2022. február 23-án a lévai Reviczky Házban került sor a Reviczky Társulás berkein belül működő Léva és vidéke helytörténeti szakosztály immár 113. helytörténeti előadására, melynek témáját Kollonich Siegfried születésének 450. évfordulója adta.
A közönséget Müller Péter, a Reviczky Társulás Léva és vidéke helytörténeti szakosztályának vezetője köszöntötte, aki egyben az aznapi téma előadója is volt.
Ezt követően számtalan kordokumentumot felvonultató gazdag vetített előadásban mutatta be híres földink életét. A horvát ősöktől származó Kollonich Siegfried 1572. február 22-én született Kismartonban. Édesapja Kollonich György lovaskapitány, édesanyja Fuchs Erzsébet volt. Az ifjú Siegfried 1593-tól a magyar urakkal és katonákkal együtt vett részt a török elleni harcokban. Csakhamar megtanult magyarul és magyar levelezést is folytatott. Hősiessége és vakmerősége mellett szeretetre méltó és bőkezű magatartásával közkedvelt lett a magyarok körében, ezért az 1598-as országgyűlés a magyar urak sorába iktatta. Részt vett Buda 1602-es és 1603-as ostromában, Esztergom 1604-es felmentésében. Érdemei elismeréséül 1604-ben a király dunáninneni országos főkapitánnyá nevezte ki. Ugyanebben az évben feleségül vette Perényi Zsófiát, a Dobó birtokok örökösét, így lett a lévai vár társtulajdonosa és védelmezője is.
Császárhűsége ellenére a magyarság sorsát a szívén viselte.
Minden erejével azon volt, hogy a keresztények közötti háborúnak (Bocskai-felkelés) mihamarabb véget vessen, és távol tartsa a töröktől a reá bízott országrészt. S hogy mindezt milyen előrelátóan és megfontoltan tette, igazolja, hogy tárgyalásokat folytatott a Bocskai-féle felkelőkkel, és Esztergom 1605. november 3-i török általi eleste után a veszélyben forgó érsekújvári várat segített felmenteni a felkelőknek a töröktől, majd a várat Illésházy Istvánnak, Bocskai generálisának adta át, nehogy a vár török kézre kerüljön. Kollonich Érsekújvár átadása után is folytatta a tárgyalásokat Illésházyval. 1605. december 4-én küldte neki a menlevelet és a kísérő sorokban ezeket írta: „nem szánom fáradságomat, sem éjjel, sem nappal és könyörgenem is nem szűnöm meg, hogy az úristen adjon békességet és egyességet a keresztyének között, mert uram én látom, hogy mind az német miatt, mind az idegen nemzet miatt és az török miatt és az magyar nemzet miatt mind most leginkább csak az szegény magyar nemzet romol főképen, ki az pogán ellenség és az más idegen nemzetségek örömmel néznek, hogy az szegén magyar nemzet romol és erőtlenkedik.” E levél is egyik ékes bizonyítéka annak, hogy Kollonich a magyarság sorsát mennyire szívén viselte. A testvérháborúnak minél előbb véget akart vetni, mert csak a magyarság pusztulását látta benne.
Fotó: Müller Éva
Kollonich Siegfried részt vett a bécsi és a zsitvatoroki békekötésnél is. Katonái Bécsből elmaradt zsoldját az általa felvett kölcsönökből fedezte. 1607-ben Bécs már félmillió forinttal volt adósa, amit soha nem fizetett meg neki. A jobbágyait portyázásokkal fosztogató Kara Ali esztergomi béget pedig az alábbi levéllel párbajra hívta ki.: „Nagyságos nékünk vitézlő szomszéd ur barátunk! A mit Ngod-nak megjelentsünk semmi egyéb, hanem az Ngod alatt való vitézlő rendnek iszonyú állhatatlan voltát és a mostani békességnek bomlását. Én a szegénységnek egyik oltalmazója és a kereszténységnek egyik igaz tagja vagyok s igyekszem is lenni; azért kívánom, hogy azért a bosszúságért, melyet ezideig a szegénységen cselekedtél, emberségedet és vitézségedet megpróbáljam. Ötszáz lovassal kimegyek bárhová kívánja Ngod, annyi számú vitézével és nem többel jöjjön elő Ngod is. Magunk kettes lovon, vagy gyalog, kopjával, karddal, pálossal vagy akár micsodás fegyverrel próbáljuk meg egymást. Ha engemet meggyőztél, vagy én téged, annak utánna mutassák meg a körülettünk levő vitézek is emberségüket és vitézségüket. E dolgot szent György vitéz napjára, a szép időre halasztjuk, mely időre Ngod is készen legyen. Mostanáig a szegénységnek szántó barmaival és egyéb marháival vitézkedtetek, mint becsületes emberek hiteteket meg nem tartottátok és igy a két hatalmas császár között a szent békességet felbontottátok, mely dolgot immár az én hatalmas császáromnak tudtára adtam. Hogy Ngod mondhassa, nem cselekedtem Ő Felsége hire nélkül, adja Ngod is császárja tudtára, hogy nem mi, hanem ti vagytok a békesség felbontói, ti adtatok okot mindennek, nem mi. Ezek után vagy jössz, vitéz jó Barátom, vagy ha nem jössz, szakállodba igyekezünk pökni. Ha pedig a dolgot császárod hire nélkül meg mered próbálni, ne halaszd, hanem a megnevezett nap előtt végezzük el e dolgot. Én mindenkor kész vagyok, mint a szép leány a tánchoz.
