A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
Soft power – így hívják azt a „puha hatalmat”, amelyet az USA gyakorol a földkerekség egy része fölött bárgyú propagandájával. Kultúrának nem nevezhető az a tartalom, amellyel bódítja – és butítja is – főként a fiatalokat.
Hollywood: magyal erdő.
Elsősorban ez a központja a soft powernek: Los Angeles északi részén elterülő filmváros, amelyet jelentős részben magyarok alkottak. Ricsén született Zukor Adolf, majd Mátészalkán négy évet tanult iskolában. Belőle lett az amerikai filmművészet egyik nagy alakja, Hollywood egyik megalapítója. Életének 103 évébe a Paramount Filmstúdió megalapítása és sikeres működtetése is belefért.
Hollywood kétségtelenül minőséget is jelent.
A soft powernek azonban vannak egészen gügye megjelenései is. Az egyik, a hazánkba a 90-es évek közepén betört Valentin-hisztéria, amelynek a kulturális romboló hatása mellett pozitív foganata is lett: ez „provokálta” ki ugyanis az azóta a legrangosabb magyar irodalmi díjjá emelkedett Balassi Bálint-emlékkard létrehozását, és a Bálint-napi Balassi-fesztivál felfényezését.
Gyakran az ellenállás hoz létre különleges értéket.
Maga a Bálint-nap egyébként jelen volt Európában, így hazánkban is már a fényes középkor ünnepei között. Eredetileg ugyanis európai alkalom a valentinozás, eredetének több regéje Itáliához kötődik. És valóban szép tartalmú tavaszváró – még nem tavaszköszöntő! – ünneplés volt.
Amerikából visszaexportálva azonban hamis.
Akik bedőlnek neki, és begőzölnek tőle, azok nem veszik észre, hogy egyszer csak hívatlanul jött idegenek elkótyavetyélik hazájukból az értékeket, a nemzeti vállalatokat, erőműveket, energetikai hálózatokat, bankokat. És ez a velentinozás célja.
Az elhülyítés.
Hiszen gondoljunk csak bele: aki elbódul olyan „ünneptől”, amelynek semmi köze lelki közössége kultúrájához, történetéhez, emberi környezete eredeti értékeihez, az nem veszi észre, hogy eladják népe talpa alól a termőföldet, lebontják templomait, idegenek töltik meg iskoláit: idegen tanokkal.
Térfoglalás harckocsik nélkül.
Hasonlóan működik a „halogén ünnep”. Ennek gyökere is Európába nyúlik, hazánkban a mindenszentek ünnepe, a halottak napja sok évszázados ünnep, családokat erővel feltöltő alkalom, bensőséges nyitás az örömre.
Egy Amerikából exportált üzleti akció azonban ezt is meghamisítja.
Semmi közünk a „halogénhez”. A népi hagyományban a töklámpás ünnep nemcsak emlék, hanem eleven élmény is. Szépség, amely nem veszett ki, köztünk él. Derűt kelt, barátságot ébreszt, szeretetet forrósít fel, képeket rajzol a későbbi emlékezéshez.
Ám betör az üzleti érdek.
Elcsúfítják üzleteinket és minden népi vásáron megjelenik a „Halogén álarcok”, rendezvényeket hoz tető alá a szélsőség, bugyuta műsorokat is képernyőre tesznek a tehetségtelen, igénytelen, buta televíziósok. Mossák az agyakat a hamis tartalommal.
Miközben a valódi értékek sűrűn körbevesznek bennünket.
A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
Nemcsak fáradozás.
Bátorság is kell ahhoz, hogy a mai világban rájuk találjunk.
(Molnár Pál, gondola.hu/Presház/Felvidék.ma)
