A búcsi Katona Mihály Alapiskola, valamint a Kultúráért és Turizmusért Társulás meghívására a községbe látogatott Blankó Miklós nyelvész és Erdős Róbert operaénekes.
Blankó Miklós 2022-ben szerzett magyar- és történelemtanári diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán, jelenleg az ELTE Nyelvtudományi Iskola doktorandusz hallgatója. Újságíróként, később főszerkesztőként dolgozott az ELTE Online hallgatói magazinnál, egy éven át volt az ELTE Hallgatói Önkormányzat tudományos alelnöke. Az Anyanyelvápolók Szövetsége szakmai munkatársa, az Édes Anyanyelvünk és a Magyaróra folyóiratok szerkesztője. Több mint 300 tanulmányt, szakcikket és publicisztikát jelentetett meg, emellett kiemelkedő tudománykommunikációs tevékenységet is folytat, nyelvészeti műsorok állandó szakértője.
Erdős Róbert 1995. november 11-én született Marosvásárhelyen, ahol a Művészeti Líceumban érettségizett. 2014-ben felvételt nyert a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumba, majd 2017-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének szakára. 2020-ban befejezte tanulmányait a Zeneakadémián klasszikus ének szakon, és előadóművész diplomát szerzett. 2022 júniusában a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen mesterdiplomát szerzett és ezzel befejezte felsőoktatási tanulmányait. Jelenleg nagy változásokon megy át a hangja és Milánóban képzi magát Anatoli Goussev énekmesternél.
A 2020/21-es évadban beteljesült egyik szerepálma, hiszen Erdély szívében, szülőföldjén debütált Tamino szerepében, a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. Ezt követően a budapesti Magyar Állami Operaház magánénekeseként Gyöngyösi Levente Mester és Margaretta operájában léphetett színre, majd Bella Máté Monteverdi Poppea megkoronázásában, Jake Heggie Ments meg Uram c. operájában, illetve Gershwin Porgy és Bess c. operájában. Ezt követően a Szolnoki Szigligeti Színház vendégművésze volt, ahol Lehár Ferenc a Víg özvegy c. operettjében Rosillion szerepét alakíthatta. A budapesti Szent István Filharmonikusok rendszeres fellépője a Pastorale és Felfedező úton című sorozatokban, ahol a művészethez való érzékét több színben is megmutathatja (dal- és oratóriuméneklés, operajátszás, szavalás, műsorvezetés).
Az iskolában megtartott találkozón Blankó Miklós előadásában az édes anyanyelvünkről beszélt a tanulóknak.
„Attól, hogy magyar nyelven az anya is édes, és mi az édesanyánktól tanuljuk meg az anyanyelvünket. A magyaroknak – talán éppen azért, mert annyira különbözik a többi nyelvtől – különösen fontos az anyanyelv, a nemzeti identitásunk része. A Magyar Rádióban közel száz esztendeje létezik az Édes anyanyelvünk című műsor, és magam is szerkesztőként dolgozom az Édes Anyanyelvünk című folyóiratnál. A nyelv, úgy tűnik, kétségtelenül ápolásra szorul: pontatlanul fogalmazunk, túl sok idegen szót és rövidítést használunk, és a közösségi oldalakat elnézve, bizony nem éppen tökéletes a helyesírásunk sem. Változik a nyelv, alkalmazkodva a körülményekhez és az életmódunkhoz. Nem a nyelv felelős azért, hogyan használjuk, hanem mi magunk. A nyelvhez érzelmi alapon viszonyulunk, és akinek fontos, az igyekszik megóvni azt. A világ azonban rohamosan változik, rengeteg új dolog van az életünkben – digitalizáció, internet, közösségi oldalak, chat, SMS, mesterséges intelligencia stb. –, amit nevén kell nevezni. Azt sem mondhatjuk, hogy a fiatalok nem törődnek a nyelvhelyességgel, csak más körülményekbe születtek bele, és minden generációnak az a normális, amibe születik