Nemrégiben jelent meg a Szombat című zsidó politikai, kulturális és tudományos folyóirat 6., nyári száma. Ez a lap tízszer jelenik meg évente. Legfrissebb száma zömmel felvidéki témákkal foglalkozik.
Természetesen érinti a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség élén történt változásokat ugyanúgy, mint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége élére került dr. Grósz Andor személyét, aki békét, nyugalmat és megértést szeretne elérni a közös út kialakítása érdekében.
Kovács Éva a kassai zsidóság választási viselkedésével foglalkozik a két világháború közötti időszakban. Rögtön a rendszerváltás után Kassán kutatott, s így még sok olyan emberrel tudott beszélni, akik ma már nincsenek köztünk. A levéltári „holt” anyag nem képes visszaadni az egykori valóság teljességét. A zsidó pártok Kassán 4–10%-ot tudtak megszerezni. Így mind a parlamentben, mind a helyi önkormányzatban szerepük elenyésző volt. A zsidó nemzetiségűek fele, esetleg kétharmada szavazott a zsidó pártokra, de nem mindenki vallotta magát zsidó nemzetiségűnek. Általában 20–40%-uk szavazott a zsidó pártokra, a többiek a baloldaliakra, illetve a Magyar Nemzeti Pártra voksolt. Kovács elemzéséből kiderült, hogy a zsidók és magyarok 1935-ben kétszer annyian szavaztak a magyar pártokra, mint amennyien a hivatalos statisztika szerint jogosultak lehettek volna! (Ennyit a csehszlovák statisztikai adatok hitelességéről!)
Filep Tamás Gusztáv Avigdor Hameiri (eredetileg Feuerstein;1890–1970) világhírű héber írót, a magyar irodalom rajongóját és elkötelezett fordítóját mutatja be, akit sajnálatos módon nem tartunk különösebben számon. Őt akár „elfogultan” lángoló zsidó magyar nacionalistaként könyvelhetnénk el. Szabó Dezső Elsodort faluját nem tartotta antiszemita munkának és Herczeg Ferenc Bizánc c. drámáját világirodalmi rangúnak hirdette.(Ezt a művet Trianon megsejtésének tarthatjuk.)
Hadd jegyezzük meg, az írásból kiderül, Lenin (akinek családfáján zsidókat is találunk, bár ennek nyilvánvalóan nem volt tudatában) úgy vélekedett a zsidókról, hogy „Palesztinába velük, de rögtön”. Hameirinek ezután nem lehettek illúziói.
Hameirivel a Prágai Magyar Hírlapban R. Vozáry Aladár készített interjút 1932-ben és 1933-ban. Bajtársak voltak, hiszen az első világháborúban harcoltak. 1913-ban, a bécsi cionista kongresszuson szólították föl, hogy a „paprikás rózsás Petéfit” és Madách Tragédiáját fordítsa le héberre. Avramv Yosefv Stybel (1885–1946), a rongyosnak látszó házitanító, aki mániákusan arról álmodozott, hogy ha Rotschild lenne, akkor fizetné a fordításokat Szophoklésztől Reiner Maria Rilkéig héberre. Ezen sokan kacagtak, de öt év múlva kétmillió dollárt áldozott erre a nemes célra. A háborús konjunktúra tette ezt lehetővé. Igaz, később tönkrement. Sajnálta, hogy Petőfit „nem adoptálhatta a héber irodalom keblére”. Pedig a Boldog éjjel… c. verse páratlan hatást gyakorolt. Jókairól senki sem akarta elhinni, hogy a Holt-tenger tájékát soha nem látta, hiszen olyan hitelesen írt róla. „A magyar patriotizmus és annak heroikus megnyilvánulása közmondásos fogalommá vált az Új-Palesztinában!” Majd még fokozza elragadtatottságát. „Nincs a világnak világvárosa, nagy kultúrcentruma, melyben ma nem lennének művészeti, kulturális vonatkozásokban domináns magyar tényezők”, melyek ne a magyar géniuszt reprezentálnák és szolgálnák. Sokan csodálkoznak, vagy megmosolyogják érte, hogy Kálmán Imrét magyarnak mondja. Azzal vádolják, hogy magyar soviniszta lenne! Azért, mert Korda Sándort magyarnak mondta, egy lap meg is rótta. A magyar sors zordsága megteremtette a világkultúra egyik tehetséges tényezőjét.
