Ha eddig valakinek kétségei lettek volna afelől, hogy Zuzana Hlávková igazat mond-e, amikor azt állítja, hogy a külügyminisztériumban rosszul sáfárkodtak a közpénzekkel az uniós elnökségi rendezvények kapcsán, annak a Braňo Závodský Élőben c. faggatóműsorában, az Express Rádióban elhangzottak nagy valószínűséggel eloszlatták a kételyeit…
A külügyminiszter, az eddig magabiztosnak és feddhetetlennek bizonyuló Miroslav Lajčák ugyanis csak dadogott a műsorban, a kérdésekre nem adott egyenes válaszokat, sokkal inkább úgy tűnt, hogy a válaszai egy központilag előre megformált forgatókönyvet követnek. Az indokai meg – amikor például arra beszélte ki magát, hogy akkoriban ENSZ-főtitkárjelölt volt, s ebből kifolyólag több ezer beszélgetést lefolytatott, így nem emlékezhet pontosan arra, mit is mondott beszélgetésük során Hlávkovának – enyhén szólva gyerekesek voltak.
A rádiós beszélgetést, meg az üggyel kapcsolatban megjelent politikusi megnyilvánulásokat hallgatva, egyre csak az jár a fejemben: ennek a lánynak az ügye vészesen kezd hasonlítani Malina Hedvig kálváriájához, csak éppen őt tettleg nem bántalmazták. A hatalmi masinéria azonban már beindult az ügyében, s pillanatnyilag úgy tűnik, sok hasonló megrázkódtatásnak lesz majd kitéve a hatalmi elit részéről, mint Malina Hedvig volt annak idején és még van jelenleg is.
A műsorvezető azokra a kérdésekre kereste a választ, hol van az igazság az ügyben, miért nem áll elő a minisztérium a dokumentumokkal, amelyek cáfolnák Hlávková állításait, és miért kellene hinnünk a miniszternek.
Már Závodský első kérdése mellbe vágta Lajčákot, aki szemmel láthatóan nem tudta a feltett kérdést jól lereagálni. „Miniszter úr, a volt külügyminisztériumi alkalmazott hazudott, vagy Ön?” – süvített a kérdés, amire Lajčák csak annyit mondott, én biztosan nem hazudtam, mert én nem szoktam hazudni. A műsorvezető közbeszólására, miszerint valamelyiküknek hazudnia kellett, másként ez nem megy, kínos mosollyal azt felelte, ez nem így van. Aztán előadott egy homályos történetet arról, hogy szerinte Hlávková sem szándékosan hazudott, nem is akarja ő azt állítani, hogy ez a lány hazudik, csak éppen az érzéseire hallgatott, és a rendelkezésére álló információkból indult ki, amelyek – Lajčák szerint – csak részlegesek voltak.
Ezen a ponton elgondolkodtam. Ha ez a lány tényleg hazudott volna, már rég előálltak volna az írásos dokumentumokkal, és a hatalmi elit Ficóval kezdve, Kaliňákon át és Lajčákkal bezárólag már feltörölte volna vele a padlót. Az eddigi tapasztalok alapján egyébként az előbbi kettő ugyanazt tenné és teszi is egyébként akkor is, ha hazugságról szó sincs, csak éppen rontja a képet mindaz, amit Hlávková mond. De itt van Lajčák, aki úgy tűnik a gyenge láncszem lehet a gépezetben, mert az ügy kirobbanása óta mintha mentegetné a külügyminisztérium korábbi alkalmazottját. Ami messze nem illik a Fico és Kaliňák tandemtől eddig megszokott forgatókönyvekbe.
És ebben a pillanatban, fel is merül a kérdés, ha ez a lány hazudott, miért engedi ez az egyébként könyörtelen páros a külügyminiszternek, hogy mentegesse őt, mi több, még azt is kijelentette a miniszter, hogy akár a minisztériumába is szívesen visszavenné, hiszen semmiféle rosszindulatot nem feltételez a részéről. Nyilván nem lehet egyszerű Lajčák helyzete, akinek – remélhetőleg – lelkiismereti kérdést is okozhat talán mindez. Mintha nem lenne olyan egyszerű számára, mint mondjuk, másoknak, a világ szemébe hazudni, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogyan a lány elmondta, mikor a lelke mélyén tudja, hogy az igazat mond.
