A Szentlélek csendjében csilingelni kezdtek lelkemben a bibliai Igék. Bíborigék, hajnalt hirdetők. Ezeknek az életmegtartó, üdvösséghozó drága Igéknek a melengető és világosságot árasztó közelségében fogantak meg soraim.
E rövid írással kívánok minden Kedves Olvasónak, író és Igét hirdető, Isten szavát kitárt lélekkel befogadó, a Felvidék.ma oldalait lapozgató magyar és más ajkú testvéremnek itthon és a nagyvilágban megtisztító békességet hozó karácsonyi ünnepi készülődést. Nemcsak a vásárlásban, hanem saját lelkében is ünnepkészítést. A 4. adventi hét egyetemesen ismert Igéje szerint: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek! Az Úr közel” (Fil 4,4-5).
Adventmagasztaló, kegyelemmarasztaló beszélgetés az Úrral
Uram, milyen lehetett a Te advented? Amikor Igeként Atyádnál honoltál és szeretetből eldöntötted: útra indulsz embervilágod felé? Bibliai ígéretek csillagösvényén, bukdácsoló néped fölött tartott igesátorban közeledtél.
Egyszer sem jajdult föl szíved, mikor az örök Istenlét tökéletes csodáit, Atyád szíve melegét felcserélted a testi lét idői nehézkedésére? Mert Benned testté lett az Ige.
A fényes angyali lelke színtiszta kristályhangját, végtelen allelujáját a didergő, sírós, jászolbölcsős, halálvégű földi létre cserélted. Mert közel akartál lenni hozzánk.
Milyen volt a végtelenből a végesbe lépést hozó első advented? Vagy akkora tűz izzott Benned, Te kozmikus Csipkebokor, melyben születése előtt elhamvadt minden emberléptű kérdés?
Az Úr közel – szólt az Ige, s Te jöttél, akadályt nem ismerve. Pedig tudtad, sajátodba érkezel, a tiéid pedig nem fogadnak be. Mégis jöttél.
Adventi rendíthetetlenséggel. Jöttél, mert nem alkudtál engedetlenséggel, ember szülte gyilkos indulattal. Sorstalanságra ítélő tékozlói gőggel. Jöttél, mert csillagsorsúvá szánt gyermekeid vályúszintre süllyedését nem nézhetted tovább. Mert túlcsordult isteni léted az irgalmas szeretettől. Áradó bősége legyőzte minden fenntartásod. Eltévedt juhaid szívszaggató bégetésére feljajdult a szíved. Meghallottad elveszett bárányteremtményeid kétségbeesett halálsikolyát.
Uram, miért jöveteled, alászállásod csodája? Úgy, ahogy, s éppen akkor és ott. Nem tudhatom meg titkod, de kivárom, míg a színről színre látásban Te magad feded fel, mi addig rejtve lesz.
Uram, most csak azt tudom, lelkedből lelkedzett drága Igéid nagy együttállásként csillagképet szőnek sorsunk fölé. Csak azt tudom, örömüzeneteid, Szavaid évgyűrűi tartják veszendő életem.
Csak azt tudom, érzem és vallom: sorsölelő drága kegyelem elfogadta gyarló életem. Karácsonyi hálámként fogadd Te is el végtelennek szánt dicséretem, a csodák csodájáért: advented célja lett az életem.
Ez lett minden testvérem, elmentek, élők, jövendők üdvösségélménye, égígérő megtérése, jöttödnek örömhíre, mi visszhangzik Rád, mint megváltott lelkek Igék komponálta harmóniaéneke, betöltve vele teremtett világod.
Így lesz idén is testbe szállásod szentséges éjjele pandémiát leéneklő öröme Benned, Tőled egymásra találást hozó adventi ölelése egybekelve Isten istensége, ember emberszintre emelése, szent egyesülése, mindenki kincse, a születés öröme Betlehem kegyelme.
Uram, Áldott légy örökre, Te Isten királyi Gyermeke, Kinek ma is ránk talál a kegyelme.
Magas és mély gondolatharmóniák adventi felcsendülésében nemcsak szívem és lelkem töltekezik – Veled együtt, Kedves Olvasó – a szentség közeledésének váradalmával és a találkozás reményteli izgalmával.
De emlékezem is. Azokra, akiknek istentapasztalatai különösen felgerjesztik lelkünk magas izzását. Most az idén 100 éve született, 40 éve hazatért lírai, halk szavú istenlátónk, Pilinszky János soraival, szavaival teszem ezt. Isten adventjéről, hozzánk közeledéséről Szent Fiában így írt 1965-ben Rejtőzködő Isten című lélekfutamában: „Sugárnyi rés tátong a világ falán: Isten szeretetének világunkba való belépésnek helye…”. És hogyan lelte meg ugyanebben az évben, élete végéig tartóan az igazi, csodaszülő, csodaláttató csendet? Ilyen egyszerűen és igazán: „Igazi csendünknek az imádság az alapja. A legjobb imakönyv: maga Isten. Az imádság célja nem annyira az, hogy megkapjuk, amit kérünk, hanem hogy mi magunk változzunk meg. Sőt, az igazi imádság képessé tesz bennünket arra, hogy elejtsük kéréseinket. Az imádság lényege szerint Isten-közelséget jelent…” (Vallomások az imádságról). Az Úr-közel páli Igéjének és bizonyosságának a személyes megtapasztalását. Kell ennél több, vagy más? Ez az, amit nem helyettesíthet, pótolhat semmi és senki ezen a világon. Ez az, ami mindent és mindenkit képes pótolni ezen a világon.
Advent és karácsony mélységesen és magasságosan egyetemes valóságát egyszerűen mutatja ez is: összeölelkezik a katolikus költő és a református író-prédikátor gondolata, szava a boldogító istenlátásban, a királyi Gyermek várásában, hívogatásában és magasztalásában.
Légy áldott Uram ezért az apró, valódi, tiszta adventi csodáért is!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
