A csilizpatasi illetőségű Salló Mihály születési évét, aki valamikor V. László idejében élt, nem tudni pontosan, csak azt, hogy a nevezett királytól kapott vállalkozási engedélyt. Bár ez sem megbízható adat, mert V. László akkor még túl fiatalka volt, helyette Hunyadi János kormányzott, tehát nagy a valószínűsége annak, hogy Salló uram tőle kapta az engedélyt az üzérkedésre, akarom mondani kereskedésre. Erre a korabeli komáromi bírósági bejegyzések (a múzeum levéltári anyagának gazdasági részlegében) engednek következtetni, ott ugyanis bizonytalan adásvételi ügyekkel kapcsolatban többször fölmerült egy Michael Sallus nevű kupec. Lehet, hogy mindez csak légből kapott koholmány, hiszen mindenkinek akad ellensége, pláne, ha üzlettel foglalkozik, olyankor gyorsan szaporodnak az irigyek.
Ettől függetlenül tény viszont, hogy Salló Mihály uram megnősült, egy bizonyos Csekes Annát vett feleségül, aki szintén Csilizpatason született. Hamarosan fiuk született és Gábornak keresztelték, a szomszédos plébánián Jakab páter rajzolta a keresztet szentelt vízzel a homlokára, éspedig 1461-ben az aratást követő tizedik napon. Akkorra Salló Mihály uram már eléggé megszedte magát és terjeszkedni igyekezett, hogy üzleti tevékenységét szélesebb körben gyakorolhassa. Kapóra jött ehhez Mátyás koronázása 1464-ben, mikor Mátyás apjához fűződő kapcsolataira hivatkozva a lakomákhoz szükséges fogyasztási cikkek nagy részét (úgymint nyársra húzható barmok, sertések, valamint szárnyasok és egyéb ínyencségek) Salló uramnak sikerült szállítania, amiért a király háláját bizonyítandó a szolgáltatásért nemesi rangra emelte, s az azzal járó birtokadománnyal tetézte, ami ugyan sajnálatos módon nem sokat ért, mivel lápos volt a vidék Csilizpatas szomszédságában.
Ezek után Salló Mihály, aki ily módon Sallóy lett, nekilátott szorgoskodni, hátha sikerül abból a mocsaras birtokból valami hasznosat kisajtolni. Először is egy takaros udvarházat épített, elég nagy nehézséggel, mert az asszony mindig a sarkában volt a zabolátlan Gábor fiával, aki gyakorta elkalandozott a házhoz vezető csapásról, s menetrendszerűen a mocsárba pottyant, aminek aztán végtelen sírás-rívás lett a következménye. Ne bőgj már Gáborka, csitította az anyja, de Gáborka csak bőgött.
Idegesítő volt ez, s bántotta ez nagyon nemes Sallóy Mihály uramat, mi lesz ebből a gyerekből, kesergett, s meggondolatlanul elpanaszolta ebbéli búját a helyi (csilizpatasi) verscsinálónak, aki aztán visszaélt az információval és versbe szedte, jól kiszínezve Gáborka viselt dolgait (bolond volt a hapsi, félrelépett Gabcsi – ez volt a refrén). Előbb megharagudott evégett nemes Sallóy Mihály uram, de aztán meggondolta magát, a népdallá előlépett Gáborka, alias Gabcsi fia ugyanis híres-neves lett ezáltal, jót tesz ilyen az üzletnek.
Úgy döntött hát, udvarházát síró-rívó fiáról fogja elnevezni, hadd váljon örökkévalósággá a tény, hogy Gabcsi bőg. Úgy is nevezik máig a városkává csinosodó udvarházat, helyi helyesírással és az ottani nyelvjárást követve Gabčíkovonak.
Holott nemes Sallóy Mihály uram neje, az a bizonyos Cseke Anna inkább arra emlékezett, mennyire elbúsult az ura, midőn Gáborka fiuk torka szakadtából bőgött, miután a vízbe pottyant, s úgy maradt a vizes gúnyában, mivel száraz pótruhát sosem hozott, és fázott emiatt rendesen. Szóval azért búsult nagyon az ura, el is mondta azt Anna asszonyság fűnek, fának.
Evégett történhetett, hogy a nép nyelvén az udvarházat, s a körülötte kialakuló falucskát (miután lecsapolták a mocsarat)
a búsuló Sallay uramra emlékezve inkább Búsfalunak, helyi tájszólással pedig Bősfalunak nevezték, ami később Bősre rövidült, s máig is így nevezik gyakran – persze helytelenül – Gabčíkovo büszke helységét.
De az is lehet, hogy a Bőg és a Bús sajátos összevonásával keletkezett a Gabčíkovo helytelen elnevezése. Miként azt Stanislav Kováč, etimológiára szakosodott nyelvész a Nyelv és Élet című szaklap LXXV. évfolyamának negyedik számában megjegyezte, a népi etimológia és a népköltészet öntörvényű leleményességét néha nehéz követni.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
