Az évközi idő és az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztus Király ünnepét üli a katolikus egyház, mely egyben november utolsó vasárnapja.
Ezen a napon ér véget az egyházi év.
A következő vasárnap már december 1-je lesz, mely egyben ádvent első vasárnapja és az új egyházi év kezdete.
A liturgikus év végére helyezett ünnep, összefogása, csúcspontja mindazoknak a misztériumoknak, amelyekről az év során az evangéliumi elmélkedések szóltak.
Krisztus Király vasárnapja az egyház egyik főünnepe, amelyet XI. Piusz pápa rendelt el az 1925-re hirdetett szentévet lezáró apostoli körlevelében. Krisztus királyként való tisztelete azonban nem huszadik századi gondolat.
Krisztus ábrázolása a pécsi Krisztus Király-templomban (Fotó: Wikipédia)
„Már régi általános szokás Krisztust bizonyos értelemben Királynak nevezni a kiválóság ama legfőbb foka miatt, amellyel az összes teremtmények fölé emelkedik. Így mondjuk, hogy az emberi ész fölött uralkodik, nemcsak elméjének éle és tudásának gazdagsága miatt, hanem azért, mert Ő az Igazság maga, és szükséges, hogy a halandó emberek az igazságot tőle merítsék és engedelmesen elfogadják” – írta XI. Pius enciklikájában.
Amikor a királyokról beszélünk, visszaemlékezünk a gyermekkori mesékre és a történelem órákon tanultakra, királyokra és királyságokra. Nemzetünk uralkodói közt vannak tiszteletreméltók és szentként tisztelt királyok, akiknek tetteiről megemlékezünk.
Jézus királysága azonban teljesen mást jelent számunkra, mert minden emberi elképzelést felülmúl. Ő a mindenség királya.
Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt (Fotó: Wikipédia)
A Jézus és Pilátus közötti párbeszédben ezt mondja: „Igen, király vagyok.” Előzőleg már kijelentette: „Az én országom nem ebből a világból való.” Azaz nem történelmi uralom, nem ideig tartó politikai hatalom, hanem az idő és a történelem fölötti örök hatalom. Az Igazságot hirdeti, és elvezeti hozzá az embereket, megszabadítva őket a bűn és tévelygés sötétségétől. Benne az Igazság jött el közénk, emberek közé.
Fiában az Atya tesz tanúságot magáról, és bizonyítja életáldozatával, hogy a bűn következménye sújtja az embert a halálban, amit Jézus is elszenvedett.
Ő, a bűn nélkül való, magára vette bűneinket. Ezért jelenti ki csak ekkor, az emberi szenvedés sötét órájában, amikor a világ, úgy tűnik, legyőzi őt, hogy „Igen, király vagyok.” A kereszt felé indulva, hogy onnan, a kereszt trónjáról vonzzon magához mindenkit.
A Király ünnepe van, a Királyé, aki szolgálni jött.
Aki kiüresítette önmagát, hogy betöltsön Isten szeretetével. Aki barlangistállóban sírt föl, de hangjába beleremegett a világmindenség. Aki gyógyított testet és lelket. Aki lehajolt, és megmosta tanítványai lábát. Akiben beteljesedett az örök szeretet, ott, a kereszten.
Népénektár
„Ó, édes Jézus, ég és föld dicsőséges királya,
hozzád repes az angyalok alázatos imája.
Édes igád terhe ellen fellázadt a gonosz szellem,
szívek trónját bitorolja, de mi híven kiáltunk:
Jézus a mi királyunk.”
(Egyházi népének a Gimesi kéziratos énekgyűjteményből)
(Berényi Kornélia / Felvidék.ma)
