Az Európai Tanács csütörtöki ülésén 26 tagállam által Ukrajna támogatásáról elfogadott politikai nyilatkozatnak nincs jogi jelentősége – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az Európai Unióban a kül- és biztonságpolitika terén csak egyhangú, mind a 27 ország egyetértésével hozott döntés születhet.
„Mi nem engedtünk a nyomásnak, nem vagyunk hajlandók beállni a háborút folytatni akarók táborába. Az, hogy 26-an politikai nyilatkozatot adtak ki, (…) egy politikai vélemény.
Azt eddig is tudtuk, hogy a tagállamok jelentős része Brüsszelt követve a háborúra szavaz, de mi a globális többség részeként a béke mellett foglaltunk állást” – fogalmazott a miniszter.
Kifejtette: az elmúlt három évben az európai politika csődöt mondott, Európa három éven át tüzelte az orosz-ukrán konfliktust, az Oroszország elleni szankciókkal tönkretette saját versenyképességét.
Az Ukrajna felé végrehajtott fegyverszállításokkal, és eurómilliárdok Ukrajnába tolásával hozzájárult a háború meghosszabbításához úgy, hogy a csatatéri realitás nem Ukrajnának kedvezően alakult – tette hozzá.
„Ez egy három évnyi csőd, kudarc, itt lenne az ideje, hogy Európa végre abbahagyja a háború folytatását támogató politikáját. Mi a béke mellett állunk, és a vétónk az Európai Tanács rendkívüli ülésén is ezt tette világossá” – közölte Szijjártó Péter.
Azt mondta, az elmúlt három évben Európa padlóra küldte saját magát pénzügyi és gazdasági szempontból.
Most Európának kellene fenntartani egy egymilliós ukrán hadsereget, az ukrán államot, amire Kijev pénzügyileg képtelen, saját versenyképességét is újjá kellene építeni, és Ukrajna EU-ba történő felvételének felgyorsítása elképesztő nyomást helyezne az EU-ra.
Az unió valaha volt legjobb formájában sem tudna e négy célnak megfelelni, most a legrosszabb formájában van, így elképzelhetetlen, hogy e célokat reálisan ki lehetne tűzni. Brüsszelben egy elvakult háborúpárti politikát folytatnak, ami a realitást zárójelbe teszi – értékelt a tárcavezető.
Hangsúlyozta, hogy szét kell választani az európai védelmi kapacitások növelésének és az Ukrajnába értelmetlenül öntött fegyver- és pénzmennyiségnek a kérdését, „ragaszkodni kell ahhoz, hogy ez két külön történet.”
A miniszter kitért arra is, hogy keddi, egyesült államokbeli útján elmondta Marco Rubio amerikai külügyminiszternek, hogy az EU liberális, háborúpárti vezetői Brüsszelben szervezkednek Donald Trump ellen, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák Trump béke-erőfeszítéseit.
Jelezte azt is, hogy Magyarország ezzel ellentétes pozíciót foglal el. „Mi három éve mondjuk, hogy egy amerikai-orosz megállapodás hozhatja vissza a békét Európába, ehhez amerikai-orosz tárgyalások kellenek. A Biden-adminisztráció erre képtelen volt, de Donald Trump elindította a tárgyalásokat, amelyek minden eddiginél közelebb hozzák a reményt, hogy a háború véget érjen. Ez nem tetszik a háborúpárti európai liberális erőknek, ezért gáncsolják” – jelentette ki Szijjártó Péter.
Beszélt arról, hogy
az európai liberális politikusok nemcsak a „háborús elképzeléseik nyomán próbálnak áskálódni, hanem általában próbálják megakadályozni Donald Trump politikai sikerét”, hiszen ő az, aki hadat üzent a woke-ideológiának, és szembement a nemzetközi liberális mainstream globális véleménydiktatúrájával.
„Joggal reméljük, hogy Donald Trump a politikai stratégiáját sikerre tudja vinni, hálásak vagyunk azért, mert a korábbi amerikai külpolitikát, amely más országok belügyeibe történő beavatkozásra irányult zárójelbe tette, és leállította azokat a forrásokat, amelyek főleg patrióta kormányok destabilizálását célozták. Reméljük, hogy az is ki fog derülni, hogy ezeket a forrásokat ki és milyen módon használta fel Magyarországon” – mondta.
Szijjártó Péter leszögezte, nem tartozik azok közé, akik szerint Oroszország az EU számára fenyegetést jelent. „Hosszú távú, nyugalmat adó biztonsági architektúráról nem lehet anélkül beszélni úgy, hogy Oroszországot nem vesszük számításba. Mi három éven át fenntartottuk a diplomáciai csatornákat Oroszországgal, ezeket most Donald Trump is megnyitotta, ez jobb stratégia, mint a kommunikációs csatornák elzárása” – fűzte hozzá.
MTI/Felvidék.ma