A tapasztalt Závodský többször is ügyesen megpróbálta belemanőverezni Lajčákot abba, hogy kimondja: a lány hazudott, ám Lajčák mindvégig tiltakozott ez ellen, közben meg azt hajtogatta, hogy ő sem hazudott, ami eleve lehetetlen két egymásnak ellentmondó állítás esetében. Patthelyzet, mondhatnánk, de egyben nagyon átlátszó is, amelyből Lajčák nyilvánvalóan vesztesen került ki.
Közönséges smeres lett a sikeres diplomatából
Többen mondják, hogy Miroslav Lajčák, a nemzetközileg elismert diplomata, aki nyolc évvel ezelőtt csak hosszas fontolgatás után bólintott rá arra, hogy külügyminiszter legyen egy smeres kormányban, mára közönséges smeressé vált, még ha a pártnak sohasem lett a tagja.
Lajčák egyik fő feladata külügyminiszterként ugyanis mindmáig a kormányfő túlkapásainak az elegyengetése. Az első Fico-kormány idején elsősorban Magyarország viszonylatában, a másodikban az ukrajnai helyzet, most meg a szövetségeseink kapcsán. Minden bizonnyal hálátlan feladat, de Lajčák önként vállalta. S nyilvánvalóan feltehető az a kérdés is, nem lennénk-e sokkal rosszabb passzban ma az Európai Unióban vagy akár a NATO-ban, ha nem éppen ő lett volna annak idején a külügyminiszter, hanem valaki más.
És most itt van ez a kellemetlen, illúzióromboló ügy a közpénzekkel, amiben már nem is annyira a szóban forgó pénzösszegek nagysága a lényeg, hanem hogy valaki nyilvánosan hazudott. „Miniszter úr, a kormányfő a kijelentéseivel gyakorlatilag megfosztotta Önt attól, hogy ENSZ-főtitkár legyen, nem én állítom ezt, hanem ennek az országnak a köztársasági elnöke. Most meg, arra kényszerül, hogy egy olyan ügyet próbáljon meg a nyilvánosság szemében – népiesen mondva – kivasalni, amit Ön szerint, mások okoztak. A kérdésem tehát, meddig fogja Ön, miniszter úr, azokat az ügyeket vasalgatni, amelyek közvetlenül az Ön hírnevének ártanak, és megkérdőjelezik az Ön eljárásait?” – szegezte a kérdést Lajčáknak az Express Rádióban Závodský.
A miniszter azonban ez esetben is elkerülte az egyenes választ, szerinte ugyanis nincs is semmilyen ügy, és egyáltalán, meglepő számára, hogy két nap alatt érzelmi alapon hozott ítéletek születtek, ahelyett, hogy megvárták volna a tényeket. Hozzátesszük, azokat a tényeket, amelyekkel egyébként kormányrészről mind a mai napig nem állt elő senki.
Ez az ügy semmi jót nem hozott Lajčáknak, s valószínűleg még azokat is megfosztotta az illúzióiktól, akik egyébként eddig szurkoltak neki, legalábbis abban, hogy korrigálja Fico túlkapásait. Minden jel azonban arra mutat, hogy a hosszas tartózkodás Robert Fico kormányában, mindenkire rányomja a bélyegét. Vagy ahogyan a rádióműsor egyik kommentelője írta: „Lajčák úr volt az utolsó reménysugár, hogy nem kell mindenkit egy kosárba rakni a Smerből. Sajnos azonban úgy tűnik, hazudni, lopni kell… Ennek a pártnak a kreditje a mélyponthoz ért”.
A kérdés csak az, van-e még ettől lejjebb? Nyilvánvalóan erre a kérdésre legelőször most magának Lajčáknak kellene megadnia a választ.
