Nemrégiben jelent meg Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató és egyetemi tanár szerkesztésében a Jelentés a magyar nyelvről 2016-2020 (Petőfi Kulturális Ügynökség, Bp. 2021) c. kötet, melyet a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport adott ki. 2005 óta adja ki ötévenként Jelentéseit ebben a tárgykörben. Ennek célját Balázs fogalmazza meg: „kisebb nyelvek esetében a nyelvstratégia a megmaradás záloga.” (7.) Ez a kiadványsorozat a kutatási eredményeket foglalja össze és rögzíti rendszeres időközönként. A magyar nyelv történéseiről igyekszik pillanatfelvételeket készíteni. Mindezek a gondolatok Pölcz Ádám előszavában jelennek meg.
Nyelvi tervezés
Balázs Géza jelentése a magyar nyelvről a következő oldalakon a nyelvi tervezéssel (nyelvstratégiával) foglalkozik, mely tudományos alapelvekkel dolgozik. Irányítja, befolyásolja a nyelvváltozatokat. A hagyományos magyar nyelvművelés sokszor vitatott, mert előírja a helyesnek vélt nyelvi formákat és nyelvhasználati módokat. „A tudományos, tudatos nyelvművelés az adott nyelv hagyományaira, antropológiai jellemzőire, szerkezetére, kultúrájára vonatkoztatott, szociálpszichológiailag és pedagógiailag alátámasztott tevékenység.” (12.) A nyelvművelés gyakorta érintkezik a laikus nyelvvédelemmel. Ami kultúra-, identitás- és nyelvőrző tevékenység.
Majd a nyelvi változásokra figyel. Minden igyekezet „ellenére a beszélt nyelv hangzásvilága szürkül.” (13.) A zárt szájú beszéd a hosszú magánhangzók megrövidülésével jár. Ez a pattogó beszéd járuléka. Az a hang ó-ba megy át (autó → ótó). Ez azzal a veszéllyel járhat, hogy „dallamos, magánhangzós nyelvünk hosszabb távon kevésbé dallamos, mássalhangzós nyelvvé alakulhat át.” (uo.) Egyre több az orrhangzós médiaszereplő, az éneklő hanglejtés és a téves hangsúlyozás. Ez utóbbi akkor fordul elő, ha a dallamnak nem felel meg a szöveg. A fiatalok hadarása a közérthetőség rovására megy.
Majd a nyelvtani jellemzőket veszi sorra. Választékos szavak tűnnek el, az igekötős igék szaporodása csak meghökkentésül szolgál és illogikus (lenyaktilózik, bepályázik). Nincs sok értelme az elájul helyett a beájul szót használni, vagy elalszik helyett a bealszik kifejezést.
A nyelv leginkább mozgékony elemei a szavak.
A politikai, gazdasági átmenet, az informatika térhódítása valóságos szóforradalom, vagyis nyelvújítás zajlik. Egykor az unokák értették mit mondanak a nagyszülők.
Ma már a szülő-gyermek kommunikáció is megszakad!
A szövegértés és szövegalkotás is kopik. A gyerekek már a múlt századi klasszikusait sem értik. Egyetemi szinten is komoly gondot okoz a fogalmazás és logikus szóbeli vizsga. „A sajtónyelv elszürkült, minden sajtótermékben lehet nyelvi hibát találni.” Az internetes írásbeliség sokak számára az egyetlen írásos forma. Mivel az írás és olvasás szoros kapcsolatban áll a beszéddel, annak negatív hatása lesz a gondolkodás színvonalára. Ezt ennyire kategorikusan a szerző nem fejti ki, de e soroknak ez az egyértelmű üzenete.
Óhatatlanul az a szakállas megállapítás jut eszembe, hogy az emberiség össz-IQ-ja konstans, csak az a baj, hogy egyre többen vagyunk. Vagyis ennek az lesz a következménye, hogy az utánunk jövő nemzedékek elsatnyulnak, ami szellemi, politikai, társadalmi életüket is hosszú távon katasztrófába juttathatja, vagy legalábbis lezüllesztheti.
