A zoboralji Kolonban is bemutatták Szűts István Hatvan év feketén fehéren című könyvét, s a találkozón Vadkerti Imre új szerepben mutatkozott be a közönség előtt, hiszen ő kérdezte a szerzőt, miközben természetesen több olyan dal is elhangzott, melyet Szűts István írt. A közönség pedig együtt énekelt a művészekkel.
A két zenészt Balkó Róbert, Kolon polgármestere köszöntötte, akinek meghívására érkeztek Zoboraljára, hogy egy baráti beszélgetésen, jó zenével együtt ünnepeljék meg a könyv megjelenését.
Szűts István a könyvbemutató elején elmondta, hogy amikor az általános iskola után felvetődött, hogy milyen középiskolát választ, nem is értette, miért kérdezték meg tőle, hiszen számára egyértelmű volt, hogy zenével fog foglalkozni. Hozzátette:
az édesapja azt szerette volna, ha a komolyzenét választja.
A zene nemzetközi, mindegy hol játszanak, mindenkiben megszületik egy érzés, amikor egy-két dalt meghallgat. Szerencsére hamar bekerült a zenei körforgásba, amikor édesapja meghallgatta az egyik produkcióját, akkor ő is megbékélt azzal, hogy nem az úgynevezett komolyzenét választotta – szólt a kezdetekről Szűts István.
Gyorsan bekerült a zenei körforgásba, elkezdett kocsmákban zenélni, ami nagyon jó iskola, a tehetségkutatókban résztvevőknek Szűts István javasolná is, hogy próbálják ki, hiszen akkor jön rá a zenész, hogy valóban a közönségnek énekel, ott reagálni kell, azt kell előadni, amit a közönség szeret.
Vadkerti Imre elmondta: ő szerette volna, ha a Felvidéken is bemutatják a könyvet, hiszen ott is hallgatja a közönség Szűts István szerzeményeit,
viszont nem tudják, ki áll a csodálatos dalok mögött. A Kell még egy szót például mindenki ismeri.
Szűts István elmondta, az édesapja is írt zenét, és nagyon sokat köszönhet neki, hogy már gyerekként magába szívta az alapvető tudást. Majd Pesten elcsábította a színházi világ, a Népszínháznak volt a zenei vezetője, ott megadták a témát, hogy 30-35 másodpercben mit kell elmondani.
1987-ben lett a Kormorán tagja, és nagyon hamar kaptak egy felkérést, ez volt első zeneszerzői szerződése. Koltai Gábor, Gergely testvére kérte fel, hogy a Költő visszatér című rockoperát írják meg. Ez Petőfi életéről szól, szövegkönyvét Páskándi Géza jegyzi, de ő íróként a dalszövegeket nem tudta megírni, így ők is beleszólhattak a darab folyásába. Ez a darab a mai napig népszerű. 28 éves volt Szűts István, amikor ezt a művet megírta, ebben a darabban pedig nagyon sok akkor már közismert énekessel dolgozott. Érdekességként kiemelte a szerző, hogy
ekkor fedezték fel Keresztes Ildikót, aki egy kocsmában énekelt.
Kolonban barátkoztak össze
Arról is szó esett, hol barátkozott össze Szűts István és Vadkerti Imre. 2008-ban a Kormorán zenekar Kolonban lépett fel, a Bórosban, ahova Balkó Róbert polgármester Vadkerti Imrét is meghívta. „Délután kettőre értem ide, nem a színpadra mentem, hanem fel a hegyre, a borospincéhez. Akkor már ott ült Pisti, itt indult a mi ismeretségünk. Ha erről szó van, mindig megemlítjük Kolont, hogy itt ismerkedtünk meg” – árulta el Vadkerti Imre. Majd Szűts István hozzátette: nagyon fontos, hogy a barátság meglegyen a színpadon. Úgy nem lehet együtt dolgozni, hogy nincs meg a kölcsönös bizalom. Ha fent van tíz ember a színpadon, és hiányzik az összhang, akkor nem működik. Ismeretségük napján estére már nagyon jóban voltak, és a Kormoránnal megegyeztek abban, hogy Imre nagyon jó hangú ember.
Vadkerti nemcsak kérdezett, véleményt is mondott: úgy gondolja, minden zenésznek és énekesnek Szűts Istvántól kellene alázatot tanulnia.
Szűts István a Felvidék.ma kérdésére azt is elmondta: az motiválta könyve megírására, hogy „soha nem engedték befejezni a mondataimat, amit szerettem volna elmondani. Amikor elkezdtem a gondolatot, új kérdés érkezett az újságíróktól, megkértek: akkor beszélj a következő koncertetekről. Ezért úgy gondoltam, inkább leírom. A könyv rólam szól, nemcsak a Kormoránról, nemcsak arról, hogy zenész vagyok, hanem hogy van családom, ember is vagyok, néha én is eltévedek egy kicsit, keresgélem az utamat, s a vendéglátóiparban majdnem elkallódtam. Őszintén írok a szerelmekről, a csalódásokról, minden benne van, minden a lelkemről.”
(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)