A 20. század elején íródott értékelések alapján Pozsony vármegye állattenyésztését magas színvonalúnak tekinthetjük. A korábbi időszakokhoz képest emelkedő tendenciát mutatott a szarvasmarha-, a sertés- és a lótenyésztés. Utóbbit sajnos hátrányosan érintette a legelők csökkenése, a külföldi kereslet kedvezőtlen hatása, valamint a helyi gazdák által szívesebben tartott „kevesebb igényű ökörfogatok” elterjedése. Ezen a helyzeten próbált meg változtatni a vármegye lótenyésztési bizottsága különböző díjazásokkal, kiállítások rendezésével. Akkoriban úgy tartották, a lótenyésztés főleg a Csallóközben „dívik”. Itt volt a gazdasági egyesület bérelt legelője is, amelyre csekély fűbér ellenében a csikókat elküldhették. Az elhelyezést állatorvosi felügyelet mellett oldották meg. A Galántai és a Nagyszombati járásban híres lókereskedők és közvetítők tevékenykedtek. A gazdák többsége jó minőségű félvér lovakat nevelt.
A régió lótenyésztésének messze földre eljutó hírnevét a 19. századi telivérek tartása alapozta meg.
A vármegye lótenyésztési viszonyai
A múltban a lótenyésztés terén a megye Magyarország aranykertjével, a Csallóközzel együtt fontos szerepet játszott. Termékeny területeinek és dús legelőinek köszönhetően kedvező feltételekkel rendelkezett. Ebből adódóan sok lovat Ausztriába és a morva területekre vihettek ki eladásra. A lóanyagot alapvetően már ekkor két osztályba sorolták: a népies mellett, a külföldi tapasztalatok felhasználásával, az uradalmak és a birtokosok jelentősebb eredményeket értek el.
Telivérek gróf Pálffy József méneséből (Borovszky nyomán)
A népies tenyésztés a 19-20. század fordulójára nehéz helyzetbe került, mivel a nagy területű legelők száma folyamatosan csökkent. Igyekeztek ugyanis minden használható földet művelés alá vonni, ezért sok helyütt problémát jelentett a téli takarmány bebiztosítása.
A lóanyagot tekintve változatos volt a kínálat, ám jobban kedvelték a kisebb fajtákat. Ezek abrakja kevesebbe került, így értékesítésük egyszerűbbé vált.
A 19. század második felében a kisgazdák lótenyésztéséről lényegében a vármegye magyar és német vidékein lehetett beszélni. A két csallóközi (felső- és alsó-) járásban Szász központtal Lég, Előpatony, Illésháza, Sárosfa, Bacsfa, Dénesd, Misérd, Torcs, Csölle, valamint Benke- és Csécsénypatony községeket jelentette. Az utóbbi kettőben Pozsony megye területén „a legjobb tenyészanyag volt a gazdák kezeiben.”
Az első híres ménesek
Az eredményesség tekintetében Pozsony vármegye területén a régebbi alapítású Illésházy-, Amade- és Pálffy-féle ménes emelkedett ki. Nagy híre volt továbbá gróf Esterházy Antal tallósi ménesének, amelyet még az 1830-as években gróf Esterházy Mihály alapított. Nevezetessé azáltal vált, hogy az országban egyike lett a legelső rangos telivértenyészeteknek. Esterházy Antal halála, majd igazgatója, Appel Gusztáv, az „akkori leghíresebb lótenyésztő” nyugdíjba vonulása nehéz időket hozott. Később Antal gróf fia, Esterházy Mihály a tenyésztést sikeresen újjászervezve jó versenylovakkal erősítette hírnevét.
A tallósi ménesmester értesítése 1871-ből (Vadász- és Verseny-lap)
Az állomány törzsét olyan telivér kancák képezték, amelyeket gondos válogatás után Angliából hozott. A csikók többsége egyéves korában 7-8 ezer forintért került kalapács alá, és esetenként akár 14 ezer forintot is adtak értük.
Közülük nem egy kitűnő futólóként szerzett hírnevet a tallósi grófnak, mint például Bajtárs, Lanschütz, Roxanó, Famy Day és Tallós. Más források adatai alapján a tallósi telivér angol ménesből a versenyparipáknak szánt csikókat 20 ezer koronáért is értékesítették. Az idők folyamán számos külföldi és magyar derbin alapozták meg a vármegye méneseinek hírnevét.
A 19. század helyi lótenyésztése
„Messze földön híres” volt báró Üchtritz Emil bősi félvér ménese, amelyben Kisbér, a korabeli csodaló öccse, egy kiváló félvér mén is helyet kapott. Wiener-Welten békei és gombai birtokának angol telivérei igazán világhírűvé váltak. Az ő munkásságáról bővebben a következő részben olvashatunk. A vármegyében más főurak is birtokoltak nemes lovakat: gróf Saint-Genois a Pozsony melletti Eleonora-majorban, Pfeiffer László pedig a várkonyi uradalmában.
Bakai gazda fogatával a 20. század első felében (Darnai Zsolt gyűjteményéből)
Bartal Aurél damazérkarcsai birtokán szép jukker-lovakat tenyésztett arab és angol félvér csődörök után. A jukker szó a könnyű kocsilovak megnevezésére szolgált. Nem egy lófajtára, hanem a nemes küllemű és hosszú távon is nagy állóképességgel rendelkező példányokra használták.
A beválogatás szigorú feltételeinek elsősorban a könnyű huszárlovak feleltek meg. A vasúthálózat fejlődésével és a gépkocsik megjelenésével a fogatok egyre inkább háttérbe szorultak.
A megye nagyobb birtokosai közül még Bittó Béni Sárosfán szép hintós lovakkal, továbbá Fuchs Mór Szereden, Popper és Pollák bérlők Nagyfödémesen, Nagy Ignácz Varjason foglalkozott kiváló alapanyagokkal. Településeink sorából Tallós, Hidaskürt, Szeli, Vezekény, Nyék jelentős pénzösszegeket kapott hintós lovai után. Az 1860-as és 70-es években tartott pozsonyi versenyeken a hidaskürti és a tallósi lovak fényes diadalokat arattak.
A csallóközi lovak és a huszárság
Már a kiegyezést megelőző években a gazdasági egyesület kellő figyelmet fordított a tenyésztés elősegítésére. A Csallóközben kifejezetten arra törekedtek, hogy a népies lótenyésztés jó anyagot szolgáltasson a huszárságnak.
1868 után a megyénként megalakult lótenyésztő bizottságok Pozsony vármegyei szervezete is elkezdte támogató tevékenységét. Elnökei között volt gróf Esterházy Mihály és Bartal Aurél.
A Pozsonyi Országos Mezőgazdasági Kiállításra kisebb ménesekből is hoztak jó minőségű lovakat, amelyek a gazdák hozzáértését bizonyították.
A Pozsony vármegyei lótenyésztés eredményeit felvonultató írásunk következő részében Wiener-Welten lovag gombai ménesének aranykorát mutatjuk be.
Felhasznált irodalom:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pozsony vármegye és Pozsony, 1904;
Dr. Ortvay Tivadar: Állatgazdaságtörténelmi adalékok. Különös tekintettel Pozsony megyére II. In Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 11. évf., 1904.; Korabeli újságok híradásai: a Vadász- és Verseny-lap, a Budapesti Hírlap, a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, a Pesti Napló, Az Újság, a Nemzeti Újság, a Magyarország számai, Szent-György Képes Sportlap.
(Darnai Zsolt/Felvidék.ma)
