Meg nem tudnám mondani, mi lenne velünk, velem vasárnapok nélkül. Hiszen ember milliárdokkal együtt nekem is, felmenőimnek is századokon át vasárnap ünnepi cezúra volt a fárasztó, kimerítő hétköznapok után. Régebben még hozzá tartozott az otthoni ünnepi asztal, az együtt étkezés, a családi beszélgetés sokszínű, komfortérzettel ajándékozó rituáléja. Meg az, hogy minden vasárnap templom, találkozás istentisztelet előtt-után a kedves református arcokkal, társakkal. Meg annyi minden mást is jelentett.
Semmiképpen nem csak az étkezést vagy az alváspótló lustálkodást. És nem a bevásárlóközpontok gyorséttermeit, mozitermeit, az ínyenckedő vagy finnyáskodó haskultuszt vagy gurmankodást. Mai európai és amerikai vasárnap-szociológiai felmérések igazolják, hogy lehet vasárnapi neurózis, amikor vagy az egyik, vagy a másik oldalra billen az egyensúly. A túlzott vallásosság vagy a túlzott fogyasztói, konzum élvezkedés felé. Egyoldalúan.
Hisz’ akkor működik eredeti rendeltetése szerint a vasárnap, ha a kettő, a mennyei és a földi dimenzió megvan és egyensúlyban van az emberek életében. Kellő önmérséklettel, önszabályozással és a teljesebb igényességével.
Ha az egyensúly közeli állapotot tudatosan meg akarjuk tartani, vagy visszaállítani. Így sikerül valamit visszahozni, napjainkban kamatoztatni egyénileg, családilag, nemzetileg a sabbat, a szombat, mint a vasárnap termőágya és az Úr napja, a zsidó Jehosua, Jézus, a Szabadító vasárnap hajnali új teremtést létesítő tartalmából. Mi ez?
Királynői sabbat, királyi vasárnap, létgazdagító csodákkal
Mi az egymást követő két csodanap, a zsidó szombat és a keresztyén vasárnap egyedi gazdagsága, emberiségáldó tartalma és kínálata?
A zsidó sabbaté a menuhah, a nyugalom, amiről a legjelesebb rabbik azt tanítják: a boldogság, a csendesség, a béke, a harmónia napja ez, s aki megtartja a Tízparancsolat negyedik Igéje szerint (2Móz 20,8-11), az feltöltődik szent boldogsággal, csendességre hangolódik hétköznapokban felzaklatott lelke, kibékül Istennel, önmagával és már gondolatban felebarátjával is. Mindezek nyomán harmónia, összhang teremtődik benne. Ki az, aki ezeket a lelki javakat, létezéskönnyítő mentális és spirituális, hitbeli kincseket önként és felelőtlenül kiszórná az életéből? Márpedig a vasárnap-szociológiai adatok szerint még a vallásukat gyakorlóknak is csak alig 30-33%-a él így és gyakorolja sabbat-királynő szombatját. Megtorpant, de létezik a szombat-szekularizáció. Ugyanígy a vasárnap-szekularizáció is.
Mi a vasárnap kincse? A zsidó hagyomány szerint a hétnapos hét első napja, azaz vasárnap a jóm rishon. Hétkezdő főnap. Ekkor történt meg az új teremtés hajnalhasadása, az Úr feltámadása.
Ezért is kapta elnevezésként azt a széphangzású, fenséges tartalmú megjelölést a görög nyelvben: hémeraKüriaké, az Úr napja. Valóban méltó hozzá a jóm rishon, az első nap kifejezés.
Mindennek kezdete, forrása a keresztyén kultúrában ez a nap. 321. március 7., amikor Konstantin római császár kiadta ediktumát és birodalom szerte elrendelte a vasárnap nyugalom napjaként történő megtartását. Ezt követően 325-ben I. Szilveszter pápa az első niceai zsinaton, 325-ben hivatalos keresztyén nyugalom-nappá nyilvánította vasárnapot.
Különös és lelkileg a sabbattal harmonizál, hogy mindkét nap a szent nyugalom napja, közösen érvényes rájuk az Úr Igéje: „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsolt 118,24).
Tartalma kezdetek óta egyértelmű. Legalább 280 évvel korábban, az első húsvét hajnala, a hét első napja (Máté 28,1; Márk 16,1; Luk 24,1; Ján 20,1) volt az, amikor igazából kezdetét vette az új időszámítás, ami Krisztushoz méri a történelmi időt, a Feltámadotthoz, keresztjéhez és üres sírjához az új teremtés kezdetét.
Azóta léttengelye a kozmikus üdvtörténéseknek és a történelmi időfolyam hétnapos ritmusának a kereszten győzedelmes Feltámadott kijövetele a sötétség, a halál, az elmúlás birodalmából. És léttengelye, létesítő erőforrása a keresztyén világkultúrának, és történelmi mértékkel mérve sok milliárd keresztyén hívő lélek üdvözítő, boldogító, megbékéltető, kiengesztelő léteseménye. Életünk örökkévalóság felől szívünkbe rejtett lüktető centruma. Túl a láthatóságon, mégis a láthatók világában is erős jelenléttel.
Isten lét-többlete – a vasárnap átlelkesítése
Isten lét-többlete az, amit vasárnappal ajándékozott a világnak. Szent pauza a végtelen időfolyamban, az emberi lélek munkafolyamatában. Belemerítkezés a Krisztusban földre hozott és megvalósított, szociológiailag is mérhető lelki gyümölcsök élő folyamaiba: a békesség, a szelídség, a szeretet, a megbocsátás, a kiengesztelődés, a gondolati és a nyelvi megtisztulás, az emberi kapcsolatokban a tudatossá tett, gyógyító emberi méltóság ünnepe, erőforrása. Ott, ahol megtartják vasárnap lényegét. Amit reformátor eleink kátéikban összhangzatosan úgy írtak le,
mint a lélek táplálásának, Isten Igéje hallgatásnak, Istennel társalgásnak a felemelő, megtisztító napját.
Modern korunkban a reformátori szándékot így visszhangozza a az író: „Isten adott az emberi lelkeknek vasárnapot – az a dolgunk, hogy mi pedig adjunk a vasárnapnak lelkeket, imában Istennel beszélő, nagykorú, felnőtt keresztyéneket” (Peter Rosegger).
Holland, magyar üzenetek: őrizzétek, gyakoroljátok vasárnap lényegét!
Vasárnapi kultúrjavaink között ott van az, amit a holland református Rembrandt 1642-ben Éjjeli őrjárat címen festett meg. A vigyázás arra, ami a miénk: városunkra, hazánkra, az éjjeli nyugalomra, a nyugalom napjára. A hollandoknál mindmáig törvény, hogy a vasárnap rendeltetésszerű, azaz Isten tiszteletére is megjelölt funkciójának eleget tudjanak tenni a polgárok. Aki akar, elmehessen a templomába, ezért vasárnap 13 óra előtt semmiféle sportrendezvényt nem lehet tartani. Ebben visszaköszön az őseredeti vasárnap-kultúra belső mozgatója, amit Justin mártír és filozófus (+ 167) így fogalmazott meg: „Vasárnaponként mindnyájan összejövünk. Hiszen Jézus Krisztus, Megváltónk ezen a napon támadott fel a halottak közül”.
Emlékezés, és a Feltámadott hatóerejének, vonzásának, élettengellyé formálódó jelenlétének a befogadására. Nagy Konstantin császár ediktuma megtiltott vasárnapon mindenfajta munkát, kivéve a mezeit, amitől a közösség fennmaradása függ. A vasárnapra eső rabszolga szabadításon kívül semmiféle bíráskodási cselekmény nem volt megengedett. A keresztyén katonáknak előírta a részvételt az istentiszteleten.
Vasárnapi megújult éberséggel van mire vigyáznunk: egyéni lelki javakra és közjavakra.
Vörösmarty Mihály hatalmas filozófiai költeményei egyikében így fogalmaz: „Ha istenésszel, angyal érzelemmel/Használni tudnák éltök napjait” (Gondolatok a könyvtárban, 1844). Vasárnap léttöblete éppen ez: Isten-ésszel, angyal értelemmel használni tudni. De aki nem veszi komolyan az Igét, elvéti vasárnap léttöblettel, harmóniával, megújulással, új létszemlélettel ma is feltölteni képes erőforrását: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Máté 4,4).
Legyünk olyan nemzedékek a digitális korban, akik képesek visszahozni zaklatott napjainkba, életünkbe vasárnap üdvtörténeti, kulturális, életrangosító és megmaradásra szabályozó rendeltetését, lényegét!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
