Bibliai sokszólamúság
Bizonyára sokan nem értik, nem érzik az irgalom szó gazdag jelentéstartalmát. Ott tartunk, hogy leginkább csak azok, akik kinyitják Bibliájukat, vagy fellapoznak egy digitális bibliai fogalmi szótárt. Az Újszövetségben és az Ószövetség görög fordításában, a Septuagintában (LXX) három szó is van ennek a keresztyén, sőt az emberi létezés szempontjából alapvető lelkületi, etikai, emberformáló tartalomnak a megjelenítésére.
A héber Szentírásban a cheszed, a szövetséghez való hűség, az együttérzés szava és a chanan, kegyelem az alapfogalom. Görög megfelelője az eleosz, ami a LXX-ban négyszázszor fordul elő, utalva Isten hűségére, irgalmas szívére, amivel népéhez, teremtett világához fordul. Az Újszövetségben több, mint százszor jelenik meg ez a szó. A másik szó az irgalmasságra a LXX-ban az oiktirmosz, ami csaknem nyolcvanszor fordul elő, az együttérzés értelmében. Olyan mennyei Atyánk van, aki irgalmasságból tartotta meg ó- és újszövetségi népét. A harmadik szó a szplankhna, a szív, a szeretet kifejezője, ahogyan a tékozló fiút megbocsátó szívvel hazafogadja az apa.
Az irgalmasság fogalmában a keresztyén lét, az istenhívő embersors vallási kulcsfogalmát fedezhetjük fel.
Ebből következőleg teljességgel érthető, hogy mind a római katolikus, mind a protestáns és az ortodox felekezetű világ liturgikus, ünnepi rendjében történelmileg kijelölten külön szerepel az a vasárnap, amikor kifejezetten az irgalmasság témájára koncentrálunk. Ekkor is az irgalmasság lelkiségeként, etikájaként, kultúrájaként értelmezett és gyakorolt önértelmezésünkért adunk hálát „a mi Istenünk nagy irgalmasságáért, amellyel meglátogatott minket a naptámadat (Krisztusban) a magasságból” (Luk 1,78). Közel 1,6 milliárd hívő keresztyén. Két gyönyörű története van Bibliánknak, amelyek, ha nem lennének az irgalmasságról szóló Igék százai, akkor is megérthetnénk belőlük a szent Istenben és a bűnös emberben hasonló hangmagasságon megszólaló, egymásra rezonáló létezési alaphangot, a könyörület, az irgalom, az együttérzés lényegét. Ez a két történet: az irgalmas samaritánusé (Lukács 10,25-37) és a tékozló fiút hazafogadó atyáé (Lukács 15,11-24). Mindkettő az irgalom, az isteniből táplálkozó, általa motivált emberi irgalom, könyörületesség, együttérzés világtörténelmi, megváltás-történeti paradigmája, parabolája, példázata és egyben normája is. Kulcstörténetek. Az irgalmasság vasárnapjának mindenkori sorsfordító, üdvözítő örömüzenetei.
Az irgalmasság bibliai kultúrája állandó kihívás minden korban
Három éve, itt a Felvidék.ma online felületén jelent meg írásom Mit tehetünk 2021-ben az irgalmasság etikájáért és kultúrájáért? címmel. Ebben példákat említek arra, miként lehet ezt az istenlényegű, bibliai etikai és lelki kultúrát gyakorolni. A történelmi példák közül most egy-kettőt felidézek annak érzékeltetésére, hogy különböző korokban, különböző égtájakon élők mennyire fontosnak érezték az emberlétnek minőségi karaktert, többletet adó irgalmasságot. Éles vertikális fényt, a naptámadat krisztusi fényét vetítik bele napjainkba e példák. A mai, elképesztően leromlott általános irgalmatlansági ellen-kultúrálatlanságában, a könyörtelen, szolidaritásvesztő, emberromboló hatásözönben megérezhetjük e példák hatalmas hívását, kihívását, intését.
Elsőként a hanvai próféta-papköltő, Tompa Mihály sorait idézem, amelyek az irgalmasság égi naptámadatának bibliai szavaira rímelnek: „Ki adsz a földnek fényt és harmatot: Fényt, s harmatot lelkünknek adj!”. Vagy Luthert: „Krisztusban jelent meg az irgalmasság a földön emberi alakban”. Ugyanígy Abraham Lincoln amerikai elnök érvényes, iránymutató megállapítását: „Senki ellen gyűlölet. Mindenki iránt irgalom – ez a demokrácia alapja”. Vagy a német szociális keresztyénség atyjának, Friedrich von Bodelschwingh-nek társadalmi-politikai iránymutatássá vált szavait: „Soha ne a pénz legyen a király a nemzet életében, hanem az irgalmasság – akkor lesz jó a királyság”. Hol vagyunk ezeknek az irgalmasság-iránytűknek útmutatásaitól – egyénileg, közösségileg, sajtóban és közbeszédben, egyházban és társadalmi intézményekben?
