2023 elején a napfényben fürdőző örök városban sétáltunk családunk tagjaival. Azzal a szilárd elhatározással, hogy a Tevere partján emelkedő központi zsinagógát (Tempio Maggiore di Roma) és múzeumot az évkezdeti nyugalomban látogatjuk végig a Piazza Gerusalemme-en. A 19 római zsinagóga közül a legnagyobbat, amint fenséges hallgatásával őrzi a közel 2200 éves zsidó jelenlét felemelő és drámai emlékeit.
Egy bizonyos: zsidók és keresztyének, rómaiak és izraeliek egyetértenek abban, hogy „Róma az egyetlen város Európában, ahonnan soha nem űzték el a zsidókat” (idézet a római Zsidó Múzeumban található falitábla bejegyzéséből, címe: Judaism through the Ages). Ez a múzeumi séta, szemlélődés, múltidézés, téridői fizikai és fizikán túli utazás még mélyebben megmarad bennünk, mint a vatikáni ünnepi impressziók. A cikk végén olvasható az a hálaima, amiben a két, közös gyökerű világvallás, a zsidóság és a keresztyénség különös együttléte érezhető. Így már nem is szójáték ez: Jeruzsálem Rómában – Róma Jeruzsálemben.
Történelmi együttélés ezredévei
Az első kapcsolat Róma és a zsidóság között jócskán visszanyúlik a Krisztus előtti 160-as évekre. Akkor a Makkabeusok könyve hagyománya szerint Eupolemus, János fia és Jason, Eleázár fia megjelent a Római Szenátus előtt. Őket Júdás Makkabeus (190–160 Kr. e.) küldte, aki katonai vezetője volt a görög uralom elleni nemzeti lázadásnak Izrael földjén. A hagyomány szerint a két követ a Rómában élő zsidók, kereskedők és szabad szolgák vendége volt.
A zsidóság római jelenléte tovább erősödött akkor, amikor Pompeius Júda elleni hadjárata és kampánya (Kr. e. 63–61) során a foglyul ejtett katonák jó részét a városba hurcolták.
Tovább növekedett a számuk akkor, amikor Vespasianus és Titus Kr. u. 70-ben győzelmet aratott és a zsidóság maradék függetlenségét elorozta, vallási életük szívét pedig, a jeruzsálemi templomot lerombolta. A történész Josephus Flavius és a Titus diadalív domborművei bizonyítják, hogy a rómaiak rabszolgákat és a lerombolt templom kincseit, közöttük az arany Menoraht, gyertyatartót elhozták a Judea Captaból, a meghódított Júdeából. Vespasianus kivetette a fiscus judaicus-t, a félsekeles adót, amit minden zsidónak be kellett fizetnie a kincstárnak, a lerombolt templom javára többé már nem fizetendő tized helyett.
A római birodalmi időkben a zsidó közösség megszaporodott Rómában. Egyre nagyobb befolyásra tettek szert a hivatalnokok, tanárok és rabbik között.
Számos mesterember és kereskedő volt közöttük, de a kultúra emberei is, mint péládul Mattiaben Cherest, a híres yeshiva, tanház, s a rabbiképző akadémia feje a 2. században. Azokban az időkben Rómában már 12 zsinagóga működött, ma 19.
Császárok, írók, rabbik a kapcsolatról
Ovidius, Tibullus, Tacitus, Juvenal ókori íróként, költőként írtak már a sajátos zsidó szokásokról, például a Sabbathról, bár igazi jelentőségével nem voltak tisztában. Sventonius felhívta a zsidók figyelmét arra, hogy vegyenek részt Julius Caesar temetésén, aki védelmezte őket.
Más vallások csoportjaihoz hasonlóan, a zsidókat is teljesen elfogadták a Római Birodalomban, ha nem támasztanak zűrzavart vagy más problémát. Viszont Kr. u. 49-ben, amikor a zsidókat még nem lehetett élesen megkülönböztetni a korai keresztyénektől, Claudius császár elrendelte néhányuk kiutasítását Rómából annak következtében, hogy zavargások törtek ki a birodalom központjában, amelyeket impulsore Chresto, azaz keresztyének idéztek elő.
132-ben Hadrian császár visszaszorította a zsidó ellenállási kísérleteket Izrael földjén és megtiltotta a zsidóknak, hogy végezhessék a körülmetélést és tanulmányozhassák a szent írásokat. Később e szakrális jogokat visszaállították.
A Talmud igazolja, hogy számos zsidó bölcs meglátogatta Rómát, például Gamaliel rabbi, Shimon bar Yochai, EliezerbenYose. Igen sajátosan írtak a városról, egyszerre gyanakvással és csodálkozással: „Tíz értékmérője van a világnak a földön, ebből kilenc Rómában található, s csak egy a világ maradék részén” (Ester Rabba).
Yeoshuaben Levi rabbi azt is megfigyelte, hogy Rómában az oszlopokat kárpitokkal védik a hideg és a hőség ellen, de a szegényeknek csak szalmatégla jut. Rómában ez volt a rend és ilyen volt az igazságosság. Ám a rabbik azt is megállapították, hogy az alapvető szolidaritás a szerencsétlenekkel a zsidóságban ténylegesen működött a bibliai tzedakah, igazságosság mértéke szerint. A megrendítő az, hogy amikor a zsidók még erőteljesen voltak otthon Izrael földjén, Rabbi Dimi ezt írta: „A rómaiak 32 csatát vívtak a görögök ellen eredménytelenül, mígnen belátták, hogy szövetséget kell kötniük a zsidókkal”.