A kassai zsidóság gazdag történetét jómagam foglaltam össze. A pozsonyi zsidók történetéről Hrbácsek Noszek Magdaléna szól Viera Kamenická kapcsán. Róla azt mondja, hogy „könyvei az ismeretterjesztésen, történetmondáson, múltidézésen felül erősíthetik a hagyomány rendjéhez való kapcsolódást és a közösség transzcendentális gondolkodását. Az egyén és a közösség erejéről szóló tanulságos mesék rávezetik az olvasót arra, hogy megértse: a közösség, ha úgy akarjuk, több mint egy emberi gyülekezet.” (27. o.) A pozsonyi zsidó negyed már csak az emlékekben él. Mégis tartsuk számon, hogy Chatam Szofer (Mose Schreiber; 1762–1839) jóvoltából lett Pozsony a közép-európai zsidó ortodoxia fellegvára.
Szabó Kitti a pozsonyi és kassai zsidóság életéről szól. „Szlovákia két legnagyobb városában összesen nincs ezer tagja a zsidó közösségnek.” (28. o.) Hogy pontosan hányan vannak, nehéz megállapítani. Ez többek között a borzalmas tapasztalatoknak a következménye, melyek 1945 után is folytatódtak, s melyektől mindmáig sokan nem tudtak szabadulni. Ezért 2021-ben Szlovákiában csak 2007 személy vallotta magát zsidónak. Sokan beszélnek közülük magyarul is.
Bolemant Lilla Dávid Teréz (1906–2002) íróról emlékezik meg. Hőseinek zöme nő volt. Nem azért, mert ő is nő, hanem azért, mert a nő is ember – vallotta. Elfeledett személyiség ő is, mert a szocializmusnak nevezett korszak írástudóit lebecsültük. Akit akkor újságírónak, írónak, költőnek mondtak és nyomdafestékhez jutott, azt a rendszer kiszolgálójának, árulófélének tartottuk. Ezért sokszor bojkottáltuk őket, műveiket nem olvastuk. Én is így gondolkoztam. Nem tudtam volna elképzelni, hogy irományaim nyomdafestéket kapjanak. Ma már kicsit szégyenkezve gondolok erre. Pedig Fábry Zoltán nagyra becsülte felkészültségét. Írt színdarabot, ifjúsági és gyermekirodalmat, szatirikus és humoros műveket. Akadt alkotása, melyet meg is filmesítettek. Olvasmányos sikerkönyveket írt, de a szerző nem ad magyarázatot arra, miért került a feledés homályába annak ellenére, hogy még a Szabad Európa Rádió hullámhosszain Peéry Rezső is méltatta Kásahegy (1967) c. regényét. „Húsz esztendő után először fogalmazta itt meg a valóság nyelvén az író a történelem által pusztulásra ítélt, de a pusztulás korát mégis átvészelő magyar kisebbség szenvedésének krónikáját. Ezért a bátor cselekedetéért kívánkozik ez a kis mű a könyvespolcra…” (31. o.)
Az utolsó írás Štefan Timkoé, aki a Jelentés c. szlovák–cseh–német filmet mutatja be, melyet Petr Bebjak rendező forgatott Alfred Wetzler Amit Dante nem látott c. önéletrajzi regénye alapján. Ez a munka azt örökíti meg, ahogy két szlovákiai zsidó megszökik az auschwitz-birkenau-i koncentrációs táborból azzal a céllal, hogy a világ közvéleményét tájékoztassák a borzalmakról, melyeknek sokan nem adtak hitelt. A recenzens úgy véli, a filmben nem domborodik ki a főhős küldetéstudata a regénnyel ellentétben, még ha központi üzenete nyilvánvaló és érhető is.
34 oldalnyi érdekes és színvonalas olvasnivalót kínál a lap ismertetett száma, melynek alcíme: Felvidéki anzix.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