Az idegen szavak elburjánzása a magyar nyelv szerkezetét kezdik ki. A szavak ugyan magyarosodnak (lajkol, szkennel, twitterez), de fölösleges szószerkezetek is keletkeznek. A bürokratikus-jogi nyelvezetet „gyakran már maguk a megszövegezők sem” értik. (14.) A hivatalok „jogi nyelvi csűrcsavarásai… ma már a demokráciát is veszélyeztethetik.” (uo.) A hitelszerződésekben fellelhető magyarázatok annyira bonyolultak, hogy gyakorta a jogászok számára is érthetetlen!
A szleng általánossá vált, betört az argó (tökre, baromira, beszop). Az ifjúsági nyelv betörése infantilissá teszi a beszédet (kari aji = karácsony ajándék). A nyelvi durvaság és agresszió is terjed.
A másik oldalon a túlzott politikai korrektség sokszor megakasztja és ellehetetleníti a kommunikációt.
Trianon következtében sor került a magyar nyelv szétfejlődésére, de annak visszaszorulása szinte mindenütt tapasztalható. A határon túl hol tiltották, hol korlátozták, hol szabadon engedték használni. Ahol tiltották, ott szilárdan ragaszkodtak hozzá. Ahol nem, ott erőteljesebben szorult vissza. Ahol alacsony lélekszámban élnek magyarok, ott tűnt el, vagy most tűnik el. Szórványban törvényszerű a vegyesnyelvűség, vagy kétnyelvűség megjelenése. A magyar nyelv tehát foszladozik, visszaszorul, szivacsosodik.
A szétfejlődés oka a közös köznyelv megszűnte. A szerves nyelvfejlődés tehát megszűnt. A nyelv a családba, kisközösségbe szorult vissza. Szakmát, diplomát csak államnyelven lehetett szerezni. A tudomány és technika területén csak államnyelven sajátították el a terminológiát, s a kisebbségben élő egyén tudását nem tudja anyanyelvére lefordítani.
Trianon az első fél évszázadban alig fejtett ki hatást. Azóta a szétfejlődés következménye, hogy valahol leegyszerűsödött (pidzsin), másutt keveredett (kreol) magyar nyelvé vált. 2060 körül – a Székelyföldet és Csallóközt leszámítva – a magyar nyelv a legtöbb helyen eltűnhet. „…Trianon a magyar nyelv terén elvégezte pusztító hatását. (…) Minden jel arra mutat, hogy a határon túli magyar nyelv fenntartásáért folytatott negyedszázados küzdelem és anyagi áldozat nem ért el eredményt.” (17.)
Ezután még a sajtó és média nyelvével foglalkozik. Végezetül összefoglalva mondanivalóját, a pozitív, majd negatív tendenciákat veszi sorra 2000 óta. Az előbbiekből kétszer annyit sorol föl, mint az utóbbiakból. Mégis félre kell vernünk a harangot!
A kötet következő része nyelvtörténettel foglalkozik.
A magyar nyelv nem finnugor!
Nagyon izgalmas kérdést feszeget Buvári Márta, aki a magyar szókincs eredetét vette górcső alá. Ezzel a kérdéssel a rendszerváltás előtt is sokan foglalkoztak, és kétségbe vonták a magyar nyelv finnugor eredetét, de az érveket a hivatalos nyelvészet lesöpörte az asztalról. Sokan rámutattak arra, hogy az egyes tudományágak ellentmondanak egymásnak és a nyelvészetnek is. (Nyilván László Gyula régész sem lehetett emiatt akadémikus!) A szerző módszertani hibákra is rámutat. „Az elméletnek megfelelően, ha egy szóhoz találtak vele összefüggésbe hozható szavakat néhány uráli, finnugor, illetve ugor nyelvben, akkor nem kerestek tovább, hanem uráli, finnugor, illetve ugor korinak minősítették a szót. Tehát az elmélethez kerestek bizonyítékot. (…) Ha egy szóhoz általuk is elismerten finnugor és török vagy más nyelvi megfelelő is kapcsolható, akkor vitatott eredetűnek van feltüntetve. Fel sem merül, hogy mind a két kapcsolat igaz.” (31.)