Mert sohasem érdemlettem, hogy az én szegény jobbágyaimat így raboljátok, fosszátok és égessétek; kívántatik azért, hogy a szegények pártját fogjam. Ezután is bármi kivántatnék tőlem, mindenkor készen vagyok. Ngod-tól választ várok, Isten velünk, Ngod-nak mindenkor szomszéd barátja Siegefried a Kolonits.“
Kollonich Siegfried protestáns hitű emberként váraiban a protestánsok vallásgyakorlását támogatta. Érsekújvár katonai védelme módja miatt összeütközésbe került Forgách Ferenc érsekkel. Majd adósságai rendezése miatt katonai erővel akarta érvényesíteni zálogjogát Dévény várára. Emiatt Bécsben bebörtönözték, majd felesége halála után lévai birtokait is lefoglalták. Halála után adósságai miatt – a korabeli osztrák szokások miatt, miszerint, ki egy adóst eltemet, temetésével adósságait is átvállalja – senki sem akarta eltemetni. 15 évig feküdt koporsójában a lévai vár egyik szobájában. 1638 márciusában a Lévára érkező Stella Jakab János udvari kamarai tanácsos tett jelentés az áldatlan állapotról. A király parancsára 1938. április 20-án éjjel titokban temették el felesége mellé a volt lévai Szent László, akkor közös evangélikus-református templom, a mai Szent Mihály arkangyal plébániatemplom sírboltjában.
Nagy tapssal jutalmazta a hálás közönség a tartalmas előadást. Majd az előadó a Reviczky Társulás nevében bemutatta és átadta a lévai Juhász Gyula Alapiskola számára készített, Kollonich Siegfried portréjával ellátott rövid életrajzot.
A délután további különlegessége volt, hogy az előadást követően a hallgatóság átvonult a Reviczky Ház szomszédos közösségi helyiségébe, ahol a „Lévai Történelmi Arcképcsarnok – Gondolati Emléktáblák” állandó tárlat már Kollonich Siegfried életrajzával és a mai Szent Mihály arkangyal plébániatemplom bejárati falára gondolatban elhelyezett emléktáblájával kibővítve várta őket.
Itt Müller Péter rövid felvezetőjében Kollonich Siegfriedet, mint alattvalóit, bajtársait szerető és Lévát önzetlenül védelmező személyiséget méltatta. Többek között kiemelte: „Már ezek a tények is elegendők ahhoz, hogy példaképként emléktáblával tiszteljük meg történelmi alakját. De ma ennél többről is szól ez az emléktábla-avatás. Elsősorban arról, hogy mi, kései lévai ivadékok ezzel az emléktáblával próbáljuk meg enyhíteni azt a méltatlanságot, ami Kollonich Siegfriedet érte, mikor becsülettel és mások iránti szeretettel viseltetett küzdelmes életében megfáradt teste csak 15 év után kaphatta meg a mindenkinek kijáró végtisztességet.” Majd így folytatta: „Kollonich Siegfried korának gyöngyszemei a históriás énekesek voltak, akik elsősorban az akkori katonaéletet énekelték meg. Őket hívjuk segítségül a kor hangulatának megidézésére.
Fotó: Müller Éva
Ezt követően a világhálót kihasználva Kollonich Siegfried korának hangulatát idézte meg Kobzos Kiss Tamás (*1950-†2015) Kossuth-díjas históriás énekes előadásában az „Az Szép Szabadságra…” kezdetű, 1604-ben keletkezett katonadal. Ezt követően Bali Henrietta, a lévai Barsi Múzeum igazgatónője és Lőrincz Katalin, a lévai Juhász Gyula Alapiskola igazgatónője leplezték le Kollonich Siegfried lévai gondolati emléktábláját, melyet Ševeček Judit és Kis Benjámin Mihály koszorúztak meg és égő mécsest helyeztek el alá.
Majd Müller Péter így folytatta: „Kollonich Siegfried kora az Istenben bízó, a teremtett világ törvényeit tisztelő és életüket ahhoz igazító emberek kora volt. S hogy milyen kapcsolatot ápoltak ők Teremtőjükkel, ékes bizonyítéka ennek a XVII. században született Esti ima című ének, melyet Kátai Zoltán Kossuth-díjas énekmondótól hallgathatunk meg. Kátai Zoltán (*1954-†2020) csodálatos énekhangja és az ima léleksimogató szövege sokak szemébe csalt könnyeket.
Fotó: Müller Éva
A kellemes és lelkiekben felemelő délután a vendégek és az érdeklődő hallgatóság szívélyes beszélgetésével és újabb tervek szövögetésével folytatódott.
(Müller Éva/Felvidék.ma)
