Fehér liliomok elmúlásillatú útján jövök Hozzád, Uram, és népi, meg egyházi siratóénekek messziről és idők mélyéből hullámzó dallamait sodorja felém a tavaszi szél. Azokra gondolok imáimban Előtted, akiknek még a halálban sem jutott nyugvóhely, sírhalom. Sír a lelkem azokért és azok helyett, akik mezőkön és városok törmelékhalmai alatt, erdők csendjében, hulló falevelek takarója alatt vagy acélművek titkos járataiban temetetlenül hevernek szerteszét. Egyedül csak a Te tekinteteddel jelölt, ismert helyeken, tetemvárosokban, senkiföldjén, vagy a szemlátomást növekvő sírhantok alatt. Jaj, Uram, feljajdul bennem a Lelkedből lelkedzett lélek.
Rájuk gondolok másokkal együtt én is, meg ezernyi, már csak siratni, de gyászolni sem tudó túlélő nevében kérem, mert csak ez maradt, végső tettként az ima:
legyen égi tekinteted előtt azok arca, akik ott maradtak a hadak útján súlyos semmiket, válaszolatlan kérdéseket hordozó szívvel, néma miértjeikre választ sem várva.
A reszkető kezű, levegőtlen pincékben megbúvó öregekre, az alig csorduló vizű esőcsatornák vízében törmelékport arcukról-kezükről lemosni próbálókra, gyermekekre és anyukákra, nagyszülőkre, meg azokra, akik a félelem túlterhelésében meg sem rezzennek a mind gyakrabban felzúgó szirénák visítására…
Rájuk gondolok én is, Hozzád jajduló szóval. A magyar hazányi menekültre, akik idegen országokban ébrednek-fekszenek, de makacsul hazajáró lélekkel és otthonsirató szívvel, meg azokra, akik a tavaszi sártenger tanksüllyesztő marasztalásában már menekülni sem tudnak, akik csak hadibenzin bűzös égéstermékével burkolják arcukat, zubbonyukat, a minden irányból messzi földnek tűnő haditerep küzdő, küszködő, halálbemenetelő katonáira, ifjakra, alig éltekre és obsitosokra, ukránokra, magyarokra, oroszokra, a halál vőlegényeire. Utolsó szívdobbanásukban takarja be Lelked a lelküket, kedves emlékképek simogatása kísérje Eléd őket. Fogadd haza őket Országodba, élet és halál Ura.
Közben újra és újra fölzúg lelkemben a balkáni háború után végleg kihaltnak hitt szófordulat: Soha többé!
Akarsz-e Uram, annyi bűnnel öntetováló népeidnek megkönnyebbülést adni, s minden szinten szinte mindenkit eljuttatni a belátásig, hogy egyre hangosabb és éghorizontú kiterjedésben hangozzék föl végre a kiáltás minden nyelven: Soha többé!?
Legyen végre béke már!
Mielőtt végleg ajkunkra dermed, lelkünkbe némul ez a kiáltás, mielőtt alig lesz maradék nép a napkeltében és a napnyugtában, maradék ember, aki ezt kiáltsa: Soha többé! Mielőtt ítéletünkre hangzana e két szó, hogy ilyen népeket soha többé nem akarsz látni az egykor termékeny földek és folyók partján, kultúrákat, vallásokat és hiteket gyakorlókat, bármely zászlók alatt éljenek-haljanak is. Uram, ezt Te nem akarhatod! Ezért Hozzád jajduló szóval mondjuk:
Uram, irgalmazz, Krisztus kegyelmezz, nehogy ellenünk forduló szó legyen, végítéletünkre ez: Soha többé.
Liliomok temetőillatú tömény illatával jövök Eléd, Uram. Irgalmadra és fogadásodra kérlek, amit magadnak tettél, hogy nem lesz többé sem özönvíz, sem tengernyi jajözön, nem lesz istenítélet a földön a végítélet előtt, sőt eljön majd az idő, amikor együtt lakozik a bárány és a farkas, a párduc és a gödölye, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket (Ézs 11,6) – ukrán, orosz, magyar és minden nép – és senki senkire nem mondja ki a Soha többé ítélő szót, hanem csak arra, ami embernek és népeknek ellensége: a bűnre, a hazugságra, a gyűlöletre, a testvérháborúra.
Uram, állítsd helyre, kérünk, szavaink eredeti, de hamissággal kiforgatott, megrontott értelmét, s engedd ajkainkra venni, kimondani igazi tartalmukat: Soha többé ne legyen semmi és senki, aki liliomaidat sárba tapossa, temetetlenül hagyja heverni képedre alkotott teremtményeidet, Isten hozzádot soha többé ki nem mondó kiskatonáidat.
Uram, állítsd helyre a népek szívét és értelmét, hogy a békesség útját keressék és boldogító köszöntéssel hívja a holnapot minden nyelven minden ember: Isten adjon új napot!
Uram, liliomaid még életillatú útján jövünk Eléd, és a könnyek útján, meg a vérrel színezett folyók útján: könyörülj rajtunk, hogy újra megtalálja szavunk szívünkben és szánkon azt az üzenetet, amit Te rejtettél beléjük, Keleten és Nyugaton, Északon és Délen: SOHA, DE SOHA TÖBBÉ! LEGYEN VÉGRE VÉGE MÁR!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