Czuczor Gergely és Fogarasi János híres szótórát, mely 1862-74 között jelent meg 6 kötetben, a szó gyökét és a vele kapcsolatba hozható többi magyar szót keresték meg, majd az idegen nyelvekben található összes rokonítható szót.
„Ha az utódok ezzel a módszerrel folytatták volna a kutatást, előbbre lennénk.” (32.)
A szlávnak minősített szavak között is több akad, mely Czuczor és Fogarasi szerint más magyar szóból származtatható. A szerző a kapát hozza föl példának.
További hiba az ismeretlen eredetű szavak kifejezés használata. Ez azt a hamis elképzelést sugallja, hogy minden szavunkat valamely más néptől vettük át. Tehát „eredeti” szavunk nincs is. Pedig helyesen a szót rokontalannak kellene tartanunk. Ezekből van a legtöbb. „Ha a mennyiséget nézzük, akkor a magyar sem nem finnugor, sem nem török, hanem «ismeretlen eredetű».” (35.)
A törökös szókincs részben nem jövevényszó, hanem szerves része nyelvünknek. „…a magyar nem finnugor nyelv, csak vannak a finnugorokkal közös nyelvi elemei is.
A magyar tehát vagy három külön népfajtából ötvöződött (erre mutat a rengeteg rokon, sőt azonos értelmű szó), vagy pedig az «ismeretlen» ősnép hol finnugor, hol türk népekkel érintkezett, és vett át egymástól nyelvi elemeket. (…)
Az «ismeretlen» elem vagy Kárpát-medencei őslakosság lehetett, vagy valamelyik lovas nomád nép – hiszen a türkök kivételével egyiknek a nyelvét sem ismerjük.” (37.)
Mindebből következik, hogy „végre le kellene dönteni a tabukat, és számításba kellene venni a szumir (sumér) és egyéb hasonlításokat is.
Véglegesnek tekinthető őstörténetünk az az elmélet lesz, amelyben összhangba hozható az összes nyelvi adat a genetikával, az antropológiával, a régészettel, a néprajzi és zenei rokonsággal, a történeti forrásokkal és nem utolsósorban a saját nemzeti tudatunkkal és más népek emlékezetével.” (37-38.)
A „gyanús” rovásírás
Zelliger Erzsébet a rovásírás kutatással foglalkozik, mely „sok évtizeden át az elszigeteltség és a gyanakvó elutasítás állapotában volt.” (39.) Az Országos Széchényi Könyvtár 2000-ben nagyszabású nyelvemlék kiállítása még megemlíteni sem tartotta érdemesnek rovásemlékeinket! A 2013-as év jelentette az áttörést, amikor az MTA őstörténeti konferenciáján a rovásírást a hagyományőrzés témakörén belül tárgyalták. Az azóta lezajlott „konferenciák nagy előnye, hogy különböző szakterületek kutatói találkoznak, és az egymástól elszigetelt vagy annak tűnő témák szélesebb kör előtt is ismertté válnak. A szerzők és témák szerencsés találkozása folytán lehetőség nyílik nemcsak a kérdéses időszak rovásírással foglalkozó kutatásainak a számbavételére, hanem a Kárpát-medencei írásnyomok jelentkezésétől egészen napjainkig a rovásírás történeti kérdéseinek áttekintésére is.” (40.) Azóta számos kötet jelent meg e tárgykörben, annak ellenére még mindig akadnak kutatók, akik humanista találmánynak gondolják, ahogy a 19-20. sz. fordulóján hamisítványnak bélyegezték.
„A korai rovásemlékek nyelvtörténeti értékükön túl a magyar művelődés történetének is fontos emlékei.” (43.)
Segítséget nyújt a számítógépes paleográfia, mely a régi feliratok értelmezésével foglalkozik.
„A 16-17. századtól Európa-szerte divatba jött a különleges írások gyűjtése. Ennek a gyűjtési szenvedélynek köszönhető nem egy kéziratos rovásemlék fennmaradása.” (uo.) Kiderült, a rovásírás tovább is élt. A cserkészek is használták. „A 20. században a rovásírás iránti érdeklődés felélénkülésének lehetünk tanúi.” (uo.) Azóta ábécéket hoztak létre, megjelentek a rovásírásos helységnévtáblák, sőt a tetoválásokon is. „A rováskultúrát sokrétűen kutatja a Rovás Alapítvány, amely” feladatának „tekinti a régi rovásfeliratoknak mint nyelvemlékeknek a feltárását, a jelenkori rovásemlékek gondozását.” (44.) Az Egri csillagok és a Kis herceg is megélte a rovásírásos kiadását. „2020 végére elkészült a Székelyföld rovás településjegyzéke és térképe.” (uo.)
Nem áll módunkban minden tanulmányt ismertetni csak néhányat a legnagyobb érdeklődésre számon tarthatóak közül ismertettünk bővebben.
A mai magyar nyelv
A kötet a következőkben a mai magyar nyelvvel foglalkozik. A magyar kiejtés romlását már Kodály Zoltán 1937-ben ostorozta. Sajnos a káros folyamatok folytatódnak – állapítja meg Buvári Márta. Minya Károly az okos- előtagú összetételek szemantikai vizsgálatát végzi el. Az okostelefonon kívül ide tartozik az okostévé, az okosrendőrlámpa, az okoskütyü, az okosautó, az okosbőrönd, az okosbicikli, az okoscipő, az okoscumisüveg, az okosfásli és tovább lehetne folytatni. A szerző 48-at sorol föl és a magyarázza meg jelentésüket.
Horváth Péter a magyar szókészlet kövületeivel foglalkozik, olyan szavakkal, amelyek kizárólag egy meghatározott toldalékkal, vagy egy bizonyos összetételben, netán szókapcsolatban fordulnak csak elő (ezek: csurom, fűlik, télvíz és vajmi). Csak így találkozhatunk velük: csuromvíz, nem fűlik a foga hozzá, télvíz idején, vajmi kevés.
Balázs Géza a magyar szótárirodalom néhány különleges darabját ismerteti.
Petőfi 22.719 szót használt, Juhász Gyula 12 ezret. Balassi Bálint 4353-at, Zrínyi 6882-őt, Arany János költészetében szinte ugyanannyi szót használ mint Petőfi, de nála prózai munkáit is számba vették: 22.423-at.
Ám a tanulmány kitér más szótárakra is. Pl. a 2020-ban megjelent Karanténszótárra, mely a három hónapos karantén nyomán sajátos nyelvi folklórt alakított ki.
Kótis Nikoletta a Facebook nyelvhasználatát vette górcső alá. 2020 októberében Magyarország 6,4 millió lakosa használta. Jellemző erre a kommunikációs lehetőségre a tréfálkozás, irónia és az emotikonok használata.
Szűts Zoltán a magyar digitális világ nyelvstratégiai kihívásait elemezte. Azt állítja, az elkövetkező időszakban olyan magyar digitális nyelvstratégiára van szükség, amely egyszerre veszi figyelembe a digitalizáció hatását és a változékonyságot, bizonytalanságot, komplexitást, valamint kétértelműséget. Ezzel a négy szóval jellemzik a társadalomkutatók és a közgazdászok világunkat (angol mozaikszóval: VUCA). Ennek alapja, hogy olyan állandóan változó világban élünk, melynek megismerése egyre bizonytalanabbá és lehetetlenebbé válik.
Végezetül felvázolja a problémaköröket. Csak az utolsót említjük meg, mely a gépi fordítással foglalkozik. „Minél nagyobb pontosságú a magyarról valamelyik idegen nyelvre történő fordítás, annál jobban és hitelesebben megismerhetik a magyarul nem beszélők is kulturális örökségünket.” (116.)