és nevelkedik. A nyelv mindig is változott – már Kazinczy is nyelvújításról beszélt –, csak most ez a változás lényegesen gyorsabb, ezért tűnik drasztikusnak. A nyelvi változás nem kell, hogy igénytelenséggel járjon. Felgyorsult minden, s ez a beszédre is hatással van, és ez olykor az érthetőség rovására megy: rövidítések, kiesnek hangsúlyok, eltűnik a beszédből a szünet. A másik kérdés pedig az idegen szavaké. Nyelvünkben megmutatkozik, hogy mikor milyen kultúrával voltunk kapcsolatban, hiszen régen is így volt ez, lásd a török és szláv jövevényszavakat. Kétségtelen, hogy az informatika, a világháló elterjedésével sok angol kifejezést is átvettünk. Az új technológiáknak és az informatikának köszönhetően jó néhány szó tükörfordítással került a nyelvünkbe, amire eddig még nem sikerült igazán jó magyar elnevezést találni. A nyelvművelő pedig megpróbálja tanácsadó jelleggel formálni is a nyelvhasználatot. Hiszek abban, hogy van egy norma, amihez igyekeznek igazodni az emberek határainkon innen és túl. Minden fórumot megragadunk, hogy felhívjuk a figyelmet anyanyelvünk ápolására, hiszen ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyek kifejezik az identitásunkat, gazdagítanak bennünket, és hozzásegítenek a sikeres és boldog élethez.” A találkozó végén az általa összeállított nyelvi kvízen vettek részt a tanulók.
Délután a vendégek megtekintették a Babamúzeumot, majd a múzeum Jászolos termében beszélgetésen vettek részt, ahol Csekes Ilona és Molnár Zsuzsanna búcsi múltkutatók köszöntötték őket
Blankó Miklós előszeretettel beszélt családja búcsi gyökereiről, hiszen ő Nagy István református lelkész és amatőr botanikus dédunokája.
Nagy István botanikus 1905-ben született Búcs községben. A gimnáziumot Pápán és Érsekújvárott végezte, a főiskolát (református teológiát) pedig Losoncon. 1926-tól 1947 végéig Alsófegyverneken (Zbrojníky) működött. Az áttelepítés után a villányi állomáshelyén tartott szolgálatot. A településen egészen 1947-ig nem éltek reformátusok, csak ekkor kezdtek el a Felvidékről Villányba költözni. Sokáig nem kaptak helyet az istentiszteletek megtartására, így évekig az iskolában és az akkori lelkipásztor, Nagy István otthonában tartották az alkalmakat. Később Villány központjában kaptak egy százéves házat, ott alakította ki gyülekezeti termét a közösség. Tulajdonképpen a felvidéki magyarok alapították a gyülekezetet. Ők voltak azok, akik a csomagjaikba rejtve áthozták a határon azt az úrvacsorai kelyhet, amelyet ma is használunk.
A lelkészi teendői mellett Nagy István csakhamar felismeri a botanikai szempontból szinte egyedülálló környezetet. A növénygyűjtést, a Szársomlyó különleges flórájának tudományos feldolgozását 1955-ben kezdi meg. Első ilyen irányú cikke 1958-ban jelenik meg a Botanikai Közleményekben: a második a Janus Pannonius Múzeum Évkönyvében 1963-ban; harmadik közleménye már tanulmány, amelyet dr. Vörös László Zsigmond főiskolai tanárral, mint társszerzővel írt. A dolgozat a Pécsi Tanárképző Főiskola tudományos kiadványában jelent meg. A szerzők a villányi ún. Somsich-hegyen általuk fölfedezett bámulatos gazdagságú növényvilágot ismertetik dolgozatukban. Kutatásai több vonatkozásban módosították a szakirodalom ismert adatait, így például 140 olyan növényfajt talált meg Villány környékén, amelyeknek déli határául eddig a Mecsek vonulatát tartották a botanikusok.
A rendezvény végén Erdős Róbert bemutatta kivételes hangját, majd a közös éneklést követően kötetlen beszélgetésre került sor.
(Miriák Ferenc/Felvidék.ma)