Így, az ünnep tájékán – de gondolom az év folyamán is – egyre több látogatója van a szeretet- és gyermekotthonoknak.
A sok évvel ezelőtt meghirdetett cipősdoboz-akciók napjainkban is élnek. Éltetik, akik adományozni akarnak, s a szeretet ezen formájával látogatnak el az otthonokba.
A párkányi gyermekotthon lakóit is a napokban látogatta meg a marcelházi és virti katolikus egyház híveinek, valamint a hetényi alapiskola diákjainak ajándékaival PhDr. Jelencsics Erich Gábor atya.
A dobozaikban ruhaneműk, tanszerek, könyvek, társasjátékok gyűltek össze.
- (Fotók: Dániel Erzsébet)
- (Fotók: Dániel Erzsébet)
Jelencsics atya elmondta, hogy míg tavaly Ógyallán az autista gyerekek otthonát látogatták meg, idén úgy döntött, hogy Párkányba viszik az ajándékdobozokat, mivel pár évvel ezelőtt e kisvárosban szolgált egy rövid ideig. Nagy szeretettel fogadták az otthon vezetői, s persze a gyermeksereg is, kicsik és nagyok egyaránt. Szerényen, de nagy örömmel fogadták az ajándékokat is, ahogy minden gyermek, boldog mosollyal vették át.
A találkozás bemutatkozással kezdődött, majd beszélgettek, és végül közös imával fejezték be a kellemes együttlétet.
(Dániel Erzsébet)