Lelkipásztori látogatás Indiában – A Szent Család Kongregáció nyomában

Mons. Kiss Róbert kanonok, komáromi esperesplébános, a Nagyszombati Egyházmegye általános helynöke nemrégiben lelkipásztori látogatást tett Indiában. Többek között az ázsiai országban megélt tapasztalatairól, az ottani egyházi életről, valamint arról kérdeztük, hogy miképp élik meg a keresztény hitet a helyiek. De a vele készült beszélgetés során szó esett mások mellett az ott működő egyházi fenntartású intézmények szerepéről, egy indiai esküvő különlegességeiről, illetve arról is, hogy milyen tanulságokat hozott haza magával, amelyeket a honi egyházi életben is lehet hasznosítani.

Mi volt az indiai látogatásának fő célja, és hogyan fogadták Önt a helyiek?

Juhász Péter káplán úrral együtt utaztunk Indiába, hogy jobban megismerjük a helyi egyházi közösségek életét, és közelebbről betekintsünk a Szent Család Kongregáció munkájába. Ez a kongregáció, amely 2024-ben Észak-Komáromban szerzetesházat alapított, kiemelkedő szerepet tölt be az indiai keresztény közösségekben. Látogatásunk fő célja a testvéri kapcsolatok ápolása és erősítése volt, valamint, hogy személyesen is megtapasztaljuk a helyi keresztények mindennapjait, örömeiket és kihívásaikat.

Látogatásunk során felkerestük a Komáromban működő három indiai kedvesnővér – Sr. Aloysia, Sr. Nancy Rose-t és Sr. Jain Rose – családját. Részt vettünk több egyházi eseményen, szentmiséken és közösségi programokon, ahol közvetlenül megtapasztalhattuk az indiai keresztények hitét és elkötelezettségét.

A helyiek az első pillanattól kezdve rendkívüli szeretettel fogadtak bennünket. Látogatásunk minden állomásán kedvesen és nyitott szívvel üdvözöltek. Különösen megható volt, hogy nem csupán vendégként tekintettek ránk, hanem testvérként, akik osztoznak velük a katolikus hitben.

Milyen benyomást tett Önre az ottani egyházi élet? Mennyire aktívan élik meg a helyiek a keresztény hitüket?

Az indiai egyház élő, dinamikus és virágzó közösségeket foglal magába. Bár kisebbséget alkotnak, hiszen az ország lakosságának csupán 2–3%-át teszik ki – Keralában ez az arány eléri a 15%-ot –, mégis mélyen elkötelezettek, és lelkesedéssel gyakorolják hitüket. Intézményeiket kizárólag saját erőforrásaikból tartják fenn, állami támogatás nélkül. Hitéletük nem csupán a liturgikus alkalmakra korlátozódik: a keresztény remény légkörében élve szoros közösségi életet alakítanak ki, amely hitük és identitásuk meghatározó része.

Látogatása során több egyházi fenntartású intézményt is felkeresett, köztük iskolákat, óvodákat, öregotthonokat és árvaházakat. Milyen tapasztalatokat szerzett az intézményekben folyó munkáról, és hogyan értékeli az egyház szerepét ezeknek az intézményeknek a működtetésében?

Az Anyaszentegyház az oktatásban és a szociális szolgálatban is meghatározó szerepet tölt be Indiában. Az általa fenntartott iskolák az ország legkiválóbb oktatási intézményei közé tartoznak. Nemcsak keresztény, hanem hindu és muszlim családok is szívesen íratják ide gyermekeiket.

Új-Delhiben meglátogattuk a Szent Család Kongregáció által működtetett árvaházat, ahol olyan gyermekek találnak otthonra, akik szüleiket elveszítették, vagy akikről családjuk nem tud gondoskodni. Mély benyomást tett ránk az a szeretetteljes légkör, amelyet a nővérek teremtettek számukra. Gondoskodnak testi szükségleteikről, valamint szívvel-lélekkel nevelik, formálják őket, hitet, reményt és esélyt nyújtva nekik egy szebb jövőre.

Keralában ellátogattunk a Szent Család Kongregáció Kripajyothi Provinciájának egyik óvodájába és két általános iskolájába, ahol a diákok megható szeretettel és szívből jövő műsorral fogadtak minket. A gyermekek arcáról sugárzott a tisztelet és a fegyelem.

Szívünkbe véstük a két idősek otthonában tett látogatásunk emlékét is. Az idős emberek számára ezek az egyházi intézmények menedéket és igazi otthont jelentenek, ahol a testi gondoskodás mellett lelki vigaszt is kapnak. Az Egyház szerető gondoskodása által senki sincs magára hagyva. Megható volt látni hálájukat, ahogyan imáikban ránk is gondolnak.

Találkozott a papi szeminárium növendékeivel és elöljáróival is. Miképp látja a papság utánpótlását Indiában?

