A legnagyobb társadalmi bizalomnak örvendő intézmények Szlovákiában az egyetemek, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) és a helyi önkormányzatok – derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség által az akadémia megbízásából végzett reprezentatív felmérésből. A kutatás áprilisban zajlott, 1020 fő megkérdezésével. Az eredményeket az akadémia szóvivője, Monika Tináková ismertette a TASR hírügynökséggel.
A bizalmi rangsor élén a szlovákiai egyetemek végeztek: a válaszadók 71,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „teljes mértékben” vagy „inkább” megbízik ezekben az intézményekben. A második helyet a Szlovák Tudományos Akadémia szerezte meg, amely iránt közel 70 százalékos a lakossági bizalom. Harmadik helyen az önkormányzatok állnak, a válaszadók 63 százaléka értékelte őket megbízhatónak.
A további sorrend így alakul: a Szlovák Fegyveres Erők (62%), a rendőrség (52%), a Szlovák Televízió és Rádió (51%), az államfő (50%) és a szakszervezetek (48%).
A felmérés szerint ugyanakkor a megkérdezettek fele nem bízik az állami hivatalokban, sőt több mint 50 százalékuk bizalmatlan a kereskedelmi médiumokkal, a civil szervezetekkel és a nagyvállalatokkal, multinacionális cégekkel szemben.
A legnagyobb bizalmatlanság a bíróságokat és a jogrendszert övezi, ezekben a lakosság 63 százaléka nem bízik. A lista legalján a Szlovák Nemzeti Tanács (parlament) áll, amely a legkevesebb bizalmat kapta.
„A 2025-ös év bizalmi mérésében a Szlovák Tudományos Akadémia a második legmegbízhatóbb intézményként szerepel. Az összesített bizalmi arány enyhe csökkenése és az egyetemek iránti – valamelyest növekvő – bizalom részben azzal is magyarázható, hogy az akadémia a járvány és az oltások kapcsán többször is markánsan kiállt a tudományos konszenzus mellett”
– mondta Miloslav Bahna, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója.
Hozzátette: ezt a magyarázatot alátámaszthatja az is, hogy nőtt azok aránya, akik nem kívántak válaszolni, illetve azoké is, akik teljes bizalmat szavaztak az akadémiának.
BN/Felvidék.ma/TASR