Hideg tél után forró nyár következett. A Komáromi Ujság szerkesztőségének vaskos falai menedéket nyújtottak a hőség elől a főszerkesztőnek, aki éppen a nyomdakész kéziratokat rendezgette, amikor nyílt az ajtó.
– Isten hozta Tomcsányi úr! Lám, megmondtam, hogy ismét jelentkezik frontról írott levelével a mi hősünk – üdvözölte leplezetlen örömmel az érkezőt Baranyay József, ám amikor a jövevényre pillantott, rögtön beléfagyott a szó.
– Jött is kérem, főszerkesztő úr, de sajnos nem attól, akitől hetek hosszú sora óta vártuk – mondta szomorúan a Kovách gyógyszertár idős gondnoka, miközben átadta a kezében tartott, gondosan összehajtogatott levelet, majd csendesen elköszönt.
A főszerkesztő magába roskadva olvasta a katonásan rendezett sorokat, majd üzent a nyomdába, hogy várjanak még egy kis ideig, hamarosan küldi a másnapi számba szánt kéziratokat, s aztán papírt, tollat vett elő és írásba kezdett:
„A komáromi hadipilóta hősi halála
Ki ne emlékeznék Kováts Zénó komáromi földinkre, özv. Kováts Arisztidné bátor, merész pilóta fiára, akinek szellemesen, érdekfeszítően megírt harctéri leveleiből a Komáromi Ujság is többet leközölt.
A hónapok óta bátor, sőt legtöbbször vakmerő repülésével a felsőbb hadvezetőség figyelmét is magára vonta és királyi kitüntetésben részesült. Emellett az oroszok pedig féltek Kovátstól, aki sokszor megfélemlítette őket. Jutalmat is tűztek ki fejére. Talán ez volt a veszte.
E hó 18-án vasárnap Komáromba az az értesítés érkezett a családhoz a repülőosztag parancsnokságától, hogy Kováts Zénó július 7. óta eltűnt, s valószínű, hogy orosz fogságba esett. Kedden azután az aggódó család a repülőosztály egyik főhadnagyától ismét levelet kapott, amelyben tapintatos, finom uri modorban azt írja, hogy Kováts Zénó, a bátor pilóta egy főhadnaggyal jul. hó 7-én d.u. 4 órakor felderítő útra keltek magasan a felhők között. Azóta nem tértek vissza. Már másnap, jul. 8-án megtalálták Kováts Zénó repülőgépét sértetlenül, de utasok nélkül Fussti orosz elhagyott repülőterén Csernovitztól délre. Az elhagyott, sértetlen repülőgépről arra lehetett következtetni, hogy fogságba estek. E hó 13-án azonban – írja a főhadnagy – az ellenséges orosz repülőgépekből leveleket dobtak le, amelyekből kitűnik, hogy Zénó és társa valószínűleg motorhiba miatt leszállni kényszerültek, leszállás után a földön harcba keveredtek a túlerővel és hősi halált haltak.
A komáromi pilóta hősiessége még az ellenségnek is imponált, s mint az orosz repülőgépekből ledobott levelek írják, a mi Zénónkat teljes katonai pompával temették el társával együtt a fussti temetőben. Így szakadt vége hirtelenül a mi bátor, vakmerő pilótánk életének, ki bizonyára még sok bravúros repüléssel írta volna be nevét ennek a világháborúnak véres történetébe.
Az idegen földön is legyen édes az álma, s álmodjék a legyőzhetetlen magyar örök dicsőségéről.
Sit tibi terra levis!”
(Komáromi Ujság, 1915. július 22.)
Kovách (mint ahogy az újságban közölt írásmóddal ellentétben a család a nevét írta) Zénó Pál komáromi hadipilóta életével és halálának körülményeivel Bálint Ferenc hadtörténész is foglalkozott a Hadtörténelmi Közlemények 2015/3-as számában megjelent írásában. Abból többek között megtudhatjuk, hogy Zénó 1892. január 1-jén született Komáromban. Apja Kovách Arisztid gyógyszerész, anyja Kosztka Irén.
A hadtörténész szerint Kovách már valószínűleg a háború kitörése előtt katonai szolgálatot teljesített. A közös hadsereg Légjáró csapatainál szolgált az 1. repülőszázadban (Flik 1) legénységi állományú tábori pilótaként.
1915 elején már tizedes és tapasztalt pilóta, aki megkapta a tábori pilótajelvényt, sőt felterjesztették a Nagyezüst Vitézségi Éremre is. Huszonhét bevetése volt és több alkalommal került súlyos ellenséges elhárító tűzbe. Bálint Ferenc hadtörténész a Komáromi Ujságban megjelent cikktől eltérően írja le Kovách Zénóék hősi halálának körülményeit. Amikor 1915. július 7-én Robert Cizinsky főhadnagy megfigyelő tiszttel utolsó bevetésükre indultak, Zénó már szakaszvezető volt. Albatros B1 típusú, fedélzeti fegyverrel nem rendelkező felderítő gépüket az orosz-lengyelországi Tluste közelében egy orosz Voisin (francia gyártmányú, illetve típusú) repülőgép lelőtte. Mindketten meghaltak.
Az oroszok valóban katonai tiszteletadással temették el mindkettőjüket, majd az osztrák-magyar hadállások fölött ledobták a halálukról hírt adó levelet és a temetésükről készült fényképeket is.
Kovách Zénó nevét megtalálhatjuk a komáromi Szent András-templom egyik oldalsó kápolnájában lévő márványtáblán, amelyen az első világháborúban hősi halált halt komáromi katolikus katonák neve szerepel, s amelyet 1931-ben készített Berecz Gyula szobrászművész, a Jókai-szobor alkotója.
Akik olvasták a rokonszenves, fiatalon hősi halált halt komáromi hadipilóta történetét, a közelgő halottak napján, amikor elhunyt szeretteik emlékére gyertyát gyújtanak a temetőben, gondoljanak Kovách Zénóra is, akinek az emléke előtt – a hazáért életét áldozó sok százezer magyar katonával együtt – fejet hajtunk.
Vége.