A XXXII. Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulójára a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének szervezésében március 7-én Rozsnyón a történelmi városháza termeiben került sor.
A rendezvényt Tóth Lucia, a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának elnöke nyitotta meg, aki üdvözlő beszédében kiemelte azt a megtiszteltetést, „hogy egy olyan esemény részesei lehetünk, amely nem csupán a művészetek iránti szeretetet ünnepli, hanem lehetőséget ad arra is, hogy közösen átéljük a magyar irodalom szépségeit, erejét és hatását. Ma nemcsak a szavak erejét ünnepeljük, hanem azt a munkát is, amelyet mindannyian belefektettünk ebbe a versenybe. A tanárok, akik odaadó munkájukkal segítik a diákokat a legszebb versek és prózai művek megértésében és előadásában; a diákok, akik bátorsággal és elhivatottsággal lépnek ma elénk; és a szülők, akik mindig ott állnak mellettük, támogató kezet nyújtva. »A költészet az egyetlen olyan nyelv, amely mindenki számára érthető, és amely mindenkiben ugyanazt a mély érzést kelti.« -írta Tompa Mihály, akinek a nevét viseli ez a verseny. Az ő szavai tükrözik azt az igazságot, hogy a vers és a próza képes arra, hogy összefogjon bennünket, hogy közös élményeket teremtsünk és megértsük egymást. Az irodalom különleges módon formálja a világot körülöttünk, és ma itt, mindannyian egy szép pillanat részesei vagyunk, ahol az olvasott szavak életre kelnek. Minden egyes szavalat egy új történet, egy új világ kezdete. Ma nem csupán a versenyek izgalma van jelen, hanem a közönség és a szavalók közötti kapcsolat is – egy élmény, amely nemcsak az előadók, hanem mindannyiunk számára maradandó lesz. Ne felejtsük el, hogy az irodalom nem csupán a tanulásról, hanem a gondolkodásról, a kifejezésről, a művészetről és az önálló véleményalkotásról is szól“– hangzott a megnyitón.
A zsűri tagjai az egyes produkciók elbírálásánál figyelembe vették a szövegválasztást, illik-e a mű az előadó korához, alkatához, továbbá a választott mű művészi értékét és az előadhatóság nehézségi fokát. Az elbírálásnál kiemelkedő szerepet játszott a beszéd tisztasága és kulturáltsága, a tempó, ritmus, a szünetek betartása, a hangerő alkalmazása, valamint a mimika és a gesztus. A hangulatkeltés, a kontaktusteremtés a közönséggel és az összbenyomás is nagyon fontos tényező volt.
A versenyen négy kategóriában 99 gyermek vett részt. Minden kategóriából két aranysávos díjazott jutott tovább, akik a kerületi versenyen képviselik a járást, melynek március 28-án Rozsnyó ad otthont.
Aranysávos díjazottak az I. kategóriában Glacz Gréta és Fazekas Alexandra – vers, Mezei Liliana és Pogány Olivér – próza. A II. kategória díjazottai Stahon Dániel és Fazekas Szebasztián- vers, Máté Anna Brigitta és Šilling Dániel – próza. A III. kategóriában tovább jutottak Tohol Vivien és Szaniszló Zoé – vers, Fazekas Stella és Jánosdeák Lacey – próza. A IV. kategória aranysávos díjazottai Kristóf Áron – vers, Lengyel Levente – próza.
A szerző felvételei.
Máté Gyöngyi/Felvidék.ma