A Bibliát olvasva sokszor vágyakozással teli ámulattal képzeltem magam elé azt a jelenetet, amikor Jézus Urunk feltámadása után, az ötvenedik napon megjelent a megígért Szentlélek a tanítványok feje fölött, lángnyelvek formájában. Eme isteni adomány azonnal képessé tette őket, hogy hirdessék Isten dicsőségét, méghozzá különböző nyelveken! Az isteni kinyilatkoztatás és jelenlét micsoda látványos formája volt ez, amikor a Szentlélek látható módon megjelent Jézus követői fején!
Én is vágytam erre, én is sokszor azt kívántam, bárcsak a lángnyelvek az én fejem fölött is megjelennének! Jézus ugyanis megígérte tanítványainak: „S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (János 14:26)
S mivel tudom, hogy Isten nem hazudik, én is kértem a Szentlélek megjelenését életemben. S megadatott! Mint ahogy mindenkinek megadatik, aki őszintén, komoly elhatározással kéri.
Nem látványos lángnyelvek formájában, hanem belső vezetés, irányítás, vigasztalás és biztatás érzésének formájában érkezett, és van velem a Szentlélek. Azonban kellett ehhez valami: a teljes önátadás.
Az én életemben ez akkor történt meg, amikor rettenetesen szorongatott helyzetben voltam, félelmetes vihar dúlt életemben, úgy éreztem, hogy mindenki elhagyott és ellenem fordult. Rengeteg igaztalan támadást és rágalmat kellett elviselnem, és nem volt kihez fordulnom. Éreztem, hogy emberi erő nem tud megmenteni e helyzetemből, a kegyetlen bántalmazásoktól, s így csak felfelé tekinthettem: segítséget, megmentést és vigaszt csak Istentől várhattam. S én teljes hittel, teljes szívvel és teljes bizalommal Istenhez fordulva kértem Őt, hogy most már Ő vegye át életem hajója felett a vezetést. „Elengedtem a kormányt”, s habár vadul háborgó vizeken hánykolódott a csónakom, mindent Isten kezébe ajánlottam, s kértem, hogy most már Ő irányítson, vezessen, s életem minden terén az Ő akarata érvényesüljön, ne az enyém. Kértem, hogy saját akaratom, saját gondolataim, saját régi énem mint kanóc égjenek el, váljanak semmivé, és csak az isteni töltse ki elmémet, lényemet. Jézust elismertem életem Urának, s töredelmesen, őszintén megbántam eddigi bűneimet, tévelygéseimet…
S az önátadás e pillanataiban, a teljes Istenre hagyatkozás csodálatos, lélektisztító perceiben egyszer csak rendkívüli nyugalom, szeretet, megértés és elfogadás érzése kerített hatalmába! Ekkor éreztem és tudtam, hogy a Szentlélek megérkezett életembe, itt van, és ha engedem, akkor átveszi az irányítást életem fölött. Engedtem, s azóta is engedem, sőt kérem, hogy minden lépésemet Ő irányítsa!
Földi létünkben nincs nagyobb ajándék, mint a Szentlélek ajándéka, melyet Égi Atyánk küld nekünk Jézus által. Ennél nagyobb kincs, ennél nagyobb kegyelem nincs.
Úgy szokott lenni, hogy az embernek meg kell tapasztalnia a lét legmélyebb fájdalmait, azt, hogy elhagyták, bántották, becsapták, elárulták, vesztét kívánják… S Isten ilyenkor a megtörést áttöréssé változtatja!
Mennyire átéreztem Pál apostol szavait, melyek szerint: „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik…” (Római levél 8:28). A legnagyobb elkeseredettségem, riadalmam, gyötrelmem vált nekem is javamra, mert a teljes kilátástalanság napjaiban találtam haza Istenhez.
A Szentlélek ajándéka mindenki számára elérhető, de hogy életünket valóban Ő vezesse, ahhoz a teljes önátadásnak meg kell történnie. Mert ha továbbra is a saját, konok elképzeléseink, saját vélt „bölcsességünk” alapján akarjuk életünket irányítani, akkor a Szentlélek számára nincs lehetőség, hogy mutassa nekünk az utat, hogy Ő vezéreljen, hogy Ő teljesítse ki életünkben a küldetésünket.
A Szentlélek – ha engedjük –, teljesen egyértelmű gondolatokkal, látszatra a semmiből kipattanó ötletekkel irányít minket. A Szentlélek vezetése világos, érthető és egyértelmű. Igaz, el kell csendesedni hozzá, hogy üzenetét meghalljuk. Isten dolgaira kell figyelmünket irányítani, elmélkedni rajtuk, s ilyenkor, elcsendesedésünk ideje alatt, imánk ideje alatt vagy a Biblia olvasása közben jöhet a gondolat, az ihlet Tőle. Hangos buliban, zajos, vad partin, vagy a világ züllött lelkületét közvetítő film nézése közben nem szokott üzenni a Szentlélek…
De vigyázat! Eme Istentől eltávolodott, Sátán által megtévesztett világban démoni erők is képesek ötleteket, gondolatokat ébreszteni bennünk! Nagyon fontos kérdés, hogyan különböztessük meg, mely gondolatunk született a velünk lévő Szentlélek sugalmazására, és mely gondolatunk démoni eredetű, mely megtévesztésünkre lett „bedobva”? Csakis egyetlen módszer van a gondolatok megkülönböztetésére: Isten Szava, a Biblia.
Ha agyunkban felötlik egy világos gondolat, egy egyértelmű utasítás, mielőtt lépnénk, okvetlenül vizsgáljuk meg, hogy összeegyeztethető-e Isten Szavával?
Ha a gondolat a Bibliával összhangban van, harmonizál vele, akkor az a Szentlélektől jöhetett. Ha azonban a gondolat Isten Szavával, hozzánk írott üzenetével össze nem egyeztethető, azzal ellentétes, akkor egyértelmű, hogy ez bizony sátáni kísérlet félrevezetésünkre. Mit tegyünk az ilyen megtévesztő gondolatokkal? Egyszerű! Megfogjuk, és „áthajítjuk a kerítésen”! Ahogy a Sátán valamelyik csatlósa bedobta a gondolatot az agyunkba, mi ugyanúgy visszadobjuk azt!
Testünket-lelkünket védeni kell a megtévesztő befolyásoktól. Erre Pál apostol is egyértelműen figyelmeztetett: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? (1Korinthus 6:19)
A Szentlélek Isten, az isteni háromság egyik személyisége, nem csupán személytelen erő. S mint bennünk, velünk élő isteni személyiség, bizony elkeseredik, ha rosszra vetemedünk. Ezért figyelmeztetett minket Pál apostol a következő kijózanító szavakkal: „És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára”. (Efézus 4:30)
A bennünk élő Szentlélek a mi vigasztalónk, a mi segítőnk, aki ráadásul imádkozik, „esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal” Mennyei Atyánknál! (Római levél 8:26)
Ha a Szentlélek bennünk lakozik, akkor Isten állandó közelségében vagyunk. Ezért mondhatom, hogy a legfontosabb személy az életemben a velem lévő Szentlélek, mely által állandóan Isten jelenlétében vagyok. Ennek a csodának a megtapasztalását kívánom mindenkinek, aki vágyik erre!
(Cúth Katalin/Felvidék.ma)
