Május 6. a magyar sport napja. A Magyar Atlétikai Club 1875. május 6-án rendezte meg a kontinens első szabadtéri sportversenyét. Ennek emlékére 2000-ben a Magyar Országgyűlés a magyar sport napjává nyilvánított ezt a napot.
A jeles eseménynek idén van a 150. évfordulója, aminek alkalmából a Magyar Kormány Külgazdasági- és Külügyminisztériuma 25 teqball-asztalt adományozott külhoni közösségek számára. Ezekből 10 került a Felvidékre, amelyeket Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének közvetítésével juttattak el az egyes helyekre.
A teqball egy új sportdiszciplína (2012 óta létezik), amelyet magyarok találtak ki, a sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban annál, hogy olyan világhírű focisztárok lettek a nagykövetei, mint Ronaldinho vagy éppen Neymar.
A teqball alapvetően ugyanis egy futballalapú sportág, melyet egy speciálisan meghajlított asztalon játszanak, ami kicsit hasonlít egy pingpongasztalhoz. Leginkább azok a labdarúgók kedvelik, akiknek technikás a játéka vagy éppen ezzel szeretnék fejleszteni azt.
- Fotó: Alapiskola és Levicky László
- Fotó: Alapiskola és Levicky László
Zselízen nem ismeretlen sportág a teqball, ugyanis azon kevés helyek egyike Szlovákiában, ahol már működik teqballklub és részesei a 11 csapatot számláló országos bajnokságnak (a második fordulóig vezették is a tabellát).
A TEQ Klub vezetője, id. Pizúr Martin egy speciális labdát is felajánlott az oktatási intézménynek.
Dr. Balogh Csaba nagykövet úr az ünnepélyes átadón rámutatott, hogy nagyon dinamikusan fejlődő sportágról van szó, ami hamarosan olimpiai sportággá is válhat, ezért könnyen lehet, hogy éppen a zselízi asztalon nevelkednek majd ki a jövő bajnokai, olimpikonjai.
- Fotó: Alapiskola és Levicky László
- Fotó: Alapiskola és Levicky László
A beruházás célja, hogy a fiatalok minél több lehetőséget kapjanak az aktív időtöltésre, és örömmel kapcsolódjanak be az iskolai sportéletbe. Az új asztal szimbolikusan is jelzi: a sport lehetőség, esély és közösségteremtő erő.
Csonka Ákos/Felvidék.ma