Weöres Sándor, Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós, 1913. június 22-én született Szombathelyen.
Apja, id. Weöres Sándor hivatásos katona, huszártiszt, földbirtokos volt, anyja, Blaskovich Mária nagyszebeni, részben szerb polgárcsaládból származott, akitől művészi tehetségét örökölte. Két testvére volt, Anna és István.
Tanulmányait a pápai evangélikus elemi iskolában kezdte meg, majd a csöngei evangélikus elemiben folytatta, ahol azonban rossz egészségi állapota miatt az iskolát magántanulóként végezte el. 1924-től a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnázium diákja lett.
1928 nyarán a szombathelyi Hír közölte első novelláját, ősszel pedig négy verse jelent meg az Erő című lapban. Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője kedvezően fogadta első verseit. Kosztolányi Dezsővel és Babits Mihállyal is személyes kapcsolatba került.
Győrben folytatta tanulmányait, majd 1931-től Sopronban tanult s itt érettségizett.
1931 végén néhány versét elküldte Babitsnak, aki a Hajnal címűt (amelyet Weöres 1934-ben Cselédlányok címmel vett fel első kötetébe) a Nyugat 15-16. számában jelentette meg. 1931 telén két újabb verse is megjelent, majd 1941-ig – a folyóirat fennállásáig – összesen 64 verse volt olvasható.
Weöres Sándor, magyar költő (Fotó: Wikipédia)
Még középiskolás korában ismerkedett meg Illés Árpád (1908-1980) festőművésszel, akivel életre szóló barátságot kötött. Kapcsolatukat az Országos Széchényi Könyvtár 2013-ban Weöres Sándor születési centenáriumára rendezett kiállítás honlapja részletesen bemutatja.
Érettségi után másfél évig apja gazdaságában dolgozott, majd beiratkozott a pécsi Erzsébet Tudományegyetem jogi karára, melyet rövidesen felcserélt a bölcsészkarra, végül filozófia-esztétika szakon szerzett diplomát. Már egyetemistaként bekapcsolódott a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába, részt vett a pécsi Öttorony című lap szerkesztésében is.
Első verskötete Hideg van címmel 1934-ben jelent meg, a következő évben Baumgarten-jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült, ebből finanszírozta észak-európai és távol-keleti útját.
1941-től a pécsi Városi Könyvtár vezetője és a pécsi Sorsunk folyóirat társszerzője volt. A Nyugat 1941-es megszűnése után a Magyar Csillag, a Válasz, később a Diárium lapok közölték írásait.
1943-ban az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. A második világháború végén a csöngei apai birtokon tartózkodott, majd rövid ideig Székesfehérváron volt múzeumi tisztviselő. 1947-ben feleségül vette Károlyi Amy költőnőt, akivel csaknem egy évet ösztöndíjjal a római Collegium Hungaricumban töltött. Hazatérése után, 1949-től politikamentes alkata és formalizmusa” miatt, csak a magyar irodalomban új minőséget jelentő gyermekversei (a Bóbita, Ha a világ rigó lenne stb.) és műfordításai jelenhettek meg.
Weöres Sándor és Károlyi Amy sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben (Fotó: Wikipédia)
1956-ban kiadták ugyan A hallgatás tornya című válogatáskötetét, de 1964-ig a “tűrt” kategóriába besorolt szerzőként ismét nehezen tudta írásait megjelentetni. 1959-ben Kínában, 1966-ban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tett körutazást. 1964-ben Tűzkút című kötete jelent meg Párizsban, majd 1968-ban Magyarországon, a pályája egyik csúcsát jelentő Merülő Saturnus című kötete látott napvilágot.
Helyzetét 1970-ben a Kossuth-díj erősítette meg. A pénzjutalomból alapította meg a Pásztor Béla-díjat fiatal költők számára. 1972-ben jelent meg Psyché című kötete, amelyben egy elképzelt 18. századi, arisztokrata származású, félig cigány költőnő, Lónyay Erzsébet nevében írt verseket és fiktív naplót.
Weöres Sándor és felesége Károlyi Amy 1965-ben (Fotó: Fortepan)
A könyv, amelyből Bódy Gábor rendezett filmet, Weöres szerepjátszó készségének és sokszínű stílusának legszebb példája. 1977-es Három veréb hat szemmel című kötete a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból nyújtott válogatást.
Életművében külön fejezetet jelent műfordítói munkássága, amely a költészet szinte valamennyi területére és korszakára kiterjedt.
1982-ben (Székács Verával együtt) elsőként jutalmazták Magyarországon Forintos Díjjal, a műfordítóknak járó legmagasabb szakmai elismeréssel. (A kitüntetés nevét 2002-ben Hieronymus-díjra változtatták.) Az “egyetemesség dalnokának” is nevezett költőt különösen az antik kultúra és a keleti irodalom vonzotta, felfogására a keresztény és a platóni szemlélet egyaránt hatott. Megannyi műve, köztük A holdbéli csónakos mesejáték, A kétfejű fenevad dráma, a Theomachia oratórium, a drámai költeményei, valamint a minden hangnemben és versformában írt műve ugyanolyan színvonalon íródott.
Utolsó nagy fellépése Londonban volt, ahol 1980-ban felolvasóestet tartott. Hosszan tartó, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1989. január 22-én.
Forrás: Wikipédia, Papageno.hu.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
