A lengyelek sohasem nyugodtak bele hazájuk 1795-ben történt felosztásába. Ezért szerveztek 1797-ben Észak-Itáliában Bonaparte tábornok jóváhagyásával légiót az osztrák hadsereg fogságba esett galíciai katonáiból.
Napóleon örökös első konzulként, majd császárként a lengyel-litván államot felosztó mindhárom hatalommal: Poroszországgal, a Habsburg Monarchiával és az Orosz Birodalommal is háborút vívott. Többször egyszerre, esetenként hol az egyikkel, hol a másikkal. A lengyelek óriási véráldozatot hozva végig kitartottak Napóleon mellett. Az 1815-ös bécsi kongresszuson emiatt az új európai rendet teremtő győztes hatalmak tisztában voltak azzal, hogy a lengyeleket meg kell békíteni. Ezért hozták létre az Orosz Birodalmon belül a korlátozott önállósággal rendelkező Lengyel Királyságot, amelynek lengyel királya I. Sándor cár, majd I. Miklós cár lett. A lengyelek azonban 1830 novemberében felkeltek a Lengyel Királyságot rendőrállammá züllesztő cári hatalom ellen. Az 1831 kora őszére levert szabadságharc óriási visszhangot váltott ki Magyarországon.
A népek tavasza bécsi, pozsonyi és pesti eseményei és az Észak-Itáliában kitört függetlenségi háború hatására a bécsi hatalom a birodalom tartományainak is alkotmányt adott. Így Galíciában is nemzeti gárdák és nemzeti tanácsok alakulhattak részben abban a reményben, hogy Ausztria és Oroszország között háború robban ki, s így a nemzeti gárdákat hadsereggé lehet fejleszteni. Ezek hiábavaló remények voltak. Miután Bécs győztesen megvívott háborúival itáliai tartományaiban stabilizálta hatalmát és Jellasich hadait Magyarországra szabadította, megkezdte a galíciai nemzeti gárdák és tanácsok felszámolását is.
Annak hírére, hogy 1848. október elején kitört a nyílt háború a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság között, a főként diákokból és Orosz-Lengyelországból Galíciába szökött fiatalokból álló nemzeti gárdák tagjai tömegesen keltek át Magyarországra, hogy légiót szervezve harcoljanak államuk egyik felosztója, Ausztria ellen.
A magyarországi és erdélyi lengyel légióban összesen mintegy 3500 lengyel harcolt a közös szabadságért, de több száz volt azoknak a lengyeleknek a száma, akik a honvédseregben küzdöttek. Több mint harmincan voltak azok, akik naplót vezettek, levelekben, emlékiratokban idézték fel magyarhoni élményeiket. Közülük tizenegynek tettem közzé visszaemlékezéseit a 2016-ban a Magyar Napló Kiadó által megjelentetett „Érdek és szeretet” – Lengyel visszaemlékezések a szabadságharcban 1848–1849 című kötetben.
Mától (március 23-tól) fogva 21.06 órától a Kossuth rádió rádiószínháza csütörtökig Érdek és szeretet címmel ebből ad le egy szövegválogatást.
Kovács István történész, polonista
