Augusztus 2-án ismét nagy érdeklődés kísérte a Dobócán megrendezett GastRock Fesztivált és Főzőversenyt, amelyet immár hatodik alkalommal szervezett meg a HTD – História, tradíció, Dobóca.
A futballpályán zajló rendezvény egész nap változatos programokkal és gazdag gasztronómiai kínálattal várta a látogatókat.
A program reggel 9 órakor kezdődött a főzőversennyel, ahol 16 csapat mérte össze tudását. A résztvevők különféle ízletes ételekkel készültek, a zsűri döntése alapján pedig az idei győzelmet az ajnácskői Koóstolók csapata szerezte meg palócgulyásával.
A fesztivál a gasztronómia mellett kulturális és szórakoztató élményeket is kínált.
A Jókai Mór sátorban kézműves és kreatív foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők, a gyerekeket pedig délelőtt Mesefigurák szórakoztatták.
Délutántól a színpadon zenei produkciók váltották egymást: fellépett a retRock, majd a RovaRock, az est fő attrakciójaként pedig a Moby Dick adott koncertet, amely hatalmas sikert aratott a közönség körében.
A rendezvény hangulatát tovább emelte a tombolasorsolás, amelyen értékes nyereményeket sorsoltak ki. Emellett a fesztivál lehetőséget biztosított kempingezésre is, így a résztvevők teljes kikapcsolódással tölthették el a napot.
A szervezők célja idén is a közösségépítés és a hagyományok ápolása volt, amelyet a gasztronómia, a kultúra és a rockzene ötvözésével sikeresen valósítottak meg.
A rendezvényt a KULTMINOR – Kisebbségi Kulturális Alap és a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatta.
Gömörilap.sk/Felvidék.ma