Az Imperium Romanum-ban, a Római Birodalomban a 4. századtól lett államvallássá a keresztyénség.
Jézus meggyilkolásának vádjával és keresztyénellenes összeesküvések vádjával az egész középkoron át Európa-szerte folytatódott az üldözés.
De a 2. századtól kezdve a mai napig Róma maradt az egyetlen toleráns város, ahonnan soha zsidó embert, családot nem üldöztek el vallása, hite miatt. Miközben 1492-ben Spanyolországban országos méretűvé vált elűzésük. Velencében és Itáliában 1516-tól, egy évvel a reformáció kirobbanása előtt, kijelölték az első gettókat, zsidó negyedeket, ahol élhettek. A római gettót 1555-ben létesítették. A Róma közeli tengerparti kikötővárosban, Ostiában pedig már az ókorban volt szép zsinagógájuk.
Zsidó kultúra Rómában
Az az érték, arany, ezüst, drágakő, nemesfémszálas brokát Tóra-takaró, ami különböző előkelő zsidó családok felajánlásaiból maradt fenn kultikus életük gazdagságának tárgyi bizonyítékaként, itt a múzeumban is megjelenik.
Menórák, olvasók, képek és a kultuszi alkalmak különböző időpontjaihoz kapcsolódó szakrális tárgyak, festmények bibliai témákkal, a legkülönfélébb Tóra-tartók pompás áradata tölti be a termeket.
A geometriai formákban pazarul variálódó Dávid-csillagok, betűképek színes világa napokra elég látnivalót kínál. Rómában a zsidó kultúra a legkülönfélébb bibliakiadásokkal, kiváló rabbikkal is jelen volt.
1165-ben Tudelai Benjamin úgy írta le a város zsidóságát, mint akik a szellemi élet fejlődéséhez erős azonosságtudatukkal is hozzájárultak. Magas kulturális szintet képviseltek a filozófiában, a bibliakutatásban, a csillagászatban, az orvoslásban és a matematikában. Római Immanuel Dante kortársa volt, és az Isteni színjáték stílusában héberül írt egy nagy költeményt, a Mahbarot-ot. Nagy valószínűséggel a világon először Rómában jelent meg az első héber nyelvű nyomtatott könyv. A Kabbalahnak is nagy hagyományai voltak, a héber betűk és szavak jelentéstartalmának a kutatásával, elképesztő asszociációkkal.
Hálát virágzó Menorah, Jézus-bárány és 18 áldás
Két tárgy kiváltképpen leköti a figyelmet. Az egyik egy Menorah, gyertyatartó, amit stilizált virágzó mandulafa ágacskákból alkotott meg a művész ezüst, arany, gyémánt, rubin, és más anyagokkal. Párizsban arra a kiállításra készült, amit 2017-ben egyidejűleg rendeztek a Római Zsidó Múzeumban és a Vatikáni Múzeumban. Témája: a Menorah története, kultuszi szerepe és mítosza. Úgy láttam, azt éreztem, hogy a bibliás hit ezredévek ellenére tavaszi virágpompája és jó illata tárulkozik oda évszaktól, évektől, helytől függetlenül Istenhez ebből a különös alkotásból. Miként minden hívő emberből, legyen az zsidó vagy keresztyén. A hála primaverája, örök tavasza ez a Menorah. A megváltottak mandulavirága.
A másik alkotás az a festmény, amelyen egy áldozati bárány néz szembe velünk. Azokon a szemeken át mintha maga a Keresztre feszített tekintete szegeződne a lelkünkbe. Menorah és Bárány, a Piazza Gerusalemme és a nagy zsinagóga ott Rómában mélyen a lelkembe vésték 2023-ra és talán életem végéig a falitáblára kitett Amidah, 18 áldás sorait: „Az Úr, Aki megvédte atyáinkat, oltalmazzon minket is./Ajándékozzon az Úr életet nekünk, és segítsen mindnyájunkat./Szent az Úr./Ajándékozzon nekünk az Úr tudást és ismeretet./Térítsen vissza minket az Ő Törvényének megtartásához./Bocsássa meg bűneinket./Segítsen rajtunk./Építsen fel mindenféle gyengeségből./Ő áldja meg munkánkat és tegye azt gyümölcsözővé./Ő tegye teljessé szabadságunkat./Állítsa helyre felettünk uralmát és ítéleteit./Ő fossza meg minden reménytől a gonosztevőket./ Ő legyen támasztéka az igazaknak./Jöjjön el nemsokára Jeruzsálembe./Az Úr küldje el Messiását, az üdvösség hordozóját./Hallgassa meg I…n kiáltásunkat és vegye fülébe imáinkat./Ő hozza vissza az istenszolgálatot Szent Házába./Legyen áldott I…n minden csodáért, melyek által értünk fáradozik./Hozza el népe számára az Ő békességét, most és mindörökké”.
Jézus követőjeként is csak ennyit tudtam ott és akkor, itt és most kimondani ezután: Ámen.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
