Egy társadalom, ha meg akar maradni, kénytelen az együttélés szabályait megfogalmazni. Vannak írott szabályok (törvények), és vannak íratlanok (mint például az udvariasság). Ezek az adott társadalom kultúráját, hagyományait, szokásait tükrözik – azért van az, hogy annyira eltérőek szoktak lenni.
Mifelénk Európában a zsidó-keresztény hagyomány adta szabályok a döntőek – legalább azoknak kéne lenniük. Ezek javarészt – nem meglepően – a Bibliában olvashatók. Mint például a tízparancsolat. De nem csak szabályok, mély bölcsességek is vannak ott, bár ritkán tudatosítjuk. S ha rájuk bukkanunk, megdöbbenünk, mennyire aktuálisak, mintha a mai kornak címezték volna, mintha korunkat kommentálnák, hogy rendet teremtsünk idegen útvesztőbe elkóborolt tudatunkban. Mert Čapek szerint is az Ótestamentumnak igaza van: „Üvöltözéssel néha erős falakat is le lehet dönteni. De üvöltözéssel nem lehet semmit fölépíteni.”
Vagy lásd az ApCsel 8,18-20-ban található sorokat: „Amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel közvetítik a Szentlelket, pénzt ajánlott föl nekik: Adjatok nekem is olyan hatalmat – mondta –, hogy akire csak ráteszem a kezem, megkapja a Szentlelket. Péter elutasította: Vesszen el a pénzed veled együtt, mert azt hitted, hogy az Isten ajándékát pénzen lehet venni.”
Az Újszövetség eme része valószínűleg Kr.u. a második században keletkezett. Vajon miért, és mi változott azóta? Vajon mások, jobbak lettünk-e? A szöveg szerzője korabeli tapasztalatból indult ki: Simon az apostolok képességét pénzért akarja megvásárolni. Mert úgy hiszi, hatalmat pénzért lehet szerezni. Mert úgy véli, akinek pénze van, annak hatalma is van.
Ismerős a helyzet? Máig sokan hiszik ezt. Nem eredménytelenül: pénzért szerzett hatalmukkal terrorizálják az embereket, a közösséget. Holott Péter világosan fogalmaz: Isten ajándéka nem eladó. Azt pénzért nem lehet szerezni. Sem hitet, sem igazságot, sem szeretetet.
Sajnos nem csak a pénzes emberek gondolják így, túl sokan hiszik azt. Azok is, akik szavazati jogukkal élve bedőlnek a propagandának, a választást megelőző pártpolitikai handabandának. Akiknek a kenyér ára és a következő étkezés a legfontosabb, s nem gondolnak a következményekre.
Nem is olyan régen még a béke fogalmának nagyobb súlya volt. Most meg mást sem hallunk, hogy háború kell. Pedig abban – a tárgyi veszteségeken, romboláson túl – emberek halnak meg. Mégsem vagyunk képesek észrevenni, hogy a béke a szeretet, a tolerancia törvénye. A háború pedig törvénytelen! Annak ellenére, hogy tulajdonképpen legalizált gyilkosság. Erről szól az ötödik parancsolat: ne ölj! Ezt miért szabad a háború nevében? Azért, mert pénzt szereznek rá? Nem beszélve arról, hogy nem csupán testet lehet ölni, hanem lelket is. Ha nem sajátunk a pozitív értékekbe vetett hit. De az pénzért nem kapható. Pénzért igaz békét ma sem lehet vásárolni. Tudom, sokan nem tartják fontosnak az Istenbe vetett hitet. De aki a háború ellen van, az Istennek tetsző értékben hisz. Olyan értékben, mint amilyen a béke tisztelete, vagy akár a kisebbségi egység, a közös érdekért, értékeinkért való kiállás –mindezt nem lehet semmi kincsért megvásárolni,
Ez a választásoknál is kiderül. Klebersberg Kunó vagy száz évvel ezelőtt úgy vélte, előbb a kulturális demokráciát kell létrehozni, s arra építkezve lehet megvalósítani a politikai demokráciát. Magyarán: előbb az embereket föl kell világosítani, megtanítani gondolkodni, hogy tudatosan és megfontoltan tudjanak a valódi értékek mellett kiállni, hogy ne közvetlen piti érdek vezérelje őket.
Ez, úgy tűnik, elmaradt. Vagy? Az történt, hogy a választási kampányok arra irányulnak, ne lássák a választópolgárok a lényeges összefüggéseket, a valós értékeket, hanem csak a pillanatnyi előnyt. Miközben szó szerint elhisznek mindent, amivel a választási kampány alatt etetik őket. Végső soron szívünkkel, nem föltétlenül meggondolt érvek alapján választunk, s nem a fejünkkel, pedig érzelmeink sajnos nem mindig megbízhatóak, a választási preferenciák ingadozása is erről szól. Ezért volna hasznos ilyenkor az eszünket is használni. Hogy ne anyagi juttatások kilátásba helyezésével vásároljanak meg. Hogy saját értékeinket hűtlenül el ne hagyjuk, azokat az értékeket, amelyek sem pénzért, sem aranyért meg nem vásárolhatók.
Mert annak aztán következménye van.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
