A komáromi Selye János Egyetem hallgatói is ismertették kutatásuk eredményeit a budapesti Márton Áron Szakkollégiumban lezajlott programon. Az egész hétvégés tehetséggondozó rendezvényen a hallgatók igény szerint személyes konzultáción és személyiségfejlesztő tréningen vehettek részt, illetve kötetlenül beszélgethettek és ismerkedhettek a Magyar Doktorandusz Közösség tagjaival.
A Márton Áron Tehetséggondozó Szakkollégiumi program szakmai hátterét a Magyar Doktorandusz Közösség adta, amelynek koordinátora Kohus Zsolt, Somorjáról elszármazott biológus.
A vasárnapi zárónap szekcióülésein – amelyek tudományterületek szerint különültek el – adhattak számot kutatási eredményeikről a hallgatók. A Felvidék mindkét résztvevő diákja a bölcsészettudományi szekcióban prezentálta munkáját.
Bencze Dávid, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának negyedéves hallgatója a „Magyarok és a szlovákok múltjának újraértelmezése a közös emlékezeti helyek tükrében” című dolgozatát adta elő. Az értekezésben a fiatal kutató egy új megközelítésben vizsgálja a két nemzet együtt megélt múltjából született történelmét. Megállapítja, hogy a szlovákok és magyarok kapcsolattörténetében fontos szerepet játszanak a mítoszok, szimbolikus értelmet nyert események, jelenségek, személyiségek. Pierre Nora, Jan Assman, és többek között Gyáni Gábor arra a fundamentumra, következtetésre jutottak, hogy a jelenkor embere a történelemmel és a múlttal viszonyban áll. Ez a viszony azonban nem valamiféle elvont, elérhetetlen, megfoghatatlan dolog, hanem az emlékezetnek nagyon is helyei vannak, amelyek meghatározzák a viszonyrendszereinket. Emlékezeti hely lehet bármilyen szobor, egy ünnep, vagy éppen egy történelemtankönyvben előbukkanó ítélet.
– Szlovák és magyar viszonylatban kimondottan sok a közös „történeti emlékezeti hely”, amelyben a különbségeket, az 1918-20-as államjogi fordulat óta a két nemzetállami emlékezetpolitika folyamatosan újraértelmezi, és szembeállítja a közös történelem toposzait, szereplőit. Felmerülhet és jogos lehet a kérdés, hogy miért nem éppen a nacionalizmusok hozták el ezt a szembenállást? – tette fel a kérdést Bencze Dávid, majd válaszában kifejtette, hogy a szlovák nemzetfejlődés aszinkronitásából adódóan a hétköznapokban nem jelent meg átfogó ellenállás, és néhol kifejezetten kedvező feltételeket teremtett a magyar államiság. Kivételek természetesen voltak, ezek főként különböző helyi konfliktusok, illetve az értelmiségen belüli vitákban mutathatóak ki.
Bencze Dávid (Fotó: Ladó Balázs)
A szerző az értekezés további részében Trianon emlékezeti helyeit kereste, és megállapította, hogy a különböző értelmezés falai három emlékezeti hely tartóoszlopain állnak: Az első a szlovák szemszögből értelmezett ezeréves elnyomás, valamint a magyar nézőpontból értelmezett árulás toposzán; a második a magyarosítás – magyarosodás vitáján; illetve magában a Trianon jelenségen, ahol megállapította, hogy a szlovák retorikában ez alig jelenik meg, illetve ha mégis, akkor egy folyamat befejezéseként jön elő.
Vida Barbara, a Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének hallgatója „A kortárs magyar fantasy női vonulata” című dolgozatában – ugyanebben a szekcióban – Moskát Anita írónő, a magyarországi fantasy irodalom egyik meghatározó személyiségének két regényével, a Bábel fiaival és a Horgonyhellyel foglalkozott.
Vida Barbara előadásában kifejtette – A „női vonulat”, mint olyan, bár sejtethet némi feminista jelleget, a regényeket mégis inkább a világépítés, karakterábrázolás, nyelvjáték, narráció és autoreferencialitás szempontjából vizsgálta. A Horgonyhely című opusnál azonban nem kerülhető meg a szöveg gender szempontok felőli elemzése sem, a textus ugyanis kiélezi a férfi-nő viszonyt; jócskán boncolgatja a nőiség témáját.
A fiatal kutató végső konklúzióként megállapította: „Beigazolódott a felvetés, hogy a magyar zsánerirodalmon belül feltörekvőben van egy olyan irányzat, mely határsávot képez a szépirodalom és peremirodalom között, vagyis éppúgy operál magas irodalmi megoldásokkal, mint ahogy magán viseli a fantasy jegyeit is. Valami újat alkot. Valamit, ami meghaladja mindkettőt. S ahogy az oly sokszor lenni szokott, könnyen lehet, az arany középút lesz az, amin járni érdemes, ahová mindkét eredő átmenti saját érdemeit” – zárta előadását Vida Barbara.
