A karácsonyi ünnepkör befejező napja a január 6-ai Vízkereszt, mely az esztendő egyik ünnepekkel leginkább túlzsúfolt napja, és egyben a legősibb keresztény ünnep. Epifánia néven is ismert (Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése), mely Jézus Krisztus megjelenésének és kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe. Az Evangélium jelentése szerint három eseményhez kötődik.
Az első, ami miatt a három királyok ünnepeként is ismert, a napkeleti bölcsek betlehemi csillagtól vezérelt látogatása a kis Jézusnál (Mt.2, 1 -12). Ebből ered, hogy a „háromkirályjárás” legfontosabb motívuma a csillag, és a csillagének volt. „Ó, mi fényes ez a csillag, mely ma támada, hívő fénye a világot által ragyogja, a pogányok sötétségét eltávoztatja.” (Népénektár 58, katolikus énekeskönyv 508.)
A bölcsek a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az Embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar, azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.
Paolo Schiavo: A bölcsek imádása (1428-33) Fotó: Wikipédia
A második evangéliumi jelentése nem más, mint Jézus megkeresztelkedése a Jordán vizében. A Szentlélek fehér galamb képében alászállt reá, ami által a teljes Szentháromság is kinyilvánította magát az emberiség előtt. (Mt.3, 13-17). Erre utal a víz megkeresztelése, vagyis a vízszentelési szertartás. A szentmise keretében a lelkiatya megszenteli a sót, melyet a vízhez kever, majd következik a víz megkeresztelése, vagyis megáldása. Sok helyen mirhát is szentelnek ezen a napon. Ilyenkor a pap imádkozva kéri Isten hatalmas erejét a szentelményekre, melyeket az elkövetkező évben használnak.
Joachim Patinir: Jézus megkeresztelése (1515-18) Fotó: Wikipédia
Az ünnep harmadik evangéliumi jelentése Jézus első csodája, mely a kánai menyegzőn történt, amikor a vizet borrá változtatta. Ez volt az első alkalom, amikor kinyilvánította isteni hatalmát. Nemcsak a vízszentelésre, de a házszentelési szertartásra is emlékeztet, hisz a kánai házat megáldotta, megszentelte Jézus jelenléte. (Jn.2,1-12).
Ezzel a nappal kezdődik el a házszentelések időszaka, mely a 19 sz. előtt országszerte gyakorolt liturgia volt. Kárpát-medence-szerte több helyen éltetik ezt a szokást, főleg Erdélyben, de az anyaországban és a Felvidéken is. Ilyenkor, Jézus Krisztus szent nevének segítségül hívásával kér a pap védelmet minden támadással szemben, ami a házat, a ház lakóit, és ingóságait érheti, és a szentelő imádság közben szenteltvízzel hinti be azokat.
Kánai mennyegző, ikon Fotó: Wikipédia
Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit, az idei évben: 20 + G + M + B + 23. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat , vagyis: „Krisztus áldja meg e házat”.
A szenteltvizet a hívek is elvihetik otthonaikba, melyet az év folyamán használhatnak. Így volt ez apáink idejében is, az ajtófélfán, vagy az ajtó mellett a falon tartott szenteltvíztartóból, a házból kimenet és bejövet szenteltvízzel hintették meg magukat. De hintettek az állatokra, a gazdasági épületekre, udvarra, veteményre, emberekre, a bölcsőre és a koporsóra egyaránt. Ittak belőle a betegek, gyengélkedők, de főleg a gonosz kísértései ellen használták.
A karácsonytól vízkeresztig tartó tizenkét nap időjósló napokként is ismert az újév időjárására nézve. Szőlőtermő vidékeken, a megcsordult eresz gazdag bortermést ígért. Amennyiben nem történt meg, a Vince-napon megcsordult eresz ezt kárpótolhatta. A „karácsonyi tizenketted” véget ér január 6-án és kezdetét veszi a farsang. Ez az időszak volt régen a szórakozások, a vigadozások és a pihenés ideje, mely a természet ritmusát követve a határi munkák beköszöntéig és hamvazószerdáig tartott.
Csillagozás, népi dramatikus játék Fotó: Wikipédia
Az ünnepi népszokások másik nagy hagyománya a csillagozás vagy háromkirályjárás volt, mely Erdély egyes tájegységein ma is él. Ekkor dramatikus játékában a bibliai királyokat megszemélyesítő alakok vonulnak fel, akiket – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítenek meg. Legfőbb kellék a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe.
Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. A csillagjátékot vagy a párbeszédes vízkereszti játékot néha leányok adják elő, amikor eléneklik a csillagéneket:
„Ó, mily fényes az a csillag, mely ma támada,
Hívó fénye a világot általragyogja,
a pogányok sötétségét eltávoztatja!
A három bölcs látván a fényt, útnak eredett
S az igaz Fényt megtalálja: a kis Gyermeket,
ki majd egykor összegyűjti mind a népeket.“
Forrás: Katolikus lexikon, Magyar Kurír, Népénektár
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