Pölcz Ádám a szállóigéket vizsgálta a politikai-közéleti kommunikációban 2016-20 között. Ezek ebben az időszakban kapcsolódtak a migrációs politikához, a családpolitikához, a vírusjárványhoz és a nemzeti konzultációkhoz. Balázs Géza a gyűlöletbeszéd jelenségét tekintette át és ugyanő foglalkozott a kortárs magyar irodalom néhány stílusjellemzőjével.
Határon túli kedvezőtlen nyelvpolitika
Majd a határon túli szerzők számolnak be országuk kisebbségeket érintő nyelvpolitikájukról.
Máté László áttekintve a felvidéki helyzetet, úgy látja: „csak alázattal és áldozatok árán tartható meg nyelvünk. Ezért 21. századi küldetéseink között a legfontosabb: a nyelvmentés, a nyelvmegtartás, ahol mindenki fontos a sorban. Paradigmaváltásaink, vállalásaink célja nem lehet más, önmagunk, nyelvünk, családjaink és közösségeink megtartása!” (186.) Tóth Mihály a botrányos ukrajnai nyelvpolitikai változásokat tekintette át 2014 és 2020 között. Mindez a kárpátaljai magyarság nyelvi diszkrimináció kiteljesedését hozta és erőszakos asszimilációt jelent. Már Orsolya a székelyföldi helyzetet tekinti át 2015-20 között. „A székely falvakban azt tapasztalhatjuk, hogy a feliratok kétnyelvűek, de a szóbeli ügyintézés csaknem teljes mértékben magyar nyelven történik. A székelyföldi falvakban kiemelt jelentőségük van a temetőknek. A sírokon magyar nevek szerepelnek, a feliratok is csak magyar nyelvűek. Sok háznál a székely zászló van kitűzve, ami a lakosok identitásáról árulkodik.” (194.)
Hódi Éva úgy látja, hogy a Vajdaságban „Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján okkal érezhetjük úgy, hogy a jelen helyzet minden jó szándékú és pozitív lépés ellenére a nyelvhasználat szempontjából aggodalomra ad okot. (…) Az anyanyelvi megmaradás és fejlődés érdekében az új helyzetnek megfelelő cselekvési stratégiákat kell kidolgozni, vagy a régieket a jelen körülményeihez kell igazítani.” (199.) Molnár Csikós László a vajdasági helységnévtáblákkal és helységnevekkel foglalkozott. Ezzel kapcsolatosan a vajdasági magyar helységnevek hivatalos alakját kellett meghatározni. Néhol már léteztek helységnévtáblák, azok megszokottá váltak, de az újakat összefirkálták, lefestették, vagy megrongálták. Ezeket a hatóságok, vagy önkéntesek rendbe hozzák, de ezt akár többször is meg kell ismételni.
Ottani sajátosság, hogy az útjelző táblákon néhol a szerb helységnév kétszer is szerepel (cirill és latin betűvel), míg a kisebbségi nyelvű csak egyszer.
Ami méltánytalan a kisebbségi jogok szempontjából. Zagorec Csuka Judit a szlovéniai Muravidék anyanyelv-ápolásával foglalkozott, ahol 2002-ben 7.713 magyar anyanyelvű személy élt. A Muravidéken is él a magyar nyelv, de az elmúlt száz év meglátszik nyelvhasználatukon. Alapelvük, a magyar nyelvet minél többet és minden helyzetben használni kell. Ezzel küzdenek nyelvi térvesztésük ellen. Ez nyelvélesztés és nyelvmegtartás, ami optimista jövő- és bizakodó magyarságképük része.
Új szavak szótára
A kötet végén olyan szavak tárházát találjuk, melyek még a szótárakban nem szerepelnek (234-65.). Van itt szegények téglája, átokfal, bugyiszabály, cicanadrág, félelemipar, gyógyulda, klímapornó, lakájmédia, médiadiéta, mellbimbótapasz, menekültipar, rárepülős csaj, szomszédünnep, übergáz, virágda, zöldáram és zsugorfólia…
Örömmel kell nyugtáznunk a kötet megjelenését, mely nyelvtörténeti tabukat döntöget és a rovásírást is fontosságával összhangban tárgyalja, meg anyanyelvünk megőrzését szolgálja.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
