A Rákóczi Szövetség a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján 2022. április 12-én, Budapesten, egy dunai hajón emlékezett arra a több mint 100 ezer magyar emberre, akik a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjük elhagyására kényszerültek.
Bár éppen 75 éve indultak el a lakosságcsere elszenvedőivel az első vagonok a bizonytalan jövőbe, hála Istennek még számosan jelen voltak azok közül, akik kora gyerekkoruk ma is szorongató emlékeként őrzik az akkori eseményeket. Közéjük tartozik Urbán Jánosné Forró Gizella, akit elsőként szólított Szabó Anett, felvidéki származású műsorvezető a színpadra.
Az élénken, papír nélkül, szinte nyomdakészen beszélő idős hölgy
felelevenítette azt az 1947. novemberi hideg napot, amikor csomagjaikkal őröktől kísérve felszálltak egy hideg marhavagonba.
Urbánné Forró Gizella (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Egy kitelepített sváb házába kerültek, szörnyű érzés volt szüleinek, mint az is, hogy mindenkinek ott volt a tudatában, hogy háborús bűnösnek nyilvánították őket, és ma is annak számítanak. De megtanulták szüleiktől a helytállást, a hazaszeretetet, az összetartozás boldog érzését, és azt, hogy a legnehezebb helyzetből is van kiút.
Köszönet a sokat megélt elődöknek, köszönet a Rákóczi Szövetségnek, amely oly sokat ad ahhoz, hogy a határon túl élőkben megmaradjon a magyarságtudat és a hazaszeretet.
A tanulságos, a történtek továbbadásának kötelezettségére figyelmeztető gondolatok után a Szövetség fiatal munkatársai virággal köszöntötték a hajdani tragikus események még élő és jelenlévő képviselőit .
A megemlékező ünnepségen beszédet mondott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke.
Gulyás Gergely a hely szimbolikájáról szólt, arról, hogy a Duna maga a történelmünk. A keltáktól és rómaiaktól, honfoglaló magyaroktól a 20. századi tragédiáinkig mi mindent látott a folyó két partja! Illik, hogy ebben a környezetben emlékezzünk arra, hogyan csonkítottak meg egy nemzetrészt egy diktatúra parancsszavára. Családokat szakítottak szét, tettek földönfutóvá. Nehéz elképzelni, hogyan lehetett felállni.
De ebből is, történelmünk előző tragédiáiból is mindig volt tovább, mert a magyarság legfőbb tulajdonsága az újrakezdés képessége.
Amikor az otthonaikat el kellett hagyniuk, elbúcsúztak a temetőkben elődeik sírjától, emléküket magukkal vitték, és elindultak újra kezdeni, mert a megmaradás parancsa erősebb volt. Ezért fejet hajtunk az emberi teljesítmény előtt. A történelem nem múlik el, beépül a nemzedékekbe, s ha emlékezünk rá, akkor megerősíti azokat a kötelékeket, amelyek összefűznek bennünket.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Trianon óta a történelem mindig előhozta a magyarság megmaradásának kérdését. Tudjuk, hogy egy-egy ember nem tudja megállítani a lavinát, de az összekapaszkodás igen. A templom és az iskola, az irodalom és a sport meg tudja tartani a nemzetet. Ezt ismerte fel a Rákóczi Szövetség három évtizeddel ezelőtt, és azóta megtalálja a legkisebb lehetőségeket is, hogy ezt a célt szolgálja.
A miniszter köszönetet mondott ezért a Rákóczi Szövetségnek, köszönte a felvidéki településeknek, ahol a magyarság lélekszáma emelkedett. Az ő tettük méltó válasz a kitelepítésekre.
Végül emlékeztetett a most otthonukat elhagyni kényszerülő kárpátaljai magyarokra, akik mellett, mint minden elszakított nemzetrész magyarsága mellett ott áll a magyar kormány – legalább még négy évig.
E megjegyzésére a hajó termén áthullámzott a derű, de Gulyás Gergely még hozzátette: a 20. század nagy tanulsága az összefogás, mert az erősek megmaradnak.
Bárdos Gyula is a 75 évvel ezelőtti megrázó eseményeket idézte, és azt, hogy a szörnyű élményekről milyen sokáig nem mertek beszélni. De minden évforduló segít a feldolgozásban.
Megbocsátani lehet, feledni nem szabad. Nem szabad feledni azt sem, hogy a Beneš-dekrétumok érvényben vannak, sem erkölcsi, sem anyagi kárpótlás nem történt. Ezt nehéz megélni.
Emlékezni és emlékeztetni arra az időszakra, amely felforgatta Közép-Európát, németek és magyarok tragikus sorsára, a deportálásra fegyveres katonai erők segítségével, amikor rettegésben élt 600 ezer magyar és még a reszlovakizáció sem segített mindig. A lakosságcserére ítélt magyarok közül Pozsonytól a keleti végekig 181 ezer embert írtak össze, közülük végül 89 600 magyarral gördültek át a vagonok a határon.
Idézte Dobos László író szavait, amelyet az 50. évfordulón mondott:
„Nem tanultuk meg a gyűlölködést. A törvényünk az önbecsülés és a hazaszeretet.”
Eltelt azóta egy újabb negyedszázad, és anyanyelvünkhöz, iskoláinkhoz való jogunkat ma is megkérdőjelezik. Ma is vannak, akik megmagyarázni akarják a Csehországban csaknem megszűnt német kisebbséget, és a Szlovákiában felére csökkent magyart.
És nincs szándék a bocsánatkérésre, sem Európában a tudomásulvételre. A mi kötelességünk emlékezni. Köszönet ennek évente visszatérő lehetőségéért a Rákóczi Szövetségnek.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke ezután a szlovákiai népszámlálás adatait ismertette, amelynek során 456 ezren vallották magukat magyarnak, és 80 településen nőtt az elmúlt tíz évben a magyarok száma és számaránya. A 80 település polgármesterei közül számosan voltak jelen, őket szólították a színpadra, ahol átvehették Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől, Szili Katalin miniszterelnöki megbízottól és Csáky Csongor elnöktől a Rákóczi Szövetség kitüntetését.
Cservenka Judit/Felvidék.ma
