Azt már megszokhattuk, hogy Zselízen a Magyar Ház körül mindig pezseg az élet, és a Csemadok helyi szervezete önerőből építgeti, szépítgeti a székházát. Sajnos a szűkös anyagi keretek nem engedik, hogy minden terv azonnal megvalósításra kerülhessen, de a lelkes civilek igyekeznek megtenni a tőlük telhetőt. Például pályázati úton is. Legutóbb éppen a Rákóczi Szövetségnél pályáztak sikeresen, melynek köszönhetően elkészülhetett az a régen tervezett információs tábla, mely a Magyar Ház történetét mutatja be négy nyelven. Emellett felirattal bővül az épület homlokzata is.
A táblán az alábbi szöveg olvasható: „Franz Sacher, a méltán híres cukrász 1816. december 19-én született Bécsben. Fiatal korában Metternich herceg bécsi palotájában volt szakácsinas. Egy alkalommal, amikor konyhafőnöke megbetegedett, a fiatal inasra bízták, hogy a díszvacsora utáni desszertet ő készítse el a herceg és magas rangú vendégei számára. Az ekkor mindösszesen 16 éves szakácsinas feladatát komolyan vette és felettébb ízletes tortakülönlegességet készített. Ínyencsége hatalmas sikert aratott, és világszerte népszerűvé vált. Ez a mai Sacher-torta. Pár évvel később, miután mesterlevelét megszerezte, a nagytekintélyű Esterházy család szolgálatába szegődött. A magyar arisztokrata, Esterházy János Károly és felesége Rozina grófnő Zselízre, a nyári rezidenciájukba csábította Sachert főszakácsnak (1833). Itt-tartózkodása idejére családjával egyetemben ezt a házat kapták szolgálati lakásként. Ekkor született fiuk, Eduard, aki később 1876-ban immáron a császárvárosban rangos szállodaláncolatot alapított.
Zselízi szolgálata után gróf Széchenyi István hívására előbb az akkori magyar fővárosba, Pozsonyba ment, ahol a tiszti vendéglőnek számító „Úri Kaszinó” konyháját vezette, majd a Pesti Vigadó konyhafőnöke lett. Az 1848-as forradalmat követően végleg hazatért szülővárosába, Bécsbe.
A Sacher család elköltözését követően (1836) egészen a II. világháborúig a grófi család tulajdonában maradt az épület. A háborút követően sok egyéb közterülettel együtt a helyi állami gazdaság tulajdonába került. Az 1989-es rendszerváltás után a Csemadok Zselízi Alapszervezete vásárolta meg, és a helyi magyar civil szervezetek közösségi székházává és központjává alakította ki, ezen oknál fogva nevezik ma Magyar Háznak. Ennek köszönhetően pezsgő kulturális élet bontakozott itt ki, ami szellemiség mind a mai napig jellemzi az épületet.”
A tábla előtti tér parkolóként funkcionált, ám a rendezetlen terület nem volt kényelmes megoldás a látogatóknak, főként csapadékos időjárás esetén. A Magyar Házon kívül a parkba és a múzeumba is sok látogató jár, ami csak tetőződött volna az Országos Népművészeti Fesztiválon, így a város vállalta egy megfelelő autós pihenőhely megépítését. A fesztivál előkészületei egyébként nemcsak ezt a fejlesztést segítették elő, hanem az Esterházy-park és a kastély rendezését is némileg, ami ugyan messzemenően nem olyan mértékű, mint amekkorára szükség lenne, de már így is több, mint ami az elmúlt negyed században történt. Ahogy írtuk, korábban megújult a kastély homlokzata, kicserélték az ablakokat, új kerítéssel övezték, lefestették a park kerítését, kapuit, akárcsak a Magyar Ház kapuját is. Megújult a park közvilágítása is annak a projektnek a keretében, mely által szerte a városban gazdaságosabb lámpatesteket szereltek fel, jelentős összeget spórolva meg ezzel a település számára. Az energiatakarékos lámpákkal mindenki elégedett, hiszen erősebb, szebb fényt árasztanak és elegánsabbak a régieknél.
A helyiek bíznak abban, hogy a jövőben is folytatódik ez a fejlődési folyamat, hiszen ezt megelőzően már régóta nem valósult meg komolyabb infrastrukturális fejlesztés a Garam menti kisvárosban.