Indiában a papi hivatás rendkívül erős és virágzó. A Trichuri Főegyházmegye Marymathai Papi Szemináriumban jelenleg 120 kispap tanul. Itt különösen érződik a papi hivatás iránti mély elköteleződés és lelkesedés. A növendékek a teológiai képzés mellett rendszeresen részt vesznek a lelkipásztori és missziós munkában. Hétvégéken ellátogatnak plébániákra és segítenek a helyi közösségekben.

Az elöljárók elmondták, hogy Indiában a papi hivatás továbbra is vonzó, és sok fiatal érzi magában a hivatástudatot, hogy az egyház szolgálatába álljon. A papi szemináriumokban a növendékek nemcsak elméleti tudást szereznek, hanem mély lelki és gyakorlati képzésben is részesülnek, hogy a jövőben elkötelezett és hiteles lelkipásztorokként szolgálhassanak.

A kisszeminárium látogatása is meghatározó élmény nyújtott. Az imádságos légkör, a fegyelem és az örömteli elköteleződés mind azt mutatták, hogy Indiában a jövő papsága erős alapokon áll.

Többek között egy helyi esküvőn is részt vett. Miben különbözik főképp egy indiai esküvő a hazai szertartásoktól?

Hivatalosak voltunk P. Joseph Parackal atya fiútestvérének esküvőjére, amely különleges esemény volt. Az indiai keresztény esküvők sokkal inkább közösségi események, mint nálunk; nemcsak a család, hanem a tágabb közösség is aktívan részt vesz az ünneplésben.

A szír-malabár szertartás keretében bemutatott másfél órás esküvői szentmise ünnepélyes és elmélyült liturgia volt. Az esküvői ünneplés már egy héttel korábban megkezdődött az eljegyzéssel, majd a hagyományokhoz igazodva többnapos családi összejövetelek, közös imádságok és ünnepi vacsorák erősítették a közösségi kötelékeket.

Az esküvő után a fiatal pár, immár mint új házasok, ünnepélyesen átlépte a vőlegény otthonának küszöbét, ahol a család szimbolikusan is befogadta a menyasszonyt. A családtagok imádsággal és jókívánsággal köszöntötték őket.

A lakodalom különösen nagyszabású volt, hiszen közel kétezren vettek részt rajta. A vendégsereg nemcsak a közvetlen családtagokból és barátokból állt, hanem a tágabb közösség is képviseltette magát. A bőséges lakoma és a hagyományos ételek mind hozzájárultak az ünnepi hangulathoz.

Mi volt a legmeghatározóbb élménye az út során, s lát-e olyan tanulságokat, amelyeket a hazai hitélet vagy a honi plébániaiközösségek számára is hasznosnak tartana alkalmazni a mindennapokban?

Indiai látogatásunk rendkívül inspiráló és mély lelki élmény volt. Utunk során több egyházi vezetővel is találkoztunk, köztük George Madathikandathil püspökkel Kothamangalamban, valamint Őexc. Andrews Thazhath-tal, az Indiai Püspöki Konferencia elnökével. Ezek az alkalmak lehetőséget adtak arra, hogy mélyebb betekintést nyerjünk az indiai egyház helyzetébe, kihívásaiba és lehetőségeibe.

Minden találkozásunk és programunk során egy dolog különösen világossá vált: Indiában az imádság központi szerepet tölt be az emberek életében. Legyen szó templomi liturgiáról, családi eseményről vagy akár egy egyszerű hétköznapi beszélgetésről, Isten jelenléte mindenütt érezhető.

Tanulságként vihetjük magunkkal, hogy a személyes elköteleződés, valamint a családok és baráti körök aktív bevonása az egyházi életbe mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy plébániai közösségeink megerősödjenek és még inkább élővé váljanak.

Március elején az indiai nővérek látogattak el a Felvidékre. Hogyan értékelték ők a helyi egyházi életet?

Rev. Asha John CHF provinciális anya és Sr. Maries Mampilly CHF viceprovinciális nagy érdeklődéssel és nyitottsággal szemlélték egyházi közösségeink életét. Két Írországban szolgáló nővér is csatlakozott hozzájuk. Meghatotta őket a testvéri szeretet és a befogadás, amely mindenütt körülvette őket. Hálával és örömmel mondtak köszönetet azért, hogy a Komáromban szolgáló nővéreik otthonra leltek nálunk, és egyházközségünk hívei szívükbe zárták őket.

Látogatásuk során mély benyomást tett rájuk történelmi és vallási örökségünk. Megcsodálták templomaink építészeti szépségét, valamint a közösségek hűségét és elkötelezettségét.

Különösen megható élmény volt a családjainknál tett látogatásuk, ahol közvetlenül megtapasztalhatták a helyi emberek nyitottságát és vendégszeretetét. Bepillantást nyerhettek mindennapi életünkbe, szokásainkba.

A nővérek hálával a szívükben tértek vissza Keralába, magukkal víve az itt tapasztalt szeretetet és közösségi élményt.

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma