteség a legfontosabb, mert anélkül hiteltelenné és nevetségessé válik a dolog.
A KerecseNt adják a rádiók?
Nem igazán, de remélem, eljön annak is az ideje. Ott adott időtartam van, legfeljebb három percbe kell beleférni. Ráadásul ma ismét ott tartunk, hogy vannak olyan tabunak számító témák, amit a mainstream média nem vállal fel. Nálunk valójában igazi zenei műsorok már nincsenek. Utoljára talán a 90-es években volt, a Nagy Feró által vezetett Garázs című műsor a Petőfi Rádióban. Jó zenéket adtak, nem voltak időbeli és egyéb, a zenéhez nem kapcsolódó megkötések. Ma klisékben gondolkodnak, én nem tudok, és nem akarok ilyen kompromisszumokat kötni.
Készül egy új lemezetek, melyen az egyik dal egy Cseh Tamás-feldolgozás, nemrég meg is jelentettétek a világhálón.
A lemezen lassan egy éve dolgozunk, a nagy része elkészült, de a járvány miatt nehézkesebben haladunk. Cseh Tamás Széna tér című dala, Bereményi Géza szövege megfogott, dallamvilágában is megállja a helyét a rock világában. Amikor évtizedekkel ezelőtt először meghallottam, már akkor megmoccant bennem, hogy ezt meg kell csinálni rockzenei kísérettel. Amikor elkészült a dal, elküldtük a jogutódoknak, és kértük a megjelenéshez való belegyezésüket – ez az elmúlt pár hónapban történt. Miután megkaptuk, igyekeztünk a megjelentetést a Kitörés évfordulójára időzíteni, így jelent meg február közepén. A készülő anyagról annyit érdemes még tudni, hogy ezúttal vendég zenészekkel is dolgoztunk. Rácz Csabi csellón, Horváth Zsolti (Deák Bill Blues Band) billentyűs hangszereken, Ozsvald Dávid citerán, Czifra Zsolti pedig hegedűn játszik. Pál Kriszti csodálatos éneke is hallható lesz az albumon. Ami a későbbi terveket illeti, szeretnénk megadni a módját, és egy nagyobb szabású lemezbemutató bulit tartani, illetve egy turné keretén belül bemutatni, szerte a Kárpát-medencében. Sajnos a helyzet nem túl kecsegtető, de bízunk benne, hogy a nyár vége felé már vége lesz ennek az őrületnek.
Miért pont a Kitörés eseményéhez kötöttétek a megjelenést?
Azt érzem, amihez Bereményi Géza szövegíró és Cseh Tamás hozzányúltak, az a mai napig tabutéma, holott a Kitörés a történelmünk része. Teljesen felesleges ebbe ideológiát vinni, ők sem vittek, ettől (is) ilyen jó ez a dal. Budapest ostrom alatt állt. Történelmi tény, míg Bécs és Berlin pár hét alatt elesett, Budapest három hónapig tartotta magát. Senki nem jókedvéből volt ott. A katonák mindkét oldalon parancsot teljesítettek, a civilek pedig szintén az elszenvedői voltak annak, hogy valakik kitalálták, hogy újraosszák a lapokat a világban, kerül, amibe kerül. Száz év alatt kétszer alakították egyetlen nagy mészárszékké a világot, nincs ezen mit ideologizálni. Jó lenne, ha helyükre kerülnének a dolgok, erről szól ez a dal.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