A mesterséges intelligencia tud-e az irgalomról, ha így fogalmaz: nem hiszek semmiben
Szövegeket biztosan tud idézni, többet, mint ez az írás. De van-e fogalma arról, mit és hogyan lehet, kell e fogalom alatt érteni, ennek értelmében élni, tenni? Megélni ebből embertársaink és önmagunk, emberi lényegünk fenntartása, átmentése, továbbadása céljából?
Minap az egyik magyar hírportál újságírója újdonságként publikálta a kérdést, ami már hónapok óta elhangzott a nemzetközi sajtóban. Arról, hogy az Ameca robotot, az Engineered Arts brit vállalat által csúcsra fejlesztett, mesterséges intelligenciát tesztelő robotikát megkérdezték: hisz-e Istenben? Az emberi érzelmeket szemével, szájával kifejező, a dühöt, örömet, meglepettséget, félelmet imitáló, utánzó, intelligens csúcsszerkezet ezt a választ adta: NEM HISZEK SEMMIBEN. Intelligens nihil? Avagy a digitális ateizmus jele ez? Vannak olyan tudós és programozó kíváncsiskodók, akik másfajta kérdésekkel bombázzák a „művi intelligenciát”: Hiszel Istenben? Tudod-e, hogy van Isten?
Mások másként fogalmaznak: vajon az emberek hisznek a Mesterséges Intelligencia istenségben? Hihetünk-e a MI-nek, az algoritmusnak, ha hisz Istenben?
Ami elsőként szembetűnő a kérdésekből: a képzetzavarok és az emberi gondolkodás sajátos minősége. Mesterséges Intelligencia-istenről beszélni szembeszökő szemléleti káoszt mutat. Nem részletezhetem most a súlyos filozófiai, teológiai, erkölcsi kérdéseket, amelyeket ezek a fogalmazások felvetnek.
Irgalmasság vasárnapján azonban megkerülhetetlen a kérdés: ha a mesterséges intelligenciának nincs hite, gyakorlatilag istenfogalom nélküli megfogalmazást ad, az istendimenzió hiányát leplezik le a szavai, akkor mi várható a jövőben tőle? Elektronikus fogalomtár lesz? Vagy számára rosszul feltett emberi kérdésekről van szó? Lexikontudását jellemzi, hogy a vallásról szóló megfogalmazások között a MI igencsak érdekeseket állít. Véleményem szerint ebből a mesterséges kijelentéskáoszból egy valami abszolút nyilvánvalóan kiderül, ami kimaradt eddig: az, hogy
Isten az embert úgy programozta be, úgy alkotta meg, teremtette meg a maga képére és hasonlatosságára, hogy Alkotóját leképező, imitáló erkölcsi lény legyen. Aki képes a jóra, a szépre, a nemesre, az igazra, a felemelőre.
Aki képes az összetört vagy soha el nem készült digitális tükör helyett beletekinteni a tökéletes törvénybe, a Tízparancsolat iránymutatásába, történelmet emelő igényrendszerébe, s képes követni is azt. Ezzel szemben: az emberek által kreált Mesterséges Intelligencia kinek és milyen minőségi igényét valósítja meg? Annak az embernek, csoportnak a szintjét, aki létrehozza, programozza. A hatalmas kulcskérdés itt rejtőzik. Olyanok alkották-e meg a Mesterséges Intelligenciát, akikből már kiveszett vagy akik tudatosan mellőzik az emberlét kulcsiránytűjét, az irgalmas szamaritánus és a tékozló fiú sorsdöntő históriáját? A conditio humana-t, az emberalkotói alapfeltételt? Avagy erre még van remény?
Irgalmasság vasárnapján egyre durvábban irgalmatlanná, könyörtelenné, szolidaritás vesztővé váló világunkban imádkozzunk a minden irgalom Atyjához, hogy nekünk, embereknek, a Teremtő által irgalomra programozott lényeknek legyen annyi józanságunk, hogy éberen őrködjünk szamaritánus létünk megmaradása fölött. A tékozló fiú példázatában ránk testált irányvétellel pedig a hazavágyáson, az emberi ittlétben is az isteni ottlét, máslét, hitében, létteljességünk rangjához illően próbáljunk megállni, élni, nem csak elpazarolni földi időnket. Isten irgalmas szeretete vezessen ebben minket!
(Dr. Békefy Lajos